halottak napján

halottak napján gyertyák égnek

viaszkönnyeiket hullatják

pislákoló sápadt fényük megvilágítják

az apák az ősapák emlékeit

a pergő könnyek a szem szögletéből

akaratlanul is csordogál

áztatva a temetők sírhalmait

a novemberi alkonyba

mi félénken búslakodó sugarával

gyöngéden de utoljára még rám tekint

majd magamra hagy

az égő gyertyák pislákoló fényébe

az égő gyertyák sápadt arcú világába

hagyva hogy tisztelegjem

az ősatyák emlékének

Attila a Hun a Király

majd Árpád

az apák a nagyapák a dédapák

az ősi csontok itt nyugszanak ezer éve már

 letagadni nem lehet

hogy hová tartozol azt tudnod kell

a gyertyák pislákoló fényében

most szaporább a dobbanó szív

büszke világ az mit a hantok sokasága betakar

érzem... a  felém nyújtott kezeket

büszke tekintetükből sugárzik a remény

mert mi egyek vagyunk

ajkunk soha nem marad néma

mindig lesz majd ki elmondja hogy....

az ősökre a hősökre

a percnek némaságával tisztelettel emlékezzünk

halottak napján gyertyák égnek melyek tisztelgő tiszteletet kérnek