Támogatás nélkül önellátásra zsugorodhat a gazdálkodás

Kispregen Nagy Lajos és fia, Tibor 350 hektár szántóföldön gazdálkodnak. A községet ért másfél hónappal ezelőtti jégverés miatt a kalászosok kétféle minőségű termést adtak: a 40 hektárnyi árpa a jégveréstől szenvedett parcellái hektáronként 23, míg a kártól mentesültek átlagosan 35 mázsát teremtek.

Hasonlóan alakult a 60 hektárnyi területről learatott búzatermés is, amelyik a jég által károsított parcellákon 20, az attól megmenekült területeken 35 mázsát termett. A 10 hektárnyi zab 25 mázsát termett hektáronként, ha viszont nem éri a jégverés, akár 35 mázsát is adhatott volna. A 70 hektárnyi napraforgó ígéretesnek indult, de a szélvihar kissé megdöntötte, amiért legkevesebb 20%-os kár érte. A kukoricatermés az elmúlt hétfőig ugyancsak ígéretesnek mutatkozott, az orkánszerű szélvihar azonban olyannyira ledöntötte, hogy annak alig a felét lehet majd géppel betakarítani, a többihez kézi munkaerőre lesz szükség. A farmjuk közelében lévő kukoricaparcellán olyan részek is voltak, ahol az ember azt hinné, gépjármű taposta a földre a kultúrát. A 175 hektárnyi kukoricavetés jelentős részét az állatok számára, friss silótakarmánynak szánták, csakhogy azt is kézzel kell betakarítani, ami növeli az önköltségi árát. A 36 fejőstehén, a 26 borjú, a 7 vemhes koca, az 53 malac, a 6 hízódisznó, továbbá a 9 ló sok takarmányt igényel, de az összedarált kukorica, takarmánybúza, zab és árpa együtt kiváló, komplex takarmánynak számít.

A tehéntejnek literjét 0,80-1 lejért vásárolnák fel, amennyiért nem érdemes odaadni, inkább a borjakkal itatják meg, amelyek így hamarább felhíznak az olasz felvásárlók által megkívánt 250 kilósra. A borjaknak kilójáért 7,50-8 lejt kínálnak élősúlyban, a hízott sertés iránt viszont nem érdeklődik senki. Aki vásárol is, 6 lejnél nem kínál többet kilójáért. Ennél jobban megéri a választási malacoknak párját 300 lejért eladni. Amennyit lehet, értékesítenek közülük. Régi hagyomány szerint, most is foglalkoznak lótenyésztéssel, 4 vemhes kancát, 4 nagyobb csikót és egy pónit is tartanak.

Miközben a villanypásztor őrizetére bízott teheneket és lovakat szemléltük, Nagy Lajos a takarmányos színről a vihar által ledobott 18 palatábláról, a kikezdett istálló tetejéről, a tövestől kicsavart nyárfájukról beszélt. Közben Szabó Lajos elővezette a család, főképpen az unokák kedvencét, a póni kancát, amit az idősebb gazda az unokái számára Magyarországról vásárolt, de szaporítani is kívánja, mert üzletet lát a tenyésztésében.

 

Gyülekező gondfelhők

 

A folyamatos termelés, az akadozó, esetleges értékesítés, a régóta várt szubvenciók késése alaposan megkeseríti a gazdálkodók, köztük a Nagy Lajos és fia, Tibor életét is. Mert lehetetlen olyan körülmények között gazdálkodni, amikor télen kapják meg a tavasz óta megművelt területek után a gazdálkodók azt a kevés szubvenciót, amelyikkel a náluknál sokkal hatékonyabban támogatott nyugati partnereikkel kellene felvenniük a versenyt a megmaradásért. Mert nem véletlenül értékesíthetetlen a hazai sertés, a vágómarha, a háziszárnyas, a zöldség- és gyümölcsfélék, ugyanis támogatás híján drágábban, alacsonyabb minőségen tudják előállítani, tehát lemaradnak a nyugati vagy a távol-keleti terményekkel szembeni versenyben. Az állattartók különös aggodalommal veszik tudomásul a szubvenció megszüntetéséről keringő híreket. Ha a kormány nem lép sürgősen e hiányosságok kiküszöbölése terén, egyre inkább elhatalmasodik a parlag, kihalnak az állatfarmok, a hazai iparhoz hasonlóan megszűnhet vagy önellátásra zsugorodhat a gazdálkodás, miközben a nagyvárosok fogyasztása importból oldódik meg, a gazdálkodói réteg jelentős része fogyasztóvá, munkanélkülivé válhat. Ilyen körülmények között viszont aligha számíthatunk a válságból történő kilábalásra.