Meddig?

Vajon meddig fognak terjedni a botrányos érettségi következményei? Lesznek-e kézzel fogható eredményei? A magas labdát feladták, csak le kellene ütni.

A fellebbezések utáni csekély változások nem változtatnak alapvetően a dolgokon. Az már bebizonyosodott, amit sokan eddig is tudtak, hogy a román oktatásban komolyak a bajok. Európai összehasonlításban nagy az írni-olvasni alig tudó gyerekek száma, az érettségi a középiskolai oktatás bukása volt, az egyetemi oktatás nagyon sok problémáját most várhatóan az is tetézi, hogy az érettségi miatt kevesebben tudnak majd beiratkozni, bár a felsőoktatásnak, és elsősorban a magánegyetemeknek a „lenni vagy nem lenni” kérdése a diákok száma.

De mi lesz, ha kevesebb lesz az egyetemista?

Azon túl, hogy némelyik intézményt komoly anyagi veszteség éri, ami alkalmazottai számának csökkenéséhez vezethet – ezt természetesen tragédiaként élnék meg –, semmi sem lesz, a társadalom nem veszít, sőt nyer azzal, hogy a felsőoktatásba jobban felkészült fiatalok kerülnek. Elismerjük-e vagy sem, a jelenlegi román társadalom amúgy sem tud mit kezdeni a végzősök tekintélyes részével, nem tud diplomájuknak megfelelő munkát biztosítani számukra, ami évente sok tízezer ifjúban kelti a frusztráció érzését. Az egyetemek számának robbanásszerű növekedése az utóbbi két évtizedben irreális jelenség volt, főleg hogy a képzés legfeljebb halvány köszönőviszonyban van a társadalom reális munkaerőszükségletével. Ismerünk fehérneműt csomagoló diplomás geológust, almérnököt, aki örül, hogy egyszerű munkásként felvették egy multinacionális céghez, egyetemi végzettségű narancsszedőt Olaszországban és a példák sora hosszú lenne.

Hát akkor miért kell annyi felsőfokú végzettségű ember az egyetemek hasznán meg azon túl, hogy az európai statisztikákban előbbre léphessünk? Nem lenne-e célszerűbb és tisztességesebb jó szakmai iskolákban rendes és szükséges mesterség(ek)re tanítani a fiatalok egy részét?

Az annyit szidott tanügyminiszter, aki a kamerázással, a csalás korlátozásával alaposan felzavarta az érettségi posványát, feltette a kérdést: hova jutott volna a román társadalom, ha az utóbbi húsz évben a hazai polgár ahhoz szokik, hogy csalással semmit se lehet elérni?

Jó kérdés. Hátrébb nem, az biztos.