Emberi lényünk legfontosabb része

Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.  (1 Mózes 2, 7.)

Az ember ősidők óta foglalkozik létének kialakulásával. Ebben a kérdésben két uralkodó forrásra támaszkodik: az egyik az élet kialakulását az ún. „ősrobbanásra” vezeti vissza, a másik a Biblia kijelentését fogadja el, amely a Teremtő Istent tartja az univerzum, s benne az emberi élet létrehozójának. Fejlett technikai civilizációnk korában nem könnyű elhinni, hogy a bonyolult összetételű emberi test és a világmindenség sok egyéb csodája pusztán a „véletlen” műve lenne. Az Ige szerint Isten először is benépesítette a mennyet, majd miután alkalmas lakóhelyként elkészült a Föld, a Szentháromság „nagygyűlésén” elhangzott az isteni javaslat: „Alkossunk embert a képmásunkra...”! (1 Mózes 1, 26.) Ha egy kicsit beletekintünk az emberi testnek csodálatos, a modern orvostudomány általi leírásába, szinte nevetségesnek tűnik az a „tudományosnak” mondott vélemény, amely szerint: „Az ember alakilag és működésileg a törzsfejlődés során emelkedett ki a többi emlős faj közül, és a két lábon járás, valamint agyának fejlődése révén válhatott fejlett közösséget alkotó lénnyé.”

Kedves nemzettársaim! Íme egy kis „ízelítő” az emberi test csodálatos voltáról: vérünk 44 százalékban sejtes elemekből és folyékony sejt közötti állományból (ahogy a malter fogja össze a téglát), 56 százalékban vérplazmából áll. Átgondolni is elképesztő, ha az emberi test érhálózatát összefűznénk, kis híján a hossza 100 ezer kilométer lenne, két és félszer érné körül a Föld egyenlítőjét. Ebből kikövetkeztethetjük, milyen óriás pályán áramlik a vér, aminek fő feladata az oxigén, a tápanyag, a hormonok szállítása. Fantasztikus végiggondolni, hogy egy csepp vérből szinte mindent megtudhatunk testünk, szerveink állapotáról. Elképesztő hitetlenség, sötét megtévesztés állhat fenn ott, ahol mindennek a csodának a létrehozójaként nem egy isteni hatalmasságot látunk. Ami pedig végkép döbbenetes, egyesek hitetlensége odáig megy, hogy a Teremtő létét is tagadják!

Drága magyar testvéreim! Az Örökkévaló a vele való folytonos boldog közösségre alkotta meg az embert. Nem hallgatott el semmi olyan fontos dolgot, amit az embernek tudnia kell. Miután a csodálatos Édenben elhelyezte a teremtés koronáját, legfontosabb tényként azt közölte vele: ha megtartja a Teremtőhöz fűződő, szeretetből fakadó engedelmességet, boldog, örök és folytonos létben élhet Isten társaságában. Nos, ezután következett a tragédia: Sátán az embert megtévesztő hazugságával bűnre csábította. Ezt követően Isten „beindította” a megmentés tervét, hogy a bűnre kimondott halálos ítéletet ne a megtévesztett ember elpusztításával keljen megoldani. Az Egyszülött Fiú, Jézus Krisztus öltött magára emberi testet, hogy a halálos ítélet rajta legyen végrehajtva. A megmenekülést Isten két fontos dologgal: a hittel és az engedelmességgel kötötte össze: „Aki HISZ a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem ENGEDELMESKEDIK a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta.” (János 3, 36.) Kedves magyar testvéreim, a Halhatatlan Örökkévalóban nincsen semmi múlandó! A Tőle kapott részünk is halhatatlan, s ez lényünk legfontosabb része, amit az Ige a LÉLEK szóval fejez ki! Erről a félreérthetetlen valóságról az Ige úgy fogalmaz: „A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta”! (Préd. 12, 7.) Ezért kér Isten folyamatosan, szeretettel: „Ma, ha az Ő szavát halljátok meg, ne keményítsétek szíveteket”! (Zsid. 3, 7.) Vegyük hát komolyan Isten kérését, mert nem mindegy, hogy mit viszünk át a túlsó partra!

Bátkai Sándor