Téglajegy

Olvastam Bodó Barna eszmefuttatását az úgynevezett téglajegyekről. Igaza van, egy ilyen kezdeményezés több a közadakozásnál. Az egy közösség összekovácsolásának a módja, összefogásának a jelképe. Mint tették Temesváron egy évszázaddal ezelőtt, amikor a minden kulturális intézményétől, székhelyétől megfosztott helyi magyarság elhatározta, hogy (ismét) otthont teremt magának. Adakozott minden magát magyarnak érző személy, gazdag, módos és szegény egyaránt. S amikor megépült a Magyar Ház, azt húsz éven keresztül, az 1948-es államosításig mindenki magáénak érezte, s mint a temesvári események mutatják: érez mindmáig. 

Ilyen téglajegyes akcióra Aradon is volt példa. Ugyanolyan okból, mint a Béga partján: itt a középfokú magyar tannyelvű oktatás maradt épület nélkül, holott korábban a magyar állam a városban kiépített egy terjedelmes iskolahálózatot. Csak emlékeztetőül sorolnám: a királyi főgimnáziumot, a kereskedelmi iskolát, a tanítóképzőt, a fa- és fémipari ipariskolát, a két fiú és két leány polgárit. Közülük egyet sem hagytak meg magyar anyanyelvűnek. Szemérmetlenül mindent elkoboztak. Hajléktalanok lettünk az elődeink felépítette városban. Arad polgársága akkor fogott össze, hogy új tanintézetet emeljen a tanulni vágyó gyermekeinek. Köztudott, hogy a költségek jelentős részét az aradi tehetős családok fedezték, de a téglajegyek vásárlásával minden aradi magyar úgy érezte: neki is van legalább pár téglája a Kálvin János utcai épületben. 

Amióta a szomszéd város magyarságának nehéz jogi küzdelmek után sikerült visszakapnia a jogtalanul elkobozott épületét, folyik annak rendbetétele. Mert az állam, amely fél évszázadnál többet használta, alaposan lepukkant állapotban adta vissza a jogos tulajdonosnak. A homlokzat rendbetételét Székely Gábor műépítész tervei alapján már befejezték, azt ünnepélyesen át is vették a temesvári magyarok, de akad még jócskán tennivaló. Ahhoz is szükséges az anyagi forrás, de az sem mellékes, hogy az állam olyan hatalmas épületadót is kivetett rá, amelyet a helyi közösség csak nagy nehezen tud fedezni. Ezért indították el a téglajegy-akciót, s azért kezdeményezik idén is ugyanazt. Különben a szép kivitelű téglajegyeket nemrég ünnepélyesen osztották ki a meghívottaknak. 

Sajnos, Aradnak nem volt Magyar Háza, a magyar szervezetek akkor nem fogtak össze egy közös székhely építésére. (Igaz, megtette azt a minoriták felépítette kultúrház is.) Nekünk nincs mit visszakövetelnünk. Most a lehetőségekhez igazodóan nagyrészt a Jelen Ház tölti be annak szerepét. De mindenképpen szükség lenne egy tágasabb színházteremre, hogy a Kamaraszínház szervezőinek ne kelljen folyton egyeztetni az időpontokat a nagyszínházzal vagy a bábszínházzal. (Mellékesen: egy közkönyvtár is elkelne.)  Színházterem, mondjuk a Minorita Kultúrház, a régi színház, vagy az egykori Stúdió mozi termének rendbe hozása révén. Akár téglajegyek kibocsátásával is. Csakhogy az említett helyiségek jogi helyzetét, használatának lehetőségeit előbb meg kellene tárgyalni, állapotukat fel kellene mérni a tulajdonossal, az érdekeltekkel. És valakinek személyesen, vagy valamely magyar szervezetnek a kezébe kellene vennie az ügyintézést. 

A temesváriak e téren példát mutattak. A jobbtól tanulni nem szégyen. A Maros-partján is bele kellene vágni.