P. Böjte Csaba ferences szerzetessel, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökével a kisiratosi gyermeknapot felvezető szentmise után elbeszélgettünk a prédikációban elhangzott pozitívumokról, az önzetlen szeretetről, illetve az erdélyi magyarságot érintő sarkalatos kérdésekről.
– Csaba testvér, a prédikációjában hallgatóságát arra ösztönözte: szeressük ki egymásból a jót, és legyünk lelkesítő közösség egymás számára! Ezt az üzenetet tolmácsolta minden meglátogatott gyermekotthonban és magyar közösségben?
– A Szent Ferenc Alapítványnak 83 háza van, ezért nálunk ősszel egy hónapig tart a tanévnyitás, de a tanévzárás is alaposan elhúzódik, hiszen azt egybekötöttük a gyermeknappal, ahol köszöntöttük a nevelőket, a tanárokat a szülőket és a támogatókat is. Jó volt együtt lenni, minden alkalmat ki kell használni a szeretetben való együttlétre.
– Hogyan érti az ajánlást, hogy az árvák és az elesettek legyenek a példaképeink a mindennapokban?
– Én felnőtt fejjel mentem el katonának, mégis, szinte belehaltam, olyan nehéz volt elszakadni hazulról. A gyermekeknek, akik az otthonainkba kerülnek, elmondjuk: kicsi szívem, kár sírdogálnod, mert nem tudunk segíteni, te viszont, ha tanulsz és küzdesz, a sorsodat jóra fordíthatod. A gyermekek megértik, elkezdenek tanulni, a közösségben jókedvűek, tehát az élet megy tovább. Ugyanezt láttam a sérülteken is, mert attól, hogy valakinek hiányzik egy-egy végtagja, vagy megromlott a látása, attól még a közösségünkben boldog lehet. Tehát ne dobjuk be egykönnyen azt a bizonyos törülközőt, hanem meg kell küzdeni a sikerért. E megállapítás érvényes az egész életünkre, a vállalkozásainkra és a gazdálkodásra is. Mert ugye, a földet nem érdemes bevetni, hanem jobban járunk, ha tétlenül siránkozunk – hajtogatják egyesek, miközben semmit nem tesznek az életminőségük javításáért.
– Ön szerint az erdélyi magyarság nincs vészhelyzetben?
– A gyerekeimnek sokszor mondtam: nincs baj, minden adódó problémát meg tudunk oldani csapatmunkával. Mert ugye, ha a csapat – futball-nyelven szólva – gólt kap, akkor ne üljön le a pálya szélén csüggedten, hanem küzdjön tovább, és akkor a győzelem bizonyára a mienk lesz. Szerintem az erdélyi magyarságnak nem kell a harangokat kongatni, mert a nagy zajban nem lehet sem családot alapítani, sem gyereket nevelni, sem vállalkozásokba fogni. Tehát olyan körülmények között semmit nem lehet tenni. Hála Istennek, lehetőségünk van mindenfajta vállalkozásra, az iskoláinkban a pedagógusok azt tanítanak, amit akarnak. A közelmúltban Zsombolyán jártam, az ottani VII. osztályban egyetlen gyermek végez magyar nyelven, de annak az egy gyermeknek mindent leadnak. Nem igaz, hogy anyanyelven nem lehet továbbtanulni, hiszen olyan sok egyetem, főiskola áll a rendelkezésünkre, hogy nem tudjuk őket magyar gyermekekkel, fiatalokkal megtölteni. Tehát aki ócsárolja ezt a mai világot, az kicsit a gonosz léleknek a szócsöve. Jézus Krisztus nagycsütörtökön, nagypénteken, húsvéthajnalán nem pánikolt be, nem esett kétségbe, hanem azt mondta: Atyám, most egy kicsit elkapkodták, de bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek! Húsvét hajnalán nem hívott össze válságstábot megállapítani: ki volt a hibás, hogyan történhetett meg ilyen dolog? Azt mondta Mária Magdolnának: menj, szólj a többieknek, folytatjuk ott, ahol abbahagytuk! Ez a lelkület kellene, hogy átjárja az erdélyi magyarságot, mert egy biztos: 100 évvel ezelőtt történt valami. Szerintem e kérdésben Pilinszky Jánosnak van igaza, amikor azt mondja: „Végtelenül jól van minden, ahogyan van, mert minden tetőről látni lehet a Napot.” Igen, Erdély minden egyes házának a tetejéről látni lehet az eget, ezért azt gondolom: lehetőségünk van verset írni, gyümölcsfát ültetni, lehetőség van gyermeket vállalni, családot alapítani, de lehetőség van prédikálni is. A templomban azt mondom, amit akarok. Tehát ne hitessük el magunkkal, milyen rossz világ van, mert az lebénít bennünket. Inkább azon gondolkodjunk el, hogyan lehetne jobban, hatékonyabban tennünk a dolgunkat? Ha mindehhez még a Jóisten segítségét is kérjük, sokkal több esélyünk van a sikerre.
