Örmény népirtás

Népirtásnak ismerte el végre az USA az örmények huszadik század eleji nagy nemzeti tragédiáját. Joe Biden szombaton, a mészárlás kezdetének 106. évfordulója alkalmával döntött erről.

Jóllehet ezt már 2015-ben, a százéves évfordulón kellett volna megtenni, hat év késéssel Washington végre népirtásnak minősítette a történteket, mit sem törődve Törökország sértett reakciójával. Biden elnök végre az erkölcsi elveket a politikai megfontolások fölé emelte.

Az 1915. április 24-én kezdődött örmény népirtás az amúgy példátlanul véres huszadik század első tömegvérengzése volt, az Oszmán Birodalom a kétmilliós örmény kisebbségének a fizikai elpusztítását célozta, bármennyire is tagadják ezt a törökök azóta is.

Az Oszmán Birodalomban élő keresztény örmények élete korábban sem volt felhőtlen, 1894–96 között, illetve 1909-ben a muszlim törökök és kurdok valódi pogromsorozatot hajtottak végre az oszmán hatóságok támogatásával, melyekben összesen olyan 100 000 örmény vesztette életét. Ezek nyomán aligha meglepő, hogy körükben erős orosz szimpátia alakult ki, mivel Oroszországban élő honfitársaik összehasonlíthatatlanul jobb sorsnak örvendtek. 1915-ben ugyanis az örmények mintegy 65%-a az Oszmán Birodalomban (a történelmi Nyugat-Örményországban) élt, kb. 30%-a a cári birodalomban (a történelmi Kelet-Örményországban, vagyis a mai független Örményországban), a maradék 5% pedig az 1935 óta Iránnak nevezett Perzsiában. Az 1914-ben kirobbant világháborúban az Oszmán Birodalom szembe került Oroszországgal, a harcok színtere pedig az Oszmán Birodalom örmények lakta területe volt. Az Oszmán Birodalmat irányító három pasa attól tartott, hogy az örmények tömegesen az oroszokat segítik és szabotálják a török hadsereget, emiatt döntöttek teljes megsemmisítésükről.

Másfél millió örmény pusztult el akkoriban, vagyis az Oszmán Birodalom olyan kétmilliós örmény lakosságának háromnegyede. Mintegy félmilliónak sikerült külföldre, vagy az orosz hadsereg ellenőrizte területekre menekülnie. Utóbbiakból keletkezett a tekintélyes örmény diaszpóra, sőt a mai Örményország (a történelmi Kelet-Örményország) lakosságának a felét az egykori Nyugat-Örményország menekültjeinek leszármazottjai teszik ki. A népirtás véget vetett a több mint 3000 éves örmény jelenlétnek szülőföldjükön, a ma is Törökországhoz tartozó egykori hazájukban csupán 130 örmény maradt egyetlen faluban – a korábbi kétmillióból!

Az Oszmán Birodalom hamvain 1923-ban létrejött Törökország azóta is makacsul tagadja a népirtást, noha Rafael Lemkin zsidó ügyvéd éppen az örmény tragédia nyomán alkotta meg 1942-ben a genocidum szót. A törökök továbbra is azt állítják, hogy 1915-ben „csak” olyan félmillió örmény pusztult el, de nem államilag tervezett és kivitelezett akció nyomán, hanem polgárháború miatt, amikor a török és kurd muszlimok spontán módon támadtak az örményekre utóbbiak orosz-cinkossága miatt, s az örmények is bántalmazták muszlim szomszédjaikat. Ezen csökönyös szempontot már csak kevesen osztják a törökökön kívül, legtöbb országban egyértelműen államilag szervezett népirtásnak tekintik, még ha politikai megfontolásokból nem is nevezik hivatalosan annak. Hat évvel a tragédia százéves évfordulója után az USA elnöke vette a bátorságot és hivatalosan is népirtásnak minősítette az örménység azóta is begyógyulatlan sebét. Mások is követhetnék példáját, beleértve a Vatikánt is.