Mindig helyreáll az értékrend

Néhány polgári lakásban volt szerencsém megfordulni a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben. Nem szégyellem bevallani: irigykedve néztem a könyvszekrények polcain sorakozó, egyforma kötésben pompázó köteteket. A két világháború közötti „divatos” szerzők műveit. Volt közöttük távol-keleti (japán, kínai) szerző, de ott láttam először Mereskovszkij köteteit is. Nem volt honnan ismernem, akkor mi az irodalomból a szocialista realizmust bifláztuk, abból irányadónak még a szovjet Gajdar, Borisz Polevoj meg Osztrovszkij műveit tanultuk. A magyar polgári irodalmat úgy tálalták, mint az értelmet fertőző mákonyt. Az egyetemes magyar irodalom József Attilával és Móricz Zsigmonddal fejeződött be, azt követően a jelenkorból csak az erdélyi irodalmat tanították. A két világháború közötti szerzők, de az említett szovjet írók is lassan feledésbe merülnek. Ha valaki egyszer megírja a világirodalom összefoglaló történetét, ahogyan azt Pintér Jenő megtette a magyar irodalommal, a nagyok bemutatása és értékelése után közülük talán egy-kettő bekerül az „írtak még” felsorolásba.

Amikor némileg oldódott a határzár az anyaország felé, s mehettünk némi odaáti jelenkori irodalmat ízlelgetni, az Aczél György-féle TTT-ből (támogatott, tűrt, tiltott) jószerével csak az első csoportba sorolt szerzők alkotásaival voltak tele a könyvesboltok polcai. Csak ízelítőül néhány név: Fejes Endre, Boldizsár Iván, Fehér Klára, Palotai Boris, Moldova György. A legtöbb kiadott könyv Berkesi András és Szilvási Lajos tollából került ki. Ők voltak a korszak „divatos” szerzői. Nem titkolom, egyiktől, másiktól szép számú kötet sorakozik könyvtáram polcain. Németh László, Szabó Magda, Jókai Anna, Nagy László csak elvétve jelent meg, inkább csak a korszak második felében, a kádári véres rendcsinálás lecsengése után. 

Az utóbbi három évtizedben lassan (talán véglegesen?) helyreállt a reális értékrend a második világháborút követő irodalomtól. A fentebb említettek egy része lekerült a piedesztálról. Már csak azért is, mert kiderültek róluk az addig szigorúan eltitkolt tények. Hogy a főrangú családból származó Bánffy gróf Boldizsár Iván néven hogyan hódolt be a kommunistáknak. Hogy a különben kiváló riporter, Moldova György milyen odaadó hódolója a tömeggyilkos Kádár Jánosnak, akinek életéről, karrierjéről dicsőítő könyvet is megjelentetett. Avagy az is, hogy Berkesi András, az ÁVH magas rangú vallatótisztjeként lényegében megkínzott áldozataiból szedte ki regényeinek témáit.

Mint mindig, most is vannak „divatos” alkotók. Akiket felkap az ilyen vagy olyan forgószél. Annak elültével, no meg idővel viszont mindig helyreáll a rend. Mint történt az Petőfi Sándor és Sárosi Gyula esetében is.