Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! /Lukács ev. 16, 29./
Elgondolkoztató, hogy most a 21. században is milyen szellemi zűrzavar uralkodik számos ember tudatában az élet és halál kérdésében. Jogosan merül fel a kérdés: elhiszem-e, hogy „a teljes Írás Istentől ihletett…” (2. Tim. 3, 16.), hogy a Biblia minden megállapítása igaz a teremtés leírásától, a Krisztus második eljövetelét követő eseményekig? Egy egyetemi előadó, néprajzkutató írja: „Az emberi lét nem zárul le a halállal, hanem az üdvösségben folytatódik, ezért temették el kezdettől az elhunyttal együtt használati tárgyait, ezért tesznek mellé gyakran ételt és italt is”. Kérdezem: felvilágosult, 21. századi emberek komolyan gondoljuk azt, hogy a halottnak szüksége van ételre és italra?
Na és ez az Amerikából importált halloween, ősi kelta vallási rítus…! Halottak napja környékén, ha bekapcsoljuk a tv-t, rádiót azonnal zúdulnak ránk az ősi pogány népek halottkultuszáról szóló leírások, színes beszámolók, amelyek ezen népek temetkezési és megemlékezési szokásairól szólnak. A gond ott van, hogy a hitelesség igényével fellépő szónokok, nem fűzik hozzá, hogy ezek a szokások nem találhatók meg Isten örök Igéjében, a Bibliában. Ezekről mondja Jézus, hogy Sátán szolgáiként, mint hamis próféták megtévesztik az embereket!
Kedves nemzettársaim! Az életnek és halálnak Ura, a Teremtő Isten óva inti Izráelt, hogy halottidézőkhöz és jövendőmondókhoz forduljanak: „Nem Istenéhez kell fordulnia a népnek? A halottakhoz kell fordulni az élő helyett? A törvényre és az intelemre figyeljetek!” (Ézsaiás 8, 19–20.) Jézus egyértelműen, világosan szól: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (János ev. 14, 6.) Jézus ezzel kizár minden olyan személyhez intézett segítségkérést, közbenjárást, aki már a „túlsó parton” van. A Jézus Krisztus tanításait hozzánk továbbító apostolok sem irányítottak sohasem bennünket közbenjárásért elhunytakhoz. A Prédikátor könyvének megfogalmazása egyértelmű: „A por visszatér a földbe olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta” (Préd. 12, 7.) Nos, Jézus, aki segítő, tanítási céllal mondta el a gazdag és Lázár történetét, úgy beszél Ábrahámról, mint aki nem szűnt meg személyében létezni, bár tudjuk a Bibliából, hogy jó vénségben bekövetkezett halála után eltemették, porteste a földbe került. A fizikai halálát „túlélő” segítségkérését Ábrahám azzal utasítsa el, hogy az elhunytaknak – jelen esetben Lázárnak – már nincsen lehetősége, hogy még e földön élő testvérein segítsen. A válasz úgy hangzott, hogy: „van Mózesük és vannak prófétáik”, azaz van Szentlélek ihlette Bibliájuk, vannak hűséges igehirdetőik, akik a megváltás örömüzenetét továbbítják minden kor emberének! Ez a megtérésnek Isten meghatározta útja. Az Igében viszont, ott van a komoly figyelmeztetés is: „az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek.” (1 Tim. 4, 1–2.)
Drága magyar testvéreim. Jézus Krisztus feltámadása után valóságos, de megdicsőült testben jelent meg tanítványai előtt, amely már nem volt alárendelve a természeti világ törvényeinek. Sőt Tamást felszólította: „jöjj és nézd meg sebeimet”. Miután a tanítványok fizikai szemükkel győződtek meg, hogy az érettünk életét áldozó Megváltót az Atya feltámasztotta, kihozta a sírból, úgy megerősödött a hitük, hogy ezután készek voltak életüket is áldozni a Jézustól kapott megbízatás teljesítéséért, tudván, hogy a testi haláluk csak egy átlépés lesz a láthatatlan, de valóságos világba. Ezután a halál már nem volt borzalom számukra, ezért írhatta Pál a Filippibelieknek: „Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség”! Az apostol a hívő gyászolókat is vigasztalja: „ti ne úgy szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységük”, hiszen a halál csak egy időleges elvállás. Amint átlépünk a túlsó partra megtörténik a „családegyesítés”, azaz találkozunk előrement szeretteinkkel. Adja Isten, hogy a mi drága magyar népünknek legyen élő hite, mert csak akkor érvényes reánk is az Ige megállapítása: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg…” (Jel. 14, 13.) Gyönyörű magyar nyelvünk szépen fejezi ki ezt az állapotot a „megboldogult” szóval. A földi halál után viszont boldog csak az lehet, aki hitben élte földi életét, és a túlsó parton, az örök nyugalomban várja a nagy „családegyesítést”.
Bátkai Sándor
Hozzászólások