Mi újság a túlvilágon?

„Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet” /1Mózes 1, 1./

  Az öröktől fogva létező Teremtő Isten a forrása minden létezésnek. Véges elménk nem tudja felfogni, megérteni, hogy van Valaki, aki mindig volt és örökké létezni fog, aki kezdetben megteremtette a fizikai szemünk előtt láthatatlan, de létező szellemi valóságot, majd ezt követte az anyagvilág megteremtése. Az ember lakóhelyének szánt Földet is Ő alkotta meg. A mennynek nevezett szellemvilágban történt eseményekről annyit tudunk, amennyit Isten kinyilatkoztatott számunkra. „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké mind örökké…” (5 Móz. 29, 29) A láthatatlan valóságról a leghitelesebb információkat Jézus Krisztus adta meg számunkra. Ő világosan tanított ezekről a kérdésekről, hiszen lakóhelye a menny. Ő onnan jött e földre. Járt a halottak között, megjárta a poklot, és feltámadása után – ígérete szerint – most a mennyben készít helyet a benne hívőknek. Ezek után szükségszerű eldönteni, hitelt adunk-e a Jézustól jövő információknak vagy azt gondoljuk, hogy Jézus nem mond igazat. El kell dönteni, minek tartjuk a Szentírást? Tények igaz ismertetésének, vagy hazugságok gyűjteményének, mert e szerint tudjuk komolyan venni, vagy félreállítani. Amennyiben hitelt adunk a Szentírásnak, alapvető fontosságú, hogy semmit hozzá ne tegyünk, de el se vegyünk abból, amit az Örök Isten igéjében kijelentett számunkra! A történelem bizonyítja, hogy évszázadok eltévelyedése az ember „közreműködéséből” fakadt.

     Kedves nemzettársaim! Van egy titok, ami sokkal nagyobb, mint a politika,  a tudomány, vagy akár az emberi faj egész történelme: az, hogy mindannyian túléljük a fizikai testünk halálát. Tudatunk tovább él, és túlmutat a fizikai valóságon. Isten igéje így fogalmazza ezt meg: „A por visszatér a földbe, olyan lesz mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta.” (Préd. 12,7)

   Jézus Krisztus a gazdag és Lázár történetében fontos igazságokat tanít arról, hogy mi van a halál után, mit tudhatunk az elhunytakról. Ez utóbbiakhoz fűződő viszonyról azonban Isten már az Ótestamentumban nagyon fontos rendelkezést adott a népnek. Az ige így fogalmaz: „Nem Istenéhez kell forduljon a népnek? A holtakhoz kell fordulni az élő helyett?” (Ézsaiás 8, 19b) Az apostolok, a Mester legmagasabb szintű iskolájában tanultak három és fél évig.  Később saját életgyakorlatukban mutatták be a tanultakat a többi krisztushívő előtt. Figyelem: ők a Jézustól tanultak alapján soha, ismétlem soha sem imádkoztak elhunyt szentekhez, nem kérték azok közbenjárását. Imádatuk egyedül az Örök Istenhez szólt a Megváltó Jézus Krisztus nevében! Fontos tudomásul venni, hogy amit Jézus és az Őt követő tanítványok nem tettek, azt nekünk sem szabad tenni!

Nos, amit Jézus egészen természetes módon elmond a történetben, hogy van folytatása az emberi létnek a biológiai halálunk után is: „Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is és eltemették, és amint a pokolban kínok között gyötrődött, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt.” Mindketten e földön éltek, de átlépve a mezsgyén, nem ugyanolyan körülmények közt léteztek tovább. Földi életük, cselekedeteik meghatározó jelentőségűvé vált haláluk után. Jézus tehát világosan tanítja: van üdvösség és van kárhozat. Van tehát összefüggés az ember földi élete és örök sorsa között. „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36) Van egy szó, amit egyes teológusok (sőt egyházak) szeretnének kiradírozni az Újszövetségből, és ez a „pokol”! Jézus használja, mint reális valóság, ami az Istentől való örök elszakítottságot jelenti. Fontos megjegyezni: minden szó, amit Jézus elmondott, jelentőséggel bír, mert nem akart számunkra valótlanságokkal teletűzdelt mesét mondani megtévesztés céljával. A történetből kiderül, hogy meghal az egyik, és az angyalok azonnal Ábrahám kebelére viszik, meghal a másik, és azonnal a pokolba kerül. Ezért felesleges imádkoznunk a halottakért. Másik fontos tanulság, hogy a halottak lelke nem jár vissza. Nem kóborolnak, bolyonganak. Ezt kéri ugyanis ez a gazdag Ábrahámtól: küldd már vissza Lázárt, hogy szóljon a testvéreimnek, mert azok is olyan hitetlenek, mint én voltam, és azok is ide fognak kerülni. És kiderül: ez lehetetlen. Erre nincs lehetőség. Ahogy az ige mondja: nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni..., ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki.”(Lk. 16, 26) A 103. Zsoltár úgy fogalmaz: „amilyen messze van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el Isten vétkeinket. Nos, ha itt e földön nem szabadít meg Jézus bűneinktől, ebbe a végtelen, áthidalhatatlan távolságba leszünk eltaszítva, amelybe jutott a gazdag, amit Jézus pokolnak nevez. Ezt a távolságot, csak egy isteni személy, a Megváltó Jézus Krisztus tudta áthidalni miértünk a kereszten. Ma a megszabadulásra egy eszközünk van: Isten igéje, amiről szól Ábrahám válasza: „van Mózesük, vannak prófétáik… azaz van Bibliájuk, vannak templomaik, vannak igehirdetőik...! Ha lenne más eszköz, Jézus elmondta volna ezt nekünk, mert Ő azért jött, hogy megszabadítson a pokol borzalmaitól.

   Drága magyar testvéreim! Isten igéje képes a Szentlélek munkája révén, hogy egy teljesen hitetlen ember szívében hitet támasszon, hogy aki az Istennek háttal áll – mint ez a gazdag, meg az öt testvére –, az eljuthat oda, hogy leborul a szent Isten előtt. Kapcsolatba, közösségbe kerül vele. Már itt az övé lesz az élet, az örök élet, az üdvösség. Már itt elkezdődik számára a mennyország, és ez csak kiteljesedik majd akkor, amikor lehunyja szemét és megáll a szíve. Jézus azért halt meg, hogy ne kelljen Istentől örök elszakítottságban éljünk. Nos, mi újság a túlvilágon? Az áldott jó hír, hogy Jézus a mi magyar népünkért is közben jár az Atyánál, értünk imádkozik. Ha megnyitjuk előtte szívünket, lehetünk mi is Jézus népe, Jézus országának polgárai.

Bátkai Sándor