A ködösítés, félretájékoztatás, nem a mi Istenünk módszere!

„Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja” (Zsoltár 145, 18.)

Az egyszerű, világos, félremagyarázhatatlan gondolatok közlése, az emberi kapcsolattartás alapvető fontosságú feltétele. A diplomáciában tudatosan használt, olykor félreérthető, esetleg többféleképpen magyarázható kifejezések az igazság elferdítésének eszközévé váltak. Napjaink eseményei azt bizonyítják, hogy a hazugság, a félretájékoztatás az élet minden területére kiterjed. Nem mai találmány, eredete az Édenig vezethető vissza, hátterében a Sátán áll! Egykor eltávolította az embert Istentől, ma az embereket egymástól, még egy nemzeten belül is. Bár megértené népünk, hogy a szeretet kötelékében minden magyar felelős minden magyarért, Isten csak oda küldi áldását, ahol szeretetben összefognak az atyafiak! (Zsoltár 133.)

Kedves nemzettársaim! Fizikai, emberi létünk központi szervének a szívet tekintjük. Maga Isten igéje világosan fogalmazza meg a szív fontosságát: „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd a szívedet, mert onnan indul ki az élet!” (Péld. 4, 23.) Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művében remekül fogalmazza meg, hogy az emberi kapcsolatok értékrendjében a lexikális tudás fölött áll a szív szerepe: „Jól csak a szívével  lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan!” Isten igéje is világossá teszi: „Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened”! (Zsoltár 119, 11.) A mi Istenünk nem rejtőzködő, és nem megtévesztő gondolatok közvetítője. Világos üzenete: „Akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban!” (1 János 5, 12.)

Drága magyar testvéreim! A szív szó, a test központi szervét jelöli meg, de emellett maga a szó cselekvést is jelent: a „szív” magába fogadja a vért és tovább pumpálja. S szívnek ajtaja is van. Jézus mondja, hogy csendesen kopogtat, és ajtónyitásra vár, hogy betérjen oda, és életünk ura legyen! A szív „beszív” bizonyos dolgokat, és amit befogadott, azt pumpálja tovább. Megszűrjük-e mit fogad be szívünk? Miért, kiért ég a szívünk? Érezzük-e Isten kegyelmét, érte dobog-e a szívünk? Isten igéje óvva inti minden kor emberét, hogy ne legyen szívünk felettébb a mulandó anyagiakhoz kötve, „mert elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak azután az ítélet következzék”. (Zsid. 9, 27.) Az anyagi dolgok itt maradnak, csak az örökkévalókat visszük át a túlsó partra. Már az Ó testamentumban figyelmeztette Isten a királyt, hogy ne halmozza fel az aranyat, a lovakat… stb., ezek mind „ellopják” Istentől a szívét. Sőt, ami Salamon életében is megtörtént, a több feleség, a sok nő, a megfelelni vágyás elfordította Istentől szívét. Ez a jelenség – sajnos – napjainkban is erősen tapasztalható, hogy magyar népünk is sokszor veszteségként éli meg az összekeveredést, még ha nem is akarjuk Isten előtt őszintén elismerni.... de Istent nem lehet becsapni különböző ember gyártotta magyarázatokkal. Tudomásul kell vegyük, hogy nem igazán a „maszk” távolít el egymástól bennünket, hanem  a hideg, Istentelen szív.  Ide illik Mahatma Ghandinak egy frappáns megfogalmazása: „A kereszténység olyan, mint a folyóba ejtett kő: kívül vizes, belül kemény!” A megoldás csak egy úton lehetséges, amire egy kedves énekünk szövege utal: „Vedd Atyám, szívem, s alázd meg, legyen, csak a Tied, zúzzad össze ó, Szentlélek, lágyítsd meg e kő szívet!” Akkor megnyílhatok embertársaim felé is!

Bátkai Sándor