Egynyelvűség, kétnyelvűség

Nem új a téma, de újra és újra érdemes kitérni, felhívni rá a figyelmet.

Amerikai – egyesült államokbeli – friss kutatások szerint azok a gyerekek, akik óvodás koruktól párhuzamosan két (vagy akár három) nyelvet tanulnak, csak nyerhetnek belőle.

Az értelmes romániai magyar számára, úgy hiszem, az információ semmi újjal nem szolgál. Ő ugyanis még mindig abban a „konzervatív” hitben él, miszerint „ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy”. A kutatás amerikai voltát pedig azért hangsúlyozom, mert némelyek szerint, ami Amerikából jön, az eleve nagyobb súllyal esik a latba.

Lássuk, mit is mond az amerikai tudósok széles körű felmérése.

Azt, hogy a többnyelvű, azaz több nyelvet elsajátító gyerekek agya receptívebb, gyorsabb felfogású, a kétértelmű helyzetekkel könnyebben megbirkózó, a rettegett Alzheimer-kórral szemben jobban ellenálló. A tekintélyes Time folyóirat szerint („magister dixit!?”) e tényt az amerikai Utah állambeli iskolák tapasztalata igazolja, amelyekben az angol mellett a mandarin (kínai), spanyol, francia vagy portugál nyelvet is tanítják. A végkövetkeztetés neurológusok és pszichológusok részéről: az Egyesült Államoknak le kell mondania arról a (téves) beidegződésről, hogy polgárai csak angolul beszéljenek, különben „a jövő nemzedékének sok mindent kell majd behoznia”.

De mit nekünk Hekuba, maradjunk tájainkon.

Bevezetőnek néhány nagyon is konkrét példa.

Egy udvarhelyi, serdülőkorú kislány a nyári vakációban – pár nappal ezelőtt – Aradon élő nagynénijéhez látogat. Jól érezte magát – sohasem járt még errefelé, új tájakat ismer meg –, a nagynéninek azonban gond volt, hogy, miközben dolgozik, a kislányt nemigen engedheti el egyedül a városban, mert… nagyon gyengén beszél románul.

Kb. harminc éve egy Arad megyei, vidéki polgármesteri hivatalban megkérdeztem egy kimondottan szlovák nevű tisztviselőnőtől, hogy beszél-e anyanyelvén. Nem – mondta –, mert szülei, a szlovák édesanya és csak románul beszélő édesapa nem tanították meg rá, a családban is csak egy nyelven folyt a szó.

Hogy miért, arra a józan gondolkodású ember – véleményem szerint – nemigen találhatna ésszerű magyarázatot.

Napjainkban Romániában, a vegyes lakosságú (és emiatt törvényszerűen vegyes házasságokban bővelkedő) vidékein ezernyi, tízezernyi példát találunk arra, hogy a gyermekek, apjuk vagy anyjuk nyelvétől függetlenül, csak egyféleképpen beszélnek: az állam nyelvén. Merthogy „azzal boldogulnak”. Hogy mit jelent, milyen előnyöket hozhat a két-, netalán többnyelvűség az immár kinyílt, szabadon átjárható Európában, arról a hazai lakosság jó része, a tények dacára, mintha tudomást sem venne.

Németországban élő, Romániából elszármazott fiatal férfi meséli: harmadik osztályt végzett kislányának iskolai bizonyítványában feltüntették (?), hogy jól beszél magyarul. Pozitív tényként, természetesen. Aminek pillanatnyilag annyi a konkrét haszna, hogy a kislány, ha „haza”látogatnak, nyugodtan beszélgethet a németül (sajnálatos módon) csak makogó nagyszülőkkel.

Hogy a kislány agya „receptívebb, gyorsabb felfogású, a kétértelmű helyzetekkel könnyebben megbirkózó, a rettegett Alzheimer-kórral szemben jobban ellenálló” lenne, azt a legújabb kutatások (is) bizonyítják ugyan – de érdekli-e a többséget?

A román férfivel házasságot kötő magyar nőnek vagy a magyar férfivel frigyre lépő román arának mindenesetre üdvös lenne megjegyeznie: születendő gyermekének csak hasznára válhat, ha mindkét szüleje nyelvét – (Uram’bocsá) kultúráját is – elsajátítja.