Szakítópróba

Sokan mondták már tavaly tavasszal, amikor a Szociálliberális Szövetség létrejött a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális párt összefogásával, hogy nem lesz jó vége, és maximum néhány hónapot adtak a, hogy is mondjuk csak, nem egészen természetes szövetségnek. Ami, ha mást nem, de azt újfent bizonyította, hogy a politikában nincsenek elképzelhetetlen és lehetetlen dolgok.

Most, a koalíción belüli súlyos összetűzések, a szövetséget alkotó két párt elnökének, a kormány és a szenátus fejének csúnya afférja után gondolja-e valaki, hogy e szövetség annyira szilárd, hogy még ezt is kibírja? Verespatak ügye nagyon kicsapta a biztosítékot, s ha a koalíció ezen is túlteszi magát, akkor tényleg vagy nagyon erős, vagy nagyon elvtelen, vagy nagyon ragaszkodik a hatalomhoz, hogy még a történtek sem képesek süllyedést okozó rést ütni rajta.

A liberálisok első alelnöke szerint az összemenés a „kommunikáció hiányának” tudható be. Pedig kommunikáció van, csak nem ott, ahol annak helye volna az egy táborba tartozó politikusok között: valamelyikük irodájában, ahol nem kell kiteregetni a szennyesüket az egész ország előtt, és nem is a tévékamerák kereszttüzében. A tévék persze, de tán a nézők közül is sokan örülnek a botránynak, sokáig el lehet csámcsogni rajta. Hogy ez nagyon rossz az amúgy is sok baj sújtotta országnak, kit érdekel? Azt mondja továbbá az idézett politikus: hogy nem ez az első, sem az utolsó konfliktus kettejük között, és „az USL folytatja”. Egyelőre, bár a liberális párt egyik markáns személyisége a miniszterelnök és a Verespatak-ügyben legilletékesebb miniszter becsületbeli lemondását kéri.

Hogy is van ez? A nagykoalíció társelnöke „alávaló játékkal” vádolja elnöktársát, a kormánypárti parlamenti képviselő a kormányfő távozását kéri – és megy minden tovább, mintha mi sem történt volna?

Ami biztos: Románia vezető politikusai Verespatak ügyében nemhogy átmenő-, de tisztességes bukásjegyet sem érdemelnének minősíthetetlenül gyenge, minden profizmust nélkülöző szereplésükért. A Verespatak-ügynek, ami még távolról sincs befejezve – bár hiába húzzák-halasztják a dolgokat, részben az utca nyomására, előbb-utóbb csak dönteni kell – nemcsak a politikusokat, de az országot is sikerült megosztania. Hát még ha odáig jutunk, hogy kemény valutában fizetni is kell?