Gondtalanság

Arad, illetve a kornyékbeli megyékben utazva mindig bizonyos irigységgel szemléltem a látszólag gondtalanul botjukra támaszkodó, esetleg táskarádiót hallgató, az utóbbi időben mobiltelefonon traccsoló juhászokat. 

Akiknek, eddigi meggyőződésem szerint, semmi gondjuk nem lehet azon kívül, hogy a juhaik közül el ne barangoljon valamelyik, kárt ne tegyen a vetésben. Utazó kollégáimmal többször megvitattuk a juhászok gondtalan, stresszmentes, irigylésre méltó életét, mígnem azt egy véletlen során sikerült közelebbről is megismernem.

Miközben vasárnap délelőtt Kisjenőről Aradra autóztam, Nadab közelében egy stopposra lettem figyelmes, aki élénk, segítségkérő mozdulatokkal próbálta megállásra bírni a járműveket. Lassítottam, de közelebb érve, meglepődtem az agyonhasznált, fehér sportcipővel viselt fekete műanyagnadrágján, a több számmal nagyobb, térdig érő, tavaszi napsütésben viselt télies kabátján, csapzott haján, borotválatlanságán. Attól tartottam, kolduló hajléktalannal találkoztam, ezért a gázra akartam lépni, a kérlelő tekintetnek azonban nem tudtam ellenállni. Kérgesre dolgozott, napbarnította kezével alig kötötte be magát, helyezte a lábához a degeszre tömött, alaposan megviselt nejlonzacskót, megköszönte, amiért másoktól eltérően, másfél óra stoppolás után felvettem. Aradra, a legkisebb gyerekkel kórházban lévő feleségéhez kell eljutnia, előző este mentő vitte be őket, a nagy kapkodásban azonban egy csomó kellék otthon maradt. Maga munkakönyves juhászként dolgozik egy Nadabtól két kilométernyire lévő farmon, ahol 300 birkát gondoz, közülük 200-at reggel, este meg kell fejnie, naponta el kell készítenie 12-15 kiló, háromfajta juhtúrót, amit a számvevő rendszeresen elszállít. Legeltetés, fejés, abrakolás és akoltakarítás közben minden állatot szemmel kell tartania, hogy még idejében felfedezhesse a kialakulófélben lévő betegségeket, amelyeket tizenöt éves tapasztalatával fel kell ismernie, és ki kell kúrálnia az állatokat. Ha mégsem sikerül első próbálkozásra, telefonon felhívja a főnököt, akivel megbeszélik a teendőket. Ha a mulasztása miatt elpusztul, netán elvész a jószág, az ellenértékét levonják a havi 1000 lejes béréből. Szerencsére a 4 gyerekkel és az asszonnyal együtt annyi túrót, tejet fogyaszthatnak, amennyit akarnak. Maga azonban már rá sem tud nézni, nagy választék azonban nincs, mivel hetek is eltelnek, amíg bekerülnek a faluba. Ezért is érezte magát feszélyezve a viselete miatt. Az iskolába gyalog járó nagyobb gyerekkel vásároltatnak ugyan élelmet és egyebet, de hát mindent nem lehet rábízni. A 14 éves fiút, illetve a 13 éves lányt szinte minden munkára befogják, amint elvégzik az általános iskolát, a szülők nyomdokaiba lépnek, juhot gondoznak. A fiatal apa csillogó szemmel mesél a fényes perspektívájukról: reméli, a gyermekei már csak a saját juhaikat gondozzák, hiszen máris van 70 fiatal birkájuk, amelyeket együtt gondoznak a gazdáéval. 2 év múlva 150-160 saját juha lehet, amelyek hasznából már meg tud élni a család, a maga gazdája lehet. Addig azonban látástól vakulásig kell dolgoznia, félre kell tennie minden garast, továbbra is szerényen kell élnie a népes családnak.

A fiatalemberrel folytatott beszélgetés óta egyre kevésbé irigylem gondtalan életük miatt a juhászokat. De talán nemcsak az övék, hanem egyetlen foglalkozás sem irigylésre méltó, amíg azt csak felületesen ismerjük, amíg csak a rózsásabb, a gondtalan oldalát látjuk.