Kisebbségek

Hideg zuhanyként érte az erdélyi magyarságot nemrég a hír, hogy Brüsszel, pontosabban az Európai Bizottság (EB, az EU kormánya) nem hajlandó foglalkozni a nemzeti kisebbségek ügyével. Vagyis a kisebbségi jogok nem EU-s szintű kérdés, hanem a tagállamok belügye.

Fölöttébb kellemetlen, mégis kijózanító azok számára, akik külföldről tálcán érkező kész megoldásról ábrándoztak. Miért szóljon bele Brüsszel az ország nemzeti ügyeibe, amikor nélküle is nagyszerűen megoldottuk, morfondíroznának Finnországban vagy Olaszországban, s nemcsak a többségi nemzetek, hanem a svéd, illetve német kisebbségek is. Dehogynem, szükség volna az EU-s védőernyőre a többségi bedarálás ellen, véli a legtöbb kelet-európai kisebbség.

Mi legyen az az EU-s standard, amelynek betartását Brüsszel számon kérhetné a tagállamoktól? Mert óriásiak az országonkénti különbségek. Nyugaton többnyire irigylésre méltóan bánnak a nemzeti kisebbségekkel, Keleten viszont – az utóbbi évek vitathatatlan előrelépései ellenére még mindig – kevésbé, noha még az 1989 előtti alacsony kiindulópont is összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint Franciaország esetében. Egyetlen keleti ország – a legvadabb nacionalista időkben – sem folytatott annyira szélsőséges kissebség-ellenes politikát, mint amit Párizs folytat manapság is.

Brüsszel amúgy is nehezen birkózik meg az EU-s normák érvényesítésével, Görögországgal például gazdasági, Romániával pedig jogállamisági téren. Miért vállalna magára egy másik forró kását? Amelynek megoldása jóval nehezebbnek ígérkezik, mint a másik kettő!

Főleg, hogy ott motoszkál a huszadik századi hatalmas kudarc: hosszú történelme során Európa semmilyen téren sem bukott nagyobbat, mint a nemzeti kérdéssel. 1918–20-ban olyan jól „megoldotta”, hogy precedens nélküli pusztító világégést produkált két évtizeddel később, 1945-ben pedig milliós nagyságrendű etnikai tisztogatás volt a „megoldás”. Sőt, az 1918-ból örökölt problémát, Jugoszlávia ügyét sem volt képes megoldani a közelmúltban, ott is csak amerikai beavatkozás oltotta el az etnikai gyűlölet fegyveres harcba lángolt tűzét.

Önbizalmat felemésztő sorozatos történelmi kudarcai, gyengesége és tehetetlensége nyomán aligha meglepő, hogy az EB óvakodik olyan ügyek felkarolásától, amelyek megoldása számára nem kézenfekvő, pláne olyankor, amikor a más téren adódó sürgős teendők is komoly fejfájást okoznak.