Úton nyitott szemmel

Nyitott szemmel próbálok járni az utcán. Nem mindig sikerül. Megtörténik olykor, hogy annyira belemerülök gondolataimba, hogy nem veszek észre jó ismerősöket sem. Ha rámköszönnek, röstellve kérek elnézést. Magamban azt remélem optimistán, hogy ez még nem az időskori demencia jele. Megnyugtatom magam, hogy ráérek ilyesmitől tartani.

Átszelem a Szabadság (Avram Iancu) teret. Melegség tölt el, amikor meglátom az új, stílszerű, öntöttvas lámpaoszlopokat, az újonnan öntött beton virágtartókat piros muskátlival beültetve, meg a fehér lugasokat a sárga futórózsákkal.