Mégis meggyógyítom

Ézsaiás próféta könyvében találjuk ezt a sorsfordító kijelentést, amely egyértelműen utal arra, hogy Istentől van a büntetés, mert „Láttam, hogyan élt...” (És. 57, 18.) Napjainkban a betegség kérdése sokféle véleményt hoz a felszínre. Vannak tagadók, akik nem hisznek a pandémia terjedésében a sokak megálmodta Páneurópában. Vannak, akik világvégi félelemmel rejtőzködnek, ha tehetnék önmaguk elől is. Vannak enyhébb megközelítések és szigorúbbak. Ebben a sokféleségben nézzük meg közelebbről Isten válaszát, amely évszázadokon át izmosodó igazság, bár gyakran felejtettük a sötétség takarója alatt.

A gyógyítás kegyelme előtt Isten azért utal a betegség okára, hogy ne legyen kérdéses senki előtt annak bekövetkeztének jogossága. Nem az emberi vélemény – legyen az fantáziatelt vagy gazdag színezetű – a döntő, hanem Isten kórelőzményt feltáró megállapítása. Ez a mennyei anamnézis, hogy orvosi nyelven is világosan tájékozódjunk. A kórfeltárás olyan ismeretekkel jár, amelyek nemcsak Isten oldaláról világítják meg a betegség jelentkezését, hanem a mindenkori ember is elmerenghet a tények felett, remélhetőleg bűnbánattal és önvizsgálattal. A betegséget következményeivel, mint ágynyugalom, étrendszigorítás, helyhez kötöttség és vesztegzár, alázattal kell fogadnunk, mint irgalmi időt, amelyben átgondoljuk életünk eltelt szakaszát, és megtervezzük a jövendőt. Ennek a megkötöttségnek nem lesz elviselhetetlen eredménye – mint türelmetlenség, pánik, lelkiismereti krízis –, ha az elcsendesedésnek alkalmát látjuk és katartikus (tisztító) élményeket engedünk szívközelbe. A felerősödő halálfélelem is enyhül, amikor az életteremtővel töltjük el a nehéz napokat és heteket.

A gyógyuláshoz szükséges kórismeret akár egyetlen szóval is kifejezhető: bűn! Elkoptattuk ezt a sokjelentésű fogalmat, pedig maga a Biblia és könyvek sokasága bőven feltárja lényegét. Témánk szemszögéből a praktikum figyelembe vételével és a tömörségre törekedve, segítségül hívom Pál Apostol Rómaiakhoz írt levelét, hogy lássuk a kórlapot. Ezeket olvassuk: „És amiképpen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképpen oda adta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek. Akik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; rakvák, írigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölcscsel; Súsárlók, rágalmazók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, dicsekedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek engedetlenek, balgatagok, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok. Kik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy akik ilyeneket cselekesznek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképpen cselekvőkkel egyet is értenek.” (Róm.1, 28–32. Károly G. fordítása szerint.) Csak bűnbánattal lehajtott fejjel szembesülhetünk a reánk vonatkozó illetlen dolgok közül valamelyikével, akár többel is.

A beteg világban nincs egészséges ember! Ezt az állítást a hivatalos egészség-definíció is megállapítja. Tehát, ha nincs egy igaz ember sem és nincs egészséges sem, és nincs ezen gondok felismerése, várható volt, hogy Isten cselekedni fog. Kegyelmes tette az Úrnak, hogy nem a halált küldi, hanem a betegséget adja, mint a gyógyulás alkalmát. Nem foszt meg bennünket az élettől, hanem csendre fog, ha kell ágyba fektet, vagy karanténba zár, mindezt azért, hogy vétkeinket számba vegyük, hogy bánkódjunk őszintén, hogy vezekelni igyekezzünk. Minél mélyebben szembesülünk nyomorult önmagunkkal és a feltétel nélkül szerető Istennel, annál közelebbi a gyógyulás, bizonyosabb az egészséges jövő, és kevésbé fenyeget a visszaesés és a járvány visszaköszönése.

A betegséget, a velejáró mozgáskorlátozást, a szorongás óráit vegyük a Krisztussal való találkozás lehetőségének. Nem veti a szemünkre, hogy úgy futottunk, hogy megállni nem volt időnk templomában, olyan zajban éltünk, hogy hangja nem ért el a fülünkig sem, nemhogy a szívünkhöz. Megbocsátja, hogy azt sem vettük észre: nemcsak Őt kerültük, hanem magunkat is így tettük tönkre. Lecsendesítette a világot, és aki hallani akarja Őt, annak üzeni: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Mt. 11, 28.)

Csűry István püspök