III. Ince pápa nyolcszáz éve halt meg

Nyolcszáz éve, 1216. július 16-án halt meg III. Ince pápa, a középkor egyik legbefolyásosabb egyházfője, aki aktív politikai szerepvállalásával megerősítette a pápai állam hatalmát.

    Lotario dei Conti di Segni néven született 1160–1161 körül a Rómához közeli Gavignano kastélyában, befolyásos nemesi család sarjaként. Útját nagybátyja, a későbbi III. Kelemen pápa egyengette, támogatásával tanulhatott Párizsban teológiát, Bolognában kánonjogot. Rómába visszatérve a pápai udvarban különböző hivatalokat betöltve négy rövid ideig regnáló pápát is szolgált, rokona, az 1187 és 1191 között regnáló III. Kelemen kreálta bíborossá.     A Kelement váltó, a rivális Orsini-családból származó III. Celesztin pontifikátusa idején (1191–1198) visszavonult, elmélkedett, teológiai műveket írt, többek között értekezett Az ember nyomorúságos állapotáról és A szentmise misztériumairól. Háttérbe húzódása ellenére is megtartotta befolyását, és 1198. január 8-án, Celesztin halálának napján – Celesztin jelöltjével szemben – egyhangúlag őt választották pápává. Mindössze harminchét évesen, sorrendben a 176. római pápaként, III. Ince néven lépett Szent Péter trónjára, és nyomban hozzálátott nagyra törő tervei megvalósításához.    VII. Gergely nyomdokain haladva, szellemi tekintélyét latba vetve igyekezett érvényt szerezni az egyház egyetemes hatalmának. Reformokkal, saját emberei hivatalba helyezésével, a lázongó Róma megtörésével, a pápai birtokok visszaszerzésével, újabb hűbérbirtokok megszerzésével, hűségeskük kicsikarásával erősítette meg a pápai állam hatalmi pozícióját. Feladatának tekintette, hogy erkölcsi és hitbéli útmutatást nyújtson az egész keresztény világ népei és uralkodói számára. Szinte nem volt olyan európai állam, amellyel ne tartotta volna a kapcsolatot, aktívan beavatkozott a keresztény fejedelmek vitás ügyeibe.

    Egyházpolitikai lépései közül kiemelkedik az Assisi Szent Ferenc által alapított rend jóváhagyása, a szegénységben élő, hitbuzgó ferenceseknek a katolikus egyház rendjei között való elismerése. Az alakuló domonkos rendet is támogatta, de a rend hivatalos jóváhagyása a következő pápára maradt.    Pápaságának legfontosabb eseménye a 1215 novemberében megtartott negyedik lateráni zsinat volt. Az egyetemes zsinatra az egyházegyesítés szándékától vezérelve Kelet és Nyugat püspökeit egyaránt meghívták, és a konstantinápolyi patriarchátust kivéve mindenünnen érkeztek főpapok, Magyarország első ízben képviseltette magát. A középkori pápaság történetének tetőpontját jelentő zsinaton egy hitvallást és hetven dekretáliát (pápai rendeletet) fogadtak el. A hitvallásba bekerült az átlényegülés (az úrvacsora kenyere és bora Krisztus testévé és vérévé változik) tana, a dekretáliák többek között kötelezővé tették a húsvéti gyónást és áldozást, házasságjogi reformokat vezettek be, célul tűzték ki a hívek anyanyelvén folyó prédikációt, az eretnekségek felszámolását, a nyugati és keleti egyház egységének megteremtését, és elrendelték, hogy a zsidók és a mohamedánok megkülönböztető jegyet, sárga szövetet viseljenek a ruhájukon.    Pontifikátusa alatt indult a negyedik keresztes hadjárat (1202–1204), amelynek célja Egyiptom felszabadítása lett volna, de végül a lovagok szállítását vállaló velenceiekkel kötött egyezség után – a pápa tiltása ellenére – előbb a magyar kézen lévő Zárát, majd Konstantinápolyt vették be és fosztották ki. A pápa szent háborút hirdetett a franciaországi eretnekek, az albigensek ellen, amelyet vérontás, pusztítás kísért. A Szentföld felszabadítását III. Ince a lateráni zsinaton jóváhagyott ötödik keresztes hadjárattól remélte. Ennek megszervezésén munkálkodott, amikor 1216. július 16-án Perugiában lázas betegségben, feltehetőleg maláriában meghalt.    Az egyház hatalmát központosító, a kánonjog atyjaként is emlegetett III. Ince határozatai később nagy számban bekerültek az egyházjogi törvénytár (Corpus Juris Canonici) második részébe. (Forrás: MTI)