Olvasom barátom, Puskel Péter jegyzetét a lapban. Arról a szélmalomharcról, amit a lokálpatrióták folytatnak egy várostörténeti kiállítás anyagának összeszedéséért. Eddig mindig süket fülekre találtak a városvezetés, de a múzeum részéről is. Pedig…
Kevesen tudják, hogy 1919-ben, az impériumváltáskor az ereklyemúzeum tárgyai mellett egy sok száz darabból álló várostörténeti és egy nagyon szép számú román, magyar, szerb, sváb néprajzi gyűjteményt is átvett a Kultúrpalota új vezetősége. Azóta azoknak a gyűjteményeknek vagy lába kelt, vagy pedig úgy eldugták a raktárban, hogy nehogy rájuk lehessen találni. Gyarapodni nem gyarapodtak.
Számomra egyszerűen felfoghatatlan az a tény, hogy egy vidéki múzeum egyáltalán ne foglalkozzon a helytörténetnek csak az ókori, valamint a jelenkori szakaszával. Mintha nem is létezett volna 18-19. század a maga óriási műszaki, városfejlesztési megvalósításaival. Sorra tűnnek el olyan emlékek, amelyek a városfejlődést illusztrálták volna. Így tűntek el a fémből készült villanyoszlopok, az eredeti csatornafedők, a kovácsoltvas erkélyek, a hegyaljai villamoshálózat oszlopai, sínjei. Meg kellene értetni végre az illetékesekkel, hogy a külföldi látogató nem azért jön ide, hogy minden városban a fővárosból küldött, fénymásolatokból összeállított kiállítást lássa, legfeljebb kiegészítve több vagy kevesebb helyi tárggyal.
Sokszor van szerencsém látogató csoportokat vezetni a városban. Többször kérték: szeretnének a múzeumba is elmenni. Voltunk, de hamar rájöttek: minek?
Hozzászólások