Frízágyú

Az országban amúgy padlón fetrengő cívis élet végre mozdult egyet szombaton Aradon. Mozdult, majd megfagyott három percre a vasútállomáson. 

Perszonálilag marhára élvezem a fiatalok kezdeményezte, csak errefele meghökkentő fázákat (=álnyelvőrök, macsétával tulipánfaragjátok ki a nyakam), mint speciel az állomáson szervezett szombati lefagyást, az utcai ölelkezést, idegenek pofájára suvasztott alkalmi puszit. Meghökkentő, de kell, mert másképp a naponta érkező számlák, finánci kivégzések, gáz- vagy vízóraleszedések hatására lespirálozunk hülyébe.

Azt meg nem szabad, mert az ember fia-lánya azért legalább hetvenig égesse életkanócát, törjön chilit a nyugdíjhivatal orra alá, hogy vácce, egy életen át pumpáltalak zsével, most meg alig várod, hogy feldobjam az égbe a sarkam, hogy aztán minden kimúlt nyugdíjas hallatán örömtáncot járjatok?

Na, de most a háromperces civil frííííííz kapcsán akartam kicsevegni, hogy a dolog nem is annyira szimbolikus. A fiatalok jelezni akarták, hogy az  ország fagyott, egyenlő halott. S nem három percre, hanem húsz éve. Vagy ötven, hatvan?

Szóltak, hogy Románia, mint valamiért ismert, netalán elismert ország az EU 27-es bővített keretében nuku. Nincs ipar, nincs mezőgazdaság, nincs szolgáltatás, nincs adózó állampolgár tisztelete, nincs export, nincs egy tisztességes mozdony, nincs semmi, amivel dicsekedni lehetne a környéken. Jó, valami azért csak van. Hazugság, csalás, multinacionális ipari méretű csórás, kiszipolyozás, diktatúra és félelem. Egy működésképtelen, lefagyott országban a félelem az úr. Féltem a kicsit, az állásom, a maradékot, a meglevőt, s ezért bármikor, bármire hajlandó vagyok. Kivéve a kitartó, bénító tüntetést.

A lefagyott világunkban melegen izzanak a fenekek. Állásért, maradékért, meglevőért, bármikor, bárhol egy rövid numerára. Odaadom a negyedét, csak maradhassak. És odaadnák sokmillióan a felét is, csak maradhassanak. Lefagyott, de melegecske helyecskéken. Fagycézárok világa virágzik, akik az én, a mi kicsinkért, a maradékunkért, a meglevőért cserébe elvárják, hogy puha meleg fusson végig barnamaci vészkijáratán. Boldogok, kiváltságosak, mert ma és holnap elkerüli őket a fagy.

Tévednek. Az országos frííííízt kikerülni képtelenség, mert mindannyian ebben didergünk. Ők is, csak még nem tudják. Mert vigyorognak zúzmarás szemöldökünk láttán. Lassan a fríííííz elborít mindent és mindenkit.

Melegedés, olvadás?

Még a hétköznapi alagút végén sincs. Aki meleget akar, bal irányba elmenekül, és nyugodtan, boldogan várja az itteni olvadást.

Nézi, hogy európai kuriózumként, miként temetnek itt fagyott embereket.