Életvitel a válság idején

„Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek.”  (Lukács ev. 16, 3.)

A koronavírus-járvány okozta válság kihívás elé állítja az egész világgazdaságot, ugyanakkor komoly hatással van a polgárok megélhetésére. Az orvosi egészségügyi erőfeszítések védik a dolgozókat, egyben elősegítik a munkahelyek megtartását is. Sokan várják már szívszorongva a zuhanás végét, hogy mind az új, mind a régi munkahelyek visszafogadják a dolgozókat, hogy a családok élete visszatérjen a korábbi megszokott egészséges mederbe. A kisebb-nagyobb vállalatok időleges leállása, megszűnése azt a fontos tanulságot is előtérbe hozta, hogy a túlélésre reális esélyt biztosít, ha fokozott figyelmet fordítanak az átképzésre, s így könnyebben át lehet térni új munkaterületre.

Kedves nemzettársaim! Az emberiség története folyamán, minden gazdasági rendszerben voltak nyertesek és vesztesek. Volt, akit az élet „hullámvasútja” a magasba röpített, de mindig voltak szegény sorsban élők, akik kemény küzdelem árán tartották fenn maguk és családjuk életét. A nehézségek, a megpróbáltatások a hívő embereket sem kerülték el. A Szeretet Istene viszont minden korban gondot viselt azokra, akik Tőle kértek védelmet, támogatást. Dávid király élete végén tanulságos mondatot fogalmaz meg: „Gyermek voltam, és már megvénültem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, sem azt, hogy magzata kenyeret kéregetett volna.” (Zsoltár 37, 25.)

Jézus Krisztus például tanításaiban beszélt egy olyan gazdag emberről, aki vagyonát egy olyan sáfár kezelésére bízta, akit „bevádoltak”, hogy eltékozolja vagyonát. A gazda egy napon azt kérte tőle: „Adj számot sáfárságodról”! Munkahelye elvesztésének veszélye ejtette gondolkodóba és önmagára, képességeire tekintve hangzott el vallomása: „Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek”! Ekkor hívatta a gazda korábbi adósait, és adósleveleikben mindenkinek lecsökkentett a tartozásából, arra gondolva, he elveszti állását, társai, akiken segített, befogadják őt házukba. A sáfár elengedett, de nem a magáéból! Mi könnyen tudunk elengedni a máséból. Isten kezünkbe adta a Bibliát. Hányszor mondtad már, hogy nem kell azt olyan komolyan venni? Az „élet sáfárjai” vagyunk a saját becsvágyunkból, haragvó természetünkből, emberi hibáinkból kellene elengedni. Ebben is az isteni gyakorlatot kell követnünk, mert Krisztus áldozatára való tekintettel Isten is elengedte bűneinket, helyébe az örök élet ajándékát adta nekünk. Ennek az örömhírnek továbbadását kaptuk meg napi feladatként. Jézus Krisztus ugyanis kimondta végrendeletében: „Elmenvén tegyetek tanítvánnyá minden népet…”, majd utána biztatásként hozzáfűzte: „Amíg ezt a nagy életmentő feladatot végzitek, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”! (Máté ev. 28, 20.)

Drága magyar testvéreim! Az emberek többsége ezen a földön a megelégedést saját élete döntéseinek a megvalósulásában látja. Az anyagi biztonság leveszi tekintetünket Istenről. Helyette az ember folytonosan „örömpótlékokat” keres. Nem akar tudomást venni arról, hogy Isten egy el nem múló, boldog öröm-országot készít számunkra a mennyben. Igaz, ezt most még fizikai szemünkkel nem látjuk, csak hit által érzékelhetjük! De eljön az a pillanat, amikor átlépünk a túlsó partra, és minden megvilágosodik előttünk. Így történt ez a gazdag és a koldus Lázár esetében is. Jézus mondta el a történetet, amit nem lehet, nem szabad hamis gyerekmesének tekinteni, hiszen Jézus egy szavában sem akart bennünket megtéveszteni. A halál mindennap szedi áldozatait. Ott is ez történt: meghalt a gazdag, és meghalt a koldus is. A gazdag felnyitotta szemét a pokolban, kínok között, és hirtelen megtanult „koldulni”! Látta a koldus Lázárt Ábrahám kebelén nyugodni. Egy kis enyhülésért könyörgött. Ábrahám elmondta neki, hogy „késő bánat”. Bűneidet a földön „szedted össze”. Jézus Krisztus is e földön fizetett életével azért, hogy bűneink meg legyenek bocsátva! Kedves magyar testvéreim, adja Isten: vegyük tudomásul, hogy e földön kell „koldusnak” lennünk, itt e földön kell elkérni a kegyelmet, az örök életet, amit Isten, Fia áldozatára való tekintettel, örömmel fogad, és mindenki ajándékként megkapja, aki ezt elkéri tőle, „mert akié a Fiú, azé az élet”! (1 János 5, 12.)

Bátkai Sándor