Élő gyülekezeteket a hit, a magyarság megtartásáért

Ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspök úrral, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház főpásztorával a szombaton, Aradon lezajlott templom-, illetve a Luther-palota felavatási, megáldási ünnepsége után beszélgetünk.

– Ha összességében veszem a gyülekezetek ingatlanállományát, elmondhatom: jó néhány éve nagyon pozitív folyamat zajlik, mert a gyülekezeteink voltak annyira életerősek, hogy bizonyos szinten jó karban tudták tartani az épületeket. Viszonyítva az állam vagy az önkormányzatok kezén lévő épületek, a városokban és a falvakban lévő siralmas állapotához. Ez igaz akkor is, ha központilag kevés támogatást tudtunk adni, a gyülekezetek az épületeiknek az állagát igyekeztek a lehetőségeik és a tehetségeik szerint a legjobban megőrizni. Amikor valaki tulajdonos és az ingatlanokra felelősen vigyáz, ez már önmagáért beszél. Ez nem jelenti, hogy nem voltak ilyen gondjaink, hiszen történelmi jellegű nagy épületeink, templomaink vannak, amelyeknek a karbantartása nem csupán javítgatást, festegetést igényel. Ezek már komoly restaurálásra szorulnak. E téren mindenképp el kell mondani: amióta az anyaországban a Fidesz-kormány van hatalmon, azóta igen komoly támogatásokat kaptunk új épületek elkészítésére, de régi épületek felújítására is. Ahhoz, hogy a mai szolgálatunknak megfelelő szociális és oktatási munkának is eleget tehessünk, új épületeket is létre kell hoznunk. Ugyanakkor komoly támogatást kaptunk a műemlék, illetve nagyobb, régi épületeknek a megfelelő karbantartására, renoválására, a mai igényeknek megfelelően funkcionálissá tételére is. E téren óriási lépéseket tettünk a jelenlegi magyar kormány támogatásával, amely összehasonlíthatatlanul nagyobb mértékben támogat. Ez azért is jó, mert mindenhol erősíti a közösségeinket. Ez összmagyar érdek, ami nagyon jól jön az egyházainknak. Természetesen, ez nem jelenti, hogy nincs több tennivaló, hiszen jelenleg is sok munka van folyamatban. Ilyen téren mindig lesz munka, ezért erre mindig oda kell figyelni, a történelmi épületek ezt igénylik.

Akadozó visszaszolgáltatás, romos ingatlanok

– Sikerült visszaszereznünk néhány államosított ingatlant. Sajnos, a folyamat kissé elakadt, ezért kérdésessé teszi a mostani hazai kormányzatnak a jó szándékát. Amelyeket visszakaptunk, azok rendszerint használaton kívüli, teljesen összetört, leromlott, félig lerombolt állapotban voltak. Általában az ilyeneket adták „nagy előszeretettel” vissza. Vagyis azokat, amelyek a kutyának sem kellettek, miközben a jó állapotban lévő, funkcionális ingatlanok visszaszolgáltatása várat magára. A visszakapott, teljesen leromlott épületeinknek a renoválása iszonyú vagyonba került volna, amire nem volt pénzünk, megpróbáltunk magánbefektetőket is bevonni. Tehát minden eszközzel a rendbetételükön, a felújításukon dolgoztunk, ami sikerrel járt, mert ezek az épületeink is funkcionálisak, ami örömmel tölt el.

– Amelyeket nem kértük, azok már elvesztek, de Kolozsváron óriási telkeink vannak, amelyekre tömbháznegyedeket építettek. Velük kapcsolatban benyújtottuk a kártérítési igényünket, de még egy tisztességes, jogilag alátámasztott választ sem kaptunk. El kell mondanom: 1888-ban alakult meg a Brassói Evangélikus-Lutheránus Esperesség, amikor elszakadtunk a szászoktól. Sajnos, akkor lemondtunk a közös vagyonról, óriási mennyiségű és értékű egyházi vagyon a szász egyháznál maradt, mi lényegesen kevesebbel szálltunk ki a kapcsolatból. A trianoni békeszerződéssel, majd a kommunista államosítással nagyon rosszul jártunk, ezzel együtt vagy 30 ingatlant sikerült visszaszereznünk. Olyan eset is volt, hogy a visszaszolgáltató bizottság visszaadta a brassói gimnázium épületét, mert a tulajdonjog egyértelmű volt. Ezzel együtt, a város beperelt bennünket, 1 millió eurót követelt, mert még hozzáépített egy szárnyat. Az új gimnázium épülete 1945-re lett kész, de 1947-től államosították. Tehát az egyház két évig használhatta, majd az 1960–70-es években egy szárnyat valóban hozzáépítettek és iskolaként használták. Mi nem kértük az építkezést, ráadásul az állam használta. Ezzel együtt, a brassói önkormányzat beperelt bennünket, 1 millió eurót követelt, és csak akkor lép életbe a visszaszolgáltatás, ha kifizetjük a kárpótlást. A per során az összeg 130 ezer euróra csökkent, amit viszont ki kellett fizetnünk azzal együtt, hogy az épület teljesen szét volt verve. Amikor megtudták, hogy visszakerült az egyházhoz, az önkormányzat kivonult belőle, majd hajléktalanok költöztek be. Nem akarok tudatosságról, szándékos tönkretételről beszélni, de az oda beköltözöttek ajtót, ablakot, minden bútort elégettek, miközben mi nem mehettünk be, mert még nem volt átadva, a város viszont szándékosan nem őriztette, hanem engedte, hogy az épületet tropára verjék. Ennek ellenére kifizettük a 130 ezer eurót, majd az épületet rendbe tettük, most magániskolaként működik.

– Nem felekezeti, hanem a Waldorf-módszert alkalmazó magán­iskola vállalta a rendbetételét. EU-pályázatot is igénybe véve, véleményünk szerint félmillió euró befektetéssel újították fel. Lakbért fizetnek érte a brassói egyházközségnek és a nyugdíjpénztárnak, mert ők a tulajdonosok.

– Az úgy működik, hogy vannak iskolaépületeink, amelyekben magyar nyelvű állami oktatás folyik, ezért nem láttuk értelmét, hogy ezeket az iskolákat feltétlenül felekezeti iskolákká alakítsuk. Nekünk nagyon jó, hogy a magyar iskola a mi épületünkben működik, az érintett önkormányzatokkal megkötöttük a szükséges szerződéseket, ezért az önkormányzatok karban tartják, javítják is őket. Tekintve, hogy az evangélikus egyház kicsi, szórványegyház, nem látta értelmét a külön felekezeti iskoláknak a beindítására. Ez viszont nem jelenti, hogy a jövőben, ha esély mutatkozik, nem vágunk bele, mert ilyen kilátások is nyílhatnak, teszem azt, egy evangélikus gimnázium beindítására. Sokkal inkább bölcsődéket kívánunk létrehozni, működtetni.

A bölcsődékre nagy szükség van

– Igen, bekapcsolódtunk, mert ennek látjuk a nagy értelmét, illetve a szükségét. Ahol óvodák működnek, bölcsődére van a legnagyobb szükség, hogy segíthessünk az édesanyákon és a családokon a megbízható, jó minőségű bölcsődéknek a beindításával. Segíteni kívánunk az édesanyák munkavállalásában, serkenteni a gyermekvállalást. Mi a lehetőségeket nem sajátítjuk ki: ha román vagy más vallású családok keresnek meg, segítünk rajtuk. Természetesen, prioritást élveznek a felekezetünkhöz vagy magyar testvéregyházakhoz tartozó családok, de nem kívánunk magyar elefántcsonttoronyban ülő intézményeket létesíteni, hanem a társadalmat kívánjuk szolgálni.

– Országos szinten szeretnénk létrehozni, működtetni 8-10 bölcsődét és óvodát. Természetesen, a számuk azon is múlik, hogyan viszonyulnak a kérdéshez a helyi önkormányzatok és az állam. Egyelőre a hozzáállásukban semmi pozitívumot nem látok, inkább szkeptikusak, rengeteg a bürokratikus akadály. Tehát nem tapasztalom a dolgok előremozdítását, hanem ellenkezőleg, bürokratikus akadályokat gördítenek elé. Szerintem az RMDSZ-nek a legmagasabb szinten le kellene ülnie a kormányzattal, elmondani az általam jelzetteket. Mert a Bölcsőde Program nemcsak a magyar, hanem azokat a román családokat is szolgálná, akik szeretnék, ha a gyermekük magyar óvodába, illetve bölcsődébe járna, ami csak a javukat szolgálná az életben. Ha megértik, hogy a kezdeményezés általában a romániai társadalmat szolgálja, akkor jó. Ha nem értik meg, kínlódva, de akkor is megcsináljuk…

Fogyatkozó, de élő gyülekezetek

– A prédikációban érintett egy kisszemlaki, német gyülekezet volt, 1816 táján telepedtek ide a württembergi svábok, akik létrehoztak egy takaros falut az Osztrák–Magyar Monarchiában, vagyis határokon belül. Mára azonban mindannyian visszatelepültek Németországba. A faluban közülük egy sem lakik, lassan összedől a templomuk is. A házakból kihordták, szétverték a bútorokat. Ami a legtragikusabb, eltűnt a temető, de a vályogból épült házak is egyenként eltűnnek. Az egykori 1500 lakos helyett, manapság időnként 100 juhász lakik ott, akik a közelben legeltetik a nyájukat. Ez csak egy példa, hogy ide is el lehet jutni, de a mi egyházunkra ez nem jellemző. Természetes a lassú fogyás, ami általánosnak tekinthető Romániában, ahol a román közösség is fogy, így a mienk is, de nincs még egy olyan gyülekezetünk, amire azt mondhatnánk: fel kell adni! Minden gyülekezetünk szolgálatot igényel, közösséget formál. Természetesen, vannak szórványközösségeink, de ünnepekre hazaszaladnak. Mert egy-egy nagyobb ünnepségen akár 400-an is megjelennek annak ellenére, hogy a faluban év közben csupán mintegy százan lehetnek. Van olyan tendencia, hogy e kis falvak elsorvadnak, ugyanakkor a közeli városok nőnek. Ez Aradon is hasonlóan működik: a vonzásköre nő, miközben a távolabbi falvak sorvadnak. Most ez a tendencia, ami nem biztos, hogy nem fordulhat vissza.

– Ha Isten megsegít, igen. Ott megáldjuk a felújított templomot és tornyot!