Január 11-én, szombaton, az arad-gáji római katolikus templomban 10 órától kezdődött szentmisén a szentleckéből Baum Péter diakónus, az evangéliumból Kiss Mihály szerpap olvasott fel. Ünnepi prédikációjának az elején exc. Pál József Csaba megyéspüspök szeretettel köszöntötte a híveket, kiemelve a Pécskáról érkezetteket is. „Bizonyára sokan szeretnénk valami jót tenni, de közbejön valami – kezdte prédikációját a megyéspüspök. – Például az utunkon megállít egy ember, akiről azt sem tudjuk kicsoda, mit akar, ráadásul kellemetlen is. Hasonlóan történhetett Jézussal is, amikor a városban találkozott egy leprás emberrel, aki nem engedte továbbmenni, leborult előtte és kérlelte, kért tőle valami nagyon fontos dolgot. Gondoljunk arra, hogy a mi család-csoportunkban is található valaki, akit esetleg nem bíztunk meg semmilyen feladattal, talán zavar minket, nem tudjuk a tevékenységünket folytatni miatta. Mit tehetünk ezzel az emberrel? Ebben az esetben is tanuljunk Jézustól! Egyszer velünk is megtörtént hasonló, amikor a szentmisén megjelent egy ismeretlen asszony, aki a viselkedésével zavarta a szertartást, ahonnan megpróbáltuk kivezettetni. Ő azonban nem hagyta magát, elkezdett kiabálni, Jézus segítségét kérte. A híveknek azt ajánlottam: minél zavaróbb a nő viselkedése, annál jobban összpontosítsanak Jézusra, hátha a nő is azt teszi.” Maga is Jézusra koncentrált, közben tapasztalta, hogy a nő is Jézusra összpontosítva, nem zavarta már a szentmisét. Később a nő hozott neki egy tortát: azért, mert emberszámba vették.
„Vajon mi, hogyan viselkedünk a mindennapjainkban, a találkozásaink alkalmával? Esetleg mi is eltávolodunk a kirívóaktól attól tartva, hogy megfertőződünk tőlük? Ha közeledünk hozzájuk, esetleg másokat is eltávolítunk magunktól? Tegyünk Jézus módjára, közeledjünk hozzájuk bizalommal és szeretettel! A másik dolog, amit a mai evangéliumban megfigyelhetünk, hogy ezzel az emberrel más is történt. Jézus azt mondta neki: menj, mutasd meg magadat a papnak és a tisztulásodért, gyógyulásodért hozd meg az áldozatot, amit Mózes rendelt! Vagyis, a kiscsoportban tegyünk meg mindent, hogy az ember, aki a gyógyuláson átment, kapcsolódjon be a plébániai közösségbe.”
A főpásztor számára maradandó élmény marad az az eset, amikor egy református fiatalember elment egy katolikus családba, ahol megtért, ezért eljött hozzá örömmel bejelenteni a vele történteket. Erre maga azt mondta: gyere, menjünk el együtt a református lelkészhez, közölni vele a megtérés tényét, valamint a bekapcsolódást egy másik közösségbe! „Ne csak magunkban dicsérjük Istent, hanem a dicséretet osszuk meg a közösségben is! Nagyon sokan beleesünk az aktivitás eretnekségébe, vagyis a tevékenységünk növelésének a túlbuzgósága közepette, Istent könnyen kihagyhatjuk az életünkből. Akkor alkothatunk maradandót, ha aktív közösségben élünk a Jóistennel. Ezt teszik a közösségeink családanimátor tagjai is, akiknek a tevékenységében nagyon fontos, hogy együtt, a közösséggel imádkozzunk annak egy-egy tagjáért. Ha ezt tesszük, akkor az egyháznak is élő szerveivé válhatunk” – összegezhető exc. Pál József Csaba megyéspüspök prédikációja. Az ünnepélyes szentmise nemzeti imánk közös megszólaltatásával, felemelő hangulatban zárult.
Családanimátor képzés a pasztorális központban
A szentmise után mindannyian átvonultak a pasztorális központba, ahol exc. Pál József Csaba családanimátor kurzust tartott a híveknek és a lelkészeknek. Amint a főpásztor előre bocsátotta, meglepő számára, amiért Temesvártól Érmihályfalváig ilyen sokan eljöttek, ezért megköszönte a családokért vállalt munkát és felelősséget. Miután szeretettel köszöntött mindenkit a családanimátor képzésen, a keresztény közösség alapjairól kívánt beszélni.
Miért jó és szükséges a keresztény közösséghez való tartozás?
„A közösség azt jelenti: van valami közös a tagjaiban nem csak elméletben, hanem a valóságban is: ha közösség, akkor az élettel kapcsolatos és kihat a mindennapokra is. Jó, ha tudatosítjuk, mi a közös bennünk, hiszen fontos a közösségben való gondolkodás, ahol a személyesen megélt életünket és hitünket közösen gyakoroljuk. A keresztény közösséget inkább krisztusi közösségnek nevezhetjük, amely olyan csoport, ahol Jézus a központ, tehát a Jézusra figyelés lényeges elem. Mivel a keresztény szót eléggé lejárattuk, olyan megnevezések miatt, mint a keresztény-demokrata párt és más képzett szavak, ezért helyesebb, ha krisztusi közösségről beszélünk. Főleg akkor, amikor ki akarjuk fejezni: olyan közösségről van szó, amely a krisztusi lelkületben akar élni. Tehát mi krisztusi közösségben gondolkodunk, hiszen tudjuk: Jézus elküldte a Szentlelket, de már korábban elhozta a Szentháromság életét. Azt akarja, hogy a Szentháromság lelkületében éljünk.” Ugyanakkor be is mutatta az Ő viszonyát az Atyához és a Szentlélekhez, továbbá az emberekhez való viszonyát is, ami számunkra modell értékű. Jézus ezt az életstílust nem csak a kortársainak, hanem az idők végezetéig, minden keresztény közösség számára be akarta mutatni. Ezért mondta: „Én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig.” Nagyon sok módon maradt velünk, hiszen pünkösdkor elküldte a Szentlelket, aki belülről vezet minket. Szívünkön, gondolatainkon keresztül vezet, hogy megélhessük e közösséget. Isten igéje ugyanis maga, Isten. Olyan, mint egy lámpás, amely megmutatja az utat. Ha nem tudjuk, milyen a közösségünk lelkülete, mindig visszatérünk az Evangéliumhoz, a Szentírás bizonyos részeihez. Jelen van, hiszen „aki titeket hallgat, engem hallgat”. Ugyanakkor a szegényekben is jelen van, mondván: „Amikor egynek a legkisebbet tettétek, nekem tettétek.”
Igazából a közösség azt jelenti: Krisztus ott van közöttünk. Jézus ott van az emberi kapcsolatokban, ahol úgy szeretik egymást, ahogyan Ő szeret minket. Ő viszont úgy szeret minket, hogy az életét is adta értünk. Sajnos, sok embert nem érdekel a közösség, hanem csakis a maga érdekei és kapcsolatai foglalkoztatják.
Legfontosabb a közösséghez való tartozás
„Járjuk most körbe a közösséghez való tartozásnak a fontosságát, hiszen ez a keresztény hitnek a természete, mert Jézus egy közösséget, Isten Országát alapította. Az egyház is közösség, amelynek a közösségek közösségének kell lennie, vagyis emberméretű közösségekből kell állnia. Az említettek mellett, nagyon nehéz, szinte lehetetlen egyedül megélni a keresztény hitet, hiszen egyedül nem lehet tanúságot tenni a Szentháromsági életről. Egy megvalósult krisztusi közösség valamilyen formán ikonja a Szentháromságnak, bemutatja, milyen formán valósul meg a szentháromsági élet. Ha nem tudunk felmutatni igazi, élő közösségeket, ahol egymásért az életüket is képesek feláldozni, akkor csupán egy csomó önző embernek az egyvelege lehetünk. Egyedül nagyon nehéz kitartani, hiszen meglátszik Európában, ahol a falvak vagy más keresztényi közösségek elkezdtek megszűnni, ott a hit is elgyengült. Sokan a jóléti társadalomban keresik az okot, noha az kisértés lehet, mert az emberek a jólét közepette már nem élnek közösségben. Ugyanakkor olyan jelek is mutatkoznak, hogy a jólétben is növekedni fognak és meg fog újulni az egyház, hiszen sok igazi közösség létezik, amelyek táplálják a remény csíráit. Mivel a múlt században sok faluközösség létezett, manapság új feletételek között is létre kell hozni a közösségeket. Nem véletlenül, hiszen a paptestvérek arra panaszkodnak, hogy az új panelház lakónegyedekben az emberek a szomszédjaikat sem ismerik. Nincs meg az a természetes közösség, ami régen falvakon kialakult.” Manapság viszont a keresztény közösségek létrehozását kis létszámokkal kell kezdeni, ahogyan Jézus mondta: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, én veletek vagyok”.
„A Szentháromság élete a keresztény közösségnek a modellje, de arra is gondoljunk, hogy Jézus 12 apostollal alakított közösséget, miközben a tanítványok közössége jóval nagyobb volt. Tekintve, hogy az életünk közösségekben zajlik, a hitünk közösségeit is ápolnunk kell. A mai világban szükségünk van olyan közösségre, amely felemel minket, ahol erőt kapunk, hogy megerősödjünk a hitünkben, hiszen kénytelenek vagyunk olyan munkahelyen, iskolában, más közösségekben tevékenykedni, amelyek elfárasztanak, lehúznak bennünket. Szükségünk van arra, hogy misszionáriusok legyünk, tápláljuk a családi, a vallási, a szeretet közösségeit.” Amint a főpásztor bevallotta, az élete során nagyon sok értéket kapott a keresztény közösségektől, kiemeleten a papi közösségtől, ami nagyon sokat jelentett számára, hiszen az ott kapott lelki erővel tudta folytatni a munkát.
*
Előadásának második részében a keresztény közösségek jellemzőiről értekezett: aki hirdeti az evangéliumot, az annak a tanításait továbbadja, aminek a jóvoltából a közösség megéli, hogy Isten közöttük, a kapcsolataikban van. Az evangélium hirdetésének az öröme kisugárzik az egész közösségre, amelynek minden tagját megérinti, a keresztény hitéről tanúságot is tesz, a hívekkel együtt ünnepel. „A közösség ünnepének a központja a szentmise, ahol megéljük: az Úr az életét adta értünk, együtt ünneplünk és hálát adunk Istennek. A diakónusok élő jelei annak, aminek a közösségekben kell lennie, a szolgálatnak. A keresztény közösség odafigyel az időseire, a betegeire, akikről gondoskodik, hiszen az Istennel való kapcsolatunknak meg kell nyilvánulnia az embertársainkkal tartott kapcsolatokban is, akiket a Jézustól kapott lelki erővel, kegyelemmel szolgálunk. A szolgálatnak nem csupán lelki, hanem anyagi vetülete is létezik, amelyre oda kell figyelnünk, hiszen Krisztus követőiként a lelki közösségeinket kell építenünk, közben misszionálunk, vagyis megosztjuk mindazokat a lelki és anyagi javakat, amiket kaptunk. A közösségeinket olyan széppé kell tennünk, hogy másokat is vonzzon! Az egyház ugyanis elsősorban a vonzalom által növekedik” – értelmezhető exc. Pál József Csaba megyéspüspök előadása. Annak a végén közös agapén vettek részt, ahol falatozás közben is megvitatták a főpásztor előadásának a részleteit.
Hozzászólások