Bálám ravasz tanácsa

„...vannak nálad olyanok, akik Bálám tanítását tartják...”  (Jel. 2, 14.)

Az emberiség több ezeréves történetében találunk sok olyan embert, akik az igazságos magatartás érdekében, akár életüket is hajlandók voltak feláldozni. Találunk viszont sok olyan embert is, akik bizonyos pénzösszegért a lelküket is könnyen áruba bocsátották! A háttérben mindig – Sátán – a hazugság atyja áll. Tudja, hogy a sűrűn ismételt hazugság az emberek agyában lassan átveszi az igazság helyét. Voltak – és vannak – minden korban olyan diktátorok, akik vallásos neveltetésük ellenére, meredeken szembefordultak Istennel. Hitlert például katolikusnak keresztelték, hatalomra jutása után a parlament első ülésén leszögezte, hogy „a kereszténységben a népi morál és erkölcsiség alapját látja”. J. V. Sztálin fiatal korában papi szemináriumban tanult… mindkettő véreskezű diktátor lett.

Kedves nemzettársaim! Az igazi Krisztust követők élete ékesszólóan bizonyítja, hogy a kereszténységet évszázadokon át a legkegyetlenebb üldöztetések ellenére sem lehetett megsemmisíteni. Sátán ezt felismerve, taktikát változtatott: új szövetséget ajánlott az embernek, mint tette ezt az Édenben. Nagy Konstantin észrevette, hogy a vallás erős hatást vált ki az emberekben, egyszerűen „békét kötött” az addig üldözött keresztényekkel, s így megszerezte az egyház támogatását is hatalmának megerősítésére. A következő évszázadok erőteljesen bizonyítják az egyház és az államhatalom összefonódását.

Miután Isten csodák sorával kiszabadította népét az egyiptomi fogságból, Bálák, Moáb királya félelmében felkérte Bálám prófétát nagy anyagi jutalom ígéretével, hogy átkozza meg Izrael népét, mondván: „Akit te megáldasz, áldott lesz, akit te megátkozol átkozott lesz”. Bálám, akaratlanul is átok helyett áldást mondott. Kijelentette: „Ha nekem adja Bálák a házát tele ezüsttel és arannyal, akkor sem szeghetem meg Istennek, az Úrnak parancsát.” Ennek ellenére, a ravasz tanács sikerrel járt: szervezzetek hangulatos ünnepségeket és Moáb leányai hívják meg Izráel fiait, akiket így sikeresen „elcsábítanak” az Úrtól! Fel is lángolt Isten haragja ellenük, az eset huszonnégyezer halálos áldozattal végződött.

Drága magyar testvéreim! A „keveredés” gyakran veszélyt rejt magában! Elég csak arra gondolunk, hogy a vegyes nemzetiségű házasságokban legtöbbször a magyar fél kerül hátrányba, bár Isten törvénye szerint „és lesznek ketten eggyé”, azaz mindkét fél ugyanannyit visz bele a házasságba, ahhoz, hogy egy egész legyen! Gyermekeik ezt követően – az egyenlőség elve alapján – két anyanyelvűek kellene legyenek. A gyakorlat viszont nem ezt mutatja. Ismerünk végkép elszomorító eseteket is. Pécskáról Aradra került félárva gyermek (az édesanya elhunyta miatt) becsületes nevelőszülők révén kedves családi közegben, magyar közösségben nevelkedett fel. „Sikeresen” megközelítette őt egy magyar családból származó leány, majd házasság lett a kapcsolatból. A házasságkötés előtt a magyar gyülekezeti közösségi alkalmakon való részvétel nem jelentett gondot, de miután lekerült a mennyasszonyi fátyol, egy idő után az asszonyka gyökeres fordulatot mutatott. Ma már az áldozatokat vállaló becsületes nevelőanya végtelen keserűséggel mondja, hogy az asszonyka még azt is rossz néven veszi, ha a gyermekek magyarul beszélnek. Sikeres női, Bálám sugallta elfordulás? A keveredésben az önfeladás veszélye is benne van!  Isten nem tévedett, amikor bennünket magyarnak teremtett! Őrizzük meg a Tőle kapott értékeinket, logikusan felépített gyönyörű nyelvünket, és legyünk becsületes hívő emberek!

Bátkai Sándor