Méltatlankodás helyett

Egy jó barátom, csupa jóindulatból, a nagy nyilvánosság előtt szertefoszlatta azt a nimbuszt, amit a kisüsti irányában mutatott fokozott érdeklődésem „megvallásával” magam köré vontam. Leleplezett, kihangsúlyozta mértékletességemet, józanságomat, már-már „száraz pipásként” aposztrofált. Segíteni akart, ne tűnjek fel rossz színben egykori tanítványaim előtt.

A minap társaságban arról panaszkodtam, hogy a húsvéti ünnepek két főnapján Aradon a cukrászdák zárva voltak.

– Kitoltak veled. Felzabáltad az otthoni tésztát. Így jár az, aki krémessel eszi a dobostortát, szavarinnal a málnaszeletet, „bélessel” a rétes-bélest…

Miközben szégyenkezve elpirultam, a háziasszony ismét telirakta süteménnyel megürült tányéromat.

– Ne törődj semmivel, ha kérsz, még van a kamrában is.

Amikor elköszöntem, csomagot nyomtak a kezembe.

Eltöprengtem.

Mentesültem ugyan az iszákosság vádjától, viszont az édesszájúak táborában a torkosak közé soroltak. Vajon, mi a károsabb? Egy-két pohár solymosi pálinka, vagy három-négy szelet „habos sütemény”.