Még egyetlen gyermek se feküdt le éhen
– A 83 otthonban összesen hány gyermekről gondoskodnak?
– 2134-35 gyermekünk megy vakációra.
– Pályázati forrásokból tudják fenntartani a rendszert?
– Nem annyira, 25 évvel ezelőtt, amikor elindultunk, azt mondtam a mennyei Atyának: Atyám, ha te küldesz pénzt, én csinálom! Tehát a belügyminiszterünk a Jóisten, aki mindig gondoskodik rólunk. Ha az ég madarainak is enni tud adni, akkor miért ne tudna 2134 gyermeknek is? Ez számomra is nagy csoda, hiszen gyakran megkérdem a könyvelőt: van-e miből fizetnünk a költségeket? Mindig igennel válaszol, mert a Jóisten valahogy mindig kirendeli számunkra. Az elmúlt 25 év alatt, még egyetlen gyermekünk sem feküdt le éhen. Isten mindig kirendelte a vacsoráját. Tehát az isteni gondviselés nem szószaporítás, arra lehet építeni. Én erre építettem fel az Alapítvány működését.
– Mi adja önnek azt az óriási lelki erőt, ami az egy ember számára már összefoghatatlannak, átláthatatlannak tűnő munkához szükséges?
– Minden a jóságon múlik. Mert jónak lenni, kimondhatatlanul jó érzés, amit a munkatársaim is átéreznek, e munkát csakis együtt tudjuk folytatni.
– Isteni adottságnak tarja-e olyan munkatársakat találni, akik nem élnek vissza a bizalommal?
– Szerintem, a feltétlen bizalom Jézustól ered, amit a tanítványai iránt kinyilvánított. Bizalmat, csakis bizalommal lehet viszonozni. Meg kell tanítani az embereket a szeretet parancsára, elmagyarázni a békesség nélkülözhetetlen fontosságát, ennyi az egész. Jézusnak nem volt bonyolult dolog munkatársakat szereznie a jó dologhoz. Erre minden ember alkalmas lehet, ha bízunk egymásban és Istenben.
– A 83 otthonban lakó gyermekek milyen gyakran találkozhatnak egymással?
– Az iskola, a tanulás eléggé leköti a gyermekeket, ezért a gyakori találkozóknak a kivitelezése bonyolult, költséges. Most viszont van egy nagy tervünk, ezért a kisiratosiakat és az újságolvasókat is meghívjuk – a Családok Éve lévén –, szeptember 13-ára elkértük a budapesti Sport-arénát, ahova szeretettel várunk mindenkit, aki el tud jönni. Mi is elmennénk mintegy 500 gyermekkel, hogy együtt dicsőítsük a Jóistent. Köszönjük meg az Ő jóságát, és mondjuk el mindenkinek: nem kell félni a gyermektől! Jó dolog a gyermeket ölbe venni, befogadni, fölnevelni. A mai gyermekek is olyan aranyosak, mint a régiek voltak, hiszen a Jóisten selejtet nem teremt! Egy biztos: a 21. század gyermeke nem egy különleges teremtés, azt is ugyanolyan anyagból teremtette, ugyanolyan tulajdonságokkal ruházta fel a Jóisten, mint a Jézus Krisztus vagy a Szent István korabeli gyermekeket. Ha a mai gyermekeket lelkesítjük, biztatjuk, az égről a csillagot ugyanúgy le tudják hozni, mint a régiek. Budapesten – ahol nagy művészek is vállalták, hogy együtt lépnek fel a gyermekekkel – egy üzenettel szeretném összegyűjteni a kedves nézőket: a világ több velünk, mint nélkülünk!
– Úgy legyen! Köszönöm szépen a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Hozzászólások