Hétfőn, Szent Balázs ünnepén az arad-belvárosi római katolikus egyházközség kápolnájában 17 órától megtartott szentmisén a résztvevő lelkészek és a hívek közösen elmondták a szentgyónás szövegét. Ezt követően az evangéliumból, majd Szent Márk könyvéből a lelkészek olvastak fel. P. Kalna Zsolt minorita atya hangot adott a könyörgésnek, majd Szent Balázs vértanú püspökhöz fohászkodtak. Utána Tankó László kántor-karnagy orgonakíséretével együtt énekeltek. A szentmise végén Balázs-áldásban részesítették a híveket, akik a lelkészek elé járulva, két égő gyertya között fogadták az áldást: „Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására, őrízzen meg téged az Úristen a torokbajtól és miden más bajtól, ámen!”
Hozzászólások