Kinek lehet Jézus Krisztus az „ügyvédje”?

„Én őérettük könyörgök, nem a világért…”  /János ev. 17, 9/

Erősen földhöz kötött gondolkodású az ember. Életének anyagi gondtalansága jelenti sokak számára a boldogság alapját. Egy idő után azonban rádöbben arra, hogy a tárgyak birtoklása nem tudja lelki-szellemi szükségeit kielégíteni. Megunja a legszebb lakást, bútort, kocsit, mert érzi, hogy valami hiányzik, és olykor válogatás nélkül elfogadja azt a rázúduló silány minőségű szemetet, amit a tévé és az internet kínál számára. Így lelki érzékszervei eltompulnak, és bekövetkezik a kiszáradás. Biológiailag él ugyan, de el van szakítva az élet, az örök élet forrásától. Egyszer az ember innen menni fog, és mindegy, hogy mivel rendelkezik, azt nem fogja magával vinni. A túlsó partra csak két dolog kísérhet el: megbocsátatlan bűneink, vagy az Isten-adta örök üdvösségünk.

Kedves nemzettársaim! Jézus Krisztus főpapi imájában úgy fogalmaz: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged az egyedül igaz Istent és akit elküldtél Jézus Krisztust” (Jn. 17, 3). Sátán, a nagy csábító nem tud kilépni a maga választotta bűn börtönéből. Célja az, hogy elrabolja Istentől az embert, és magával rántsa végzetes állapotába. Nagy ráhatási képességgel rendelkezik. Az ember önmaga képtelen sikeresen harcolni ellene. Ezért vívta meg a nagy csatát Sátán ellen a kereszten Jézus Krisztus. Véges elménkkel felfoghatatlan: a világmindenség alkotója időlegesen emberi testet öltött, és megengedte, hogy teremtményei a Gonosz sugalmazására, keresztre szegezzék és kimondhatatlan kínok között az én, a te és mindnyájunk bűnterhe alatt lépjen át a halál kapuján. A nagy áldozat előtt tanítványaiért imádkozott, kérte a mennyei Atya megtartó erejét számukra, de kiterjesztette ezt a közbenjáró imádságot minden kor hívője számára is. Azt mondja imájában: „Tieid voltak és nekem adtad őket, és a Te beszédedet megtartották” Igen, alapvető feltétele a védettség megnyerésének az Istennek való engedelmesség. Aki szereti az Isten Fiát, megbecsüli azt az Atya. Annak lehet Jézus Krisztus az „ügyvédje”, mert a főpapi ima nagyon fontos mondata így hangzik: „Én őérettük könyörgök, nem a világért…” (Jn. 17, 9) Halálosan komoly kérdés tehát: a világhoz, vagy Isten engedelmes népéhez tartozol-e? Kedves barátaim: Imre, György, Mihály… stb. a végítélet alkalmával, amikor minden ajak elnémul, Jézus Krisztusé lesz a döntő szó: Atyám, ezek azok, akikért a vérem folyt, akik már a földi létükben szívükbe fogadtak. „Jöjjetek Atyámnak áldottai, örököljétek az országot, amely nektek lett készítve!” A másik csoport számára a pokol kapujában Dante szavai lesznek érvényesek: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”

Drága magyar testvéreim, ha nem tompította el a Gonosz a szívünknek Isten felé megnyilvánuló szomjúságát, akkor hajlandóak vagyunk a testé lett Igét, Jézus Krisztust magunkba fogadni. Hogy történhet ez meg? Az ige olvasásával és hirdetésének meghallgatásával. Jézus az élet kenyere. Ahogy eszel a mennyei kenyérből, úgy költözik beléd a mennyei élet. A fizikai éhséget a test jelzi. Ha figyelem a Szent Lélek jelzéseit, akkor elkezdek enni az örökkévaló mennyei táplálékból. Erőt kapok és tudjuk, hogy: „evés közben jön meg az ember étvágya!” A testi étvágytalanság hátterében mindig valami betegség húzódik meg. Lelkileg is hasonló a helyzet. Ha nem érzem az ellenállhatatlan vonzalmat, hogy naponként táplálkozzam az ige lelki eledelével, az előbb-utóbb beteggé tesz, és a hosszú betegségnek halál a vége. Amilyen környezetet, társaságot, kapcsolatokat épít ki az ember maga számára annak a befolyása alá kerül és tudjuk, hogy „jó erkölcsöt megrontanak a gonosz társaságok.” (1 Kor. 15, 33) Sokkal nehezebb az ember számára a maga által szabott, kigondolt úton járni, mint Isten akarata szerint élni, mert megfosztja magát az ember attól a segítségtől, amit Jézus Krisztustól kaphat, aki megígérte, hogy aki hozzám fordul, ki nem vetem. Csak Ő tud védelmet adni az ördög folytonos cselszövései ellen. Minden ember számára fontos, de különösen a felelős vezetők számára az Istenre való figyelés, mert általuk Isten egy egész város-ország jólétén tud munkálkodni. Bárcsak el tudnánk mondani az énekíróval: „Jövők Uram, semmit sem hozva, keresztedbe fogódzva, meztelen, hogy felruházz, árván bízva, hogy megszánsz, bűnöm nem hagy pihenést, mosd le, ó, mert megemészt! Ha bevégzem életem, és lezárul már szemem, ismeretlen bár az út, lelkem Hozzád mennybe jut.”

Bátkai Sándor