Brüsszelben a Vármegyeház őrei

2013. május 29. 16:40 (szerda) /

A Fogadj örökbe egy műemléket program keretében a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum osztályközösségei hét dévai és környékbeli műemléket fogadtak örökbe. Így a marosillyei Veresbástyát, a dévai Bethlen-kastélyt, a dévai Parva Curiát, a piski Fáy Béla kastélyt, Déva várát, a dévai Ferences kolostort, valamint Vármegyeházat. 

Ez utóbbi jutott nekünk, a 9. és 10. matematika–informatika osztályokból összeállt csapatnak. A program versenyszerűen zajlott. A cél az örökbefogadott műemlékek minél szélesebb körben való népszerűsítése, amit mi diákok nagy lelkesedéssel végeztünk, és végzünk még most is.

Április 22-én a verseny egy olyan ponthoz ért, amikor minden csapat bemutatta három hónapos munkáját és további terveit. E megmérettetