Évforduló

Huszonhárom esztendővel ezelőtt, amikor nemcsak a nyugati részeken, mint idén, hanem országszerte szép, napos, szokatlanul enyhe idő volt, a reggeli órákban rendkívüli feszültség uralkodott Romániában. 

Temesvár, a forradalom bölcsője, a legnagyobb áldozatot hozott közösség, sok-sok emberélet árán már szabad városnak nyilvánította magát, Aradon második napja tüntettek tízezrek a Városháza előtti téren – az előző nap reggelén (levegőbe) leadott gépfegyversorozatoktól sem riadva meg –, aztán egyszer csak leírhatatlan eufória kerítette hatalmába Európa utolsó diktátorának országát: a zsarnok helikopterrel elmenekült, miután a fővárosi munkásság, lakosság is egyöntetűen bukása mellett szavazott.

Gyönyörű, reményteljes nap volt, bár akkor nem tudtuk, hogy végül ezernél több ember, katona és civil életébe kerül. De a legtöbben, akkor, szentül hitték: történelmet csinálnak, ami nem sok embernek adatik meg életében.

Ahogy telnek az évek, az 1989 decemberének sorsfordító napjaira való emlékezés egyre vértelenebbé, egyre kényszeredettebbé válik. Akiknek gyereke, apja, testvére, rokona halt meg – mellesleg értelmetlenül –, természetesen ott vannak a megemlékezéseken, a nagy többség azonban évről évre közönyösebb. Egy szűk(ebb) réteg kivételével – elvégre azóta dollár- és eurómilliomosaink is vannak – a lakosság zöme csalódott, főleg az életszínvonal, a hazai munkalehetőségek tekintetében – pedig szabad, ugye, Spanyolországban epret szedni, Olaszországban kőműveskedni, Franciaországban koldulni, a világ fejlett országaiban a magas felkészültséget eladni –, kiábrándult a „demokráciától”, amelyből főleg a legszembetűnőbbeket, a pártok elvtelen vetélkedését, a politikusok meggazdagodását, a korrupció és az „urambátyám-rendszer”, sógorság-komaság elharapódzását látja.

23 év szabadság és demokrácia után Románia – immár a NATO és az Európai Unió tagjaként – a kontinens legszegényebbjeinek egyike, amely a nép és a jövő szempontjából meghatározó területekre, az oktatásra, egészségügyre távolról sem tud nemzeti össztermékéből arányban annyit áldozni, mint más uniós országok, félő tehát, hogy legalábbis rövidtávon képtelen lesz a felzárkózásra.

A 24. évet új kormánnyal kezdi az ország.