Kínkeservesen gazdára találó sertések

December van, a disznóvágások időszaka, amikor EU-tagságunk „jóvoltából” a sertések leölését nem végezhetjük az ezeréves hagyomány szerint. 

Nem is ezt firtatjuk, inkább a szintén ilyenkor hagyományos mondásnak nézünk utána, amely szerint ha drága a gabona, olcsó a hízott disznó. A sertésfelvásárlást azonban bonyolítja, hogy Arad megyében egyetlen vágóhíd, a Kürtösi Mezőgazdasági Kombináté rendelkezik működési engedéllyel. A többit felszámolták, ezért a hazai húsfeldolgozók külföldről érkező tőkehúsból állítják elő húskészítményeiket.

Kedveszegetten

Szapáryligeten ifj. Döme Mátyás az asztalosság mellett sertéstenyésztéssel is foglalkozik. Jelenleg több mint 20 disznót nevel, közülük mintegy 15, 100-170 kiló közötti hízó, de már az utánpótlás, a 11 választási malac is követeli az élelmet. A nagy fehér hússertései egy anyakoca két generációjához tartoznak, szépen fejlődtek, ám komoly vevők nem igazán érdeklődnek irántuk. Amint a gazda elmondta, novemberben érkeztek ugyan bizonyos olténiai viszonteladók, azaz kupecek, akik azonban szemre kívántak vásárolni, hogy minél jobban becsaphassák a tulajdonost. Akkor élősúlyban 6 lejt kínáltak kilójáért, amit viszont csak szemrevételezés alapján kívántak kifizetni. A kedvezőbb árak reményében nem adta oda őket. Manapság viszont senki nem érdeklődik a disznók iránt, miközben a kilónkénti 0,7-0,8 lejes gabonát a sertések tovább fogyasztják. Éppen ezért kerülnek kényszerhelyzetbe az állattartók, mivel a nagyra nőtt sertésekért még kevesebbet kínálnak kilónként, de nincs vágóhíd, ahol felvásárolnák őket. Ha tudta volna, hogy karácsony előtt ennyire alacsony lesz az érdeklődés a vágósertés iránt, inkább a gabonát adta volna el. Szapáryligeten idén kevesebb sertést hizlaltak, a gabona magas ára miatt sokan megváltak az anyakocától, inkább a gabonát értékesítették. Komoly vásárlóknak számítanak a faluból elszármazott, de vágósértésért hazajárók, illetve az olyan helybeli idősek, akik nem nevelnek, de vágni vásárolnak sertést. Ahogy hallatszik, a komoly vásárlók 6,5-7 lejt adtak a sertés kilójáért élősúlyban. Ők viszont kevesen vannak, többséget képeznek a nyerészkedő viszonteladók, akik minél jobban át akarják ejteni a sertéstartót. Ők is tudják, hogy tovább etetni tiszta ráfizetés, felvásárló vágóhíd pedig nincs, tehát a sertéstartónak minél hamarább túl kell adnia a drága gabonát pusztító állatokon. Amíg a környéken 3-4 vágóhíd működött, biztonságérzetet adott, mert ami hízott sertésre nem került vevő, a vágóhídon bizonyára megvásárolták. Most viszont szinte lehetetlen eladni, ezért a tenyésztőknek végképp elmegy a kedvük a sertéstartástól – kesergett ifj. Döme Mátyás szapáryligeti gazdálkodó.

Jövőre csak szokásból

Simonyifalván Németh János és családja minden évben tenyészt sertést. Idén 10-et hizlalt, közülük már csak három, olyan 110-120 kilós nem talált gazdára. Kínkeservesen, élősúlyban kilóját 6 lejért tudta eladni, de a vevők általában szemre szeretnének még olcsóbban vásárolni. A jobbára Argeş megyéből érkező felvásárlókkal keményen meg kell alkudni az elfogadható árért. Ha nagyra nőtt a sertés, kisebbet akarnának vásárolni, a mostani eladó 110-120 kilósok láttán viszont a vásárló 150 kilósat szeretne, de csak azért, hogy tovább alkudhassa az árat lefelé. Éppen ezért Némethék jövőre csak családi szükségletre hizlalnak 2-3 sertést. Idén semmihez nincs szerencséjük, fokhagymát is termesztetek 0,4 hektáron, a 600 kiló termés kilójáért csupán 5-6 lejt kínálnak, míg tavaly elvitték 12 lejért. Ha az ember minden talajmunkát felszámol, alig van valami nyeresége. Öt malacot mindenképp tartanak, fokhagymát is ültetnek valamennyit, már csak szokásból is, aztán majd elválik – érvelt Németh János és felesége, Erzsébet.

Az elhangzottak magukért beszélnek, nem kívánjuk kommentálni.