Zsinórmérték

Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédem soha el nem múlik!

                                                                                         /Máté ev. 24, 35/

 A Teremtő Isten az Éden kertjében csodálatos életteret készített az ember számára. Az ige szerint oda helyezte őt azzal a feladattal, hogy „művelje és őrizze azt”. Az élő, gondolkodó ember számára a létezés csak értelmes tartalommal képzelhető el. A semmittevés az ítéletnek bizonyos formáját jelentheti számára. Ezért is tapasztalható, hogy az aktív, tartalmas munkaévek után nyugalomba vonuló idősek számára nehéz elfogadni a mozgalmas életből való hirtelen történő kikapcsolódást. Fokozottan jelentkezik ez az életérzés azoknál, akik nem élnek igazán közösségi életet. Ezen túl pedig az emberekkel való kapcsolat hiánya magányossá, olykor depresszióssá teszi.

Az ember életének végső értelme és célja Isten, hiszen Isten létének elismerése, az ember legbensőbb énjét érinti. A bűneset óta Isten bizonyos értelemben visszavonult az ember és a világ életéből: „Hozzáférhetetlen világosságban lakozik, és az emberek közül senki nem látta, sem nem láthatja.” (1Timótheus 6, 16) Nem részvétlenségből, a magunkra hagyás szándékával teszi ezt Isten, mert hiszen eközben fenntartja az élet lehetőségét a Földön a bűn pusztító, romboló erői ellenére. Isten azért „rejtőzködik el”, mert a bűnnel fertőzött ember számára mind lelkileg, mind fizikailag elhordozhatatlan lenne az Ő jelenléte.

Kedves nemzettársaim, nyugodt és értelmes létezésünk számára alapvető szükségesség: megbékülni Istennel. Erre viszont csak egy mód áll rendelkezésünkre: ha elfogadjuk azt a megoldást, amit a megmentő Isten hozott létre, hogy áthidalja a bűn miatt létrejött óriási szakadékot. Nos, ezt a hidat úgy hívják, hogy Jézus Krisztus. Aki elkéri és elfogadja a Megváltó által nekünk nyújtott kegyelmet, az megszabadul a magányosság nyomasztó helyzetéből, hiszen újra a szerető Isten közelében élhet. Ha fizikai ereje már gyengülést is mutat, az Örökkévaló szeretete lelkileg-szellemileg tartalmassá teszi életét, és ez elviselhetővé teszi még az ún. „nem szeretem” napokat, éveket is.

Drága magyar testvéreim, jól ismert igazság, hogy „hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni”! Berzsenyi Dániel szavait idézve: „szemünk a Napba bele nem tekinthet”, de megkaptuk Istentől az Ige zsinormértékét, a Szentírást, amit hittel magunkba fogadva életünk nem lesz céltévesztett. Természetesen, el kell higgyük a folytonosan aktuális Krisztus-i üzenetet: „Aki énhozzám jön, semmiképpen ki nem vetem” (János 6, 37)

Sajnos, egész Európa sodródik egy sehova sem vezető céltévesztett állapot fele. Elvetette az Istentől kapott „vezérfonalat”! A felelős vezetők téves világlátása egyre jobban belefolyik az emberek általános gondolkodásába. Ha félretesszük a keresztény alapértékeket, és csupán a fenntartható fejlődés által nyújtott kénnyelem és jólét társadalmának megszerzését célozzuk meg, egy idő után azok foglyaivá válhatunk. Eközben kiürül az ember lelkileg, és elveszti a hit pajzsát, nem veszi észre, hogy a Gonosz ellopja békéjét, földi és örök életét. Napjainkban már emberek milliói – különösen a tekintélyes nyugati társadalmakban – élnek a technika és a magasabb életszínvonalra való törekvés rabságában.  Bárcsak észrevenné a mi népünk ennek veszélyét, és meghallaná az Ige aktuális üzenetét: „Közel van az Úr minden Őt hívóhoz, mindenkihez, aki hűséggel hívja Őt”. (Zsoltárok 145, 18)

Bátkai Sándor