Hölgy-játszma

Megnyerték a választást a mérsékelt centrista erők. Jobboldali áttörés történt. Az egymásnak ellentmondó elemzések általánosak az európai sajtóban az EP-eredmények nyomán. Sokan azt a következtetést vonják le, hogy az előre jelzett jobboldali hullám korántsem öltött akkora mértéket, amennyire várták, remélték, vagy féltek egyesek, a vasárnapi eredmények nem rendítik meg alapjaiban az EU-t. Ellenben olyan következtetésekkel is gyakran találkozni, miszerint a példátlan jobbratolódás nyomán új korszak kezdődik az EU-ban.

Bármennyire is ellentmondásos, minkét konklúzió a puszta tényekből indul ki. Uniós szinten a választásokat a hagyományos centrista erők nyerték meg, mindenekelőtt a jobbközép Európai Néppárt (EPP). Az EPP nemcsak magabiztosan az első helyen végzett, de még növelte is mandátumainak számát. A középbal szocialisták lényegében ugyanolyan eredményt értek el, mint az előző választáson, s ezzel megtartották a második helyet. A liberálisok és a szélsőbalos zöldek viszont jelentősen meggyengültek, hatalmas pofont kaptak a választóktól. A Néppárttól jobbra álló politikai alakulatok megerősödtek a legtöbb országban, de nem látványosan.

Földrengés csupán az unió magját jelentő Franciaországban és Németországban történt, előbbiben a keményvonalas jobboldal meg is nyerte a választásokat, kétszer több szavazatot szerezvén a második helyezett elnöki liberális pártnál – Macron elnök azon nyomban fel is oszlatta a francia országgyűlést és előrehozott választásokat írt ki. Németországban pedig a második helyen végzett, dacára az ellene folytatott döbbenetes méretű gyűlöletszításnak és média-lincselésnek, megelőzvén Scholz kancellár szociáldemokratáit. Mondhatni, hogy a választás nagy vesztesei férfiak (Macron és Scholz, kisebb mértékben az olasz Salvini) a nagy győztesek pedig hölgyek, mindenekelőtt Ursula von der Leyen, Georgia Meloni és a francia Marine Le Pen.

Von der Leyen duplázási esélyei megerősödtek az uniós polgárok szavazatai nyomán, hiszen az őt támogató Néppárt növelte mandátumainak számát, németországi keresztény-demokrata jobbközép tagpártja pedig elsöprő győzelmet aratott, több szavazatot gyűjtvén, mint a három-párti balliberális kormánykoalíció együttvéve! Amúgy a német kereszténydemokraták az EPP mozdonya, 29 fős frakciójuk a második legnagyobb az EP-ben. Csupán Le Pen 30 fős frakciója előzi meg őket, vagyis a balliberális oldalon ezerszer elátkozott alakulattal számolni kell, Franciaország és az EU legnagyobb pártját és annak választóit nem lehet többé figyelmen kívül hagyni ilyen-olyan megbélyegzések révén. Meloni kettős győzelmet aratott, pártja magabiztosan nyerte meg a választást, háttérbe szorítván a baloldalt és a Tajani EU-s biztos, illetve Salvini által vezetett két rivális jobboldali alakulatot. Meloni az olasz – mérsékelt és keményvonalas – jobboldal vitathatatlan vezetője, aki ráadásul uniós szinten is elfogadhatóvá tette az előszeretettel „szélsőjobbosnak” minősített erőkkel való együttműködést. Olasz kormányfőként Meloni nagyszerűen együttműködött Von der Leyennel, utóbbi többször is jelezte, hogy kész szövetkezni vele uniós szinten is. Nemcsak személyes rokonszenvből, hanem politikai megfontolásból is, az EU harmadik legjelentősebb országát nem lehet figyelmen kívül hagyni, csak mert nem tetszik vezetésének politikai színezete.

Az EU jövőjét alighanem a legjelentősebb három ország legjelentősebb politikai alakulatainak vezetői, vagyis a három hölgy közötti viszony határozza meg. Együttműködnek-e vagy konfrontálódnak? A jobbra tolódik-e az EU vagy sem kérdés lényegében ettől függ. Főleg, hogy a minden lében kanál, mindenütt kavaró Macront leköti az általa szított súlyos belföldi politikai krízis, a legitimitásában megingott Scholz pedig sebeit nyalogatja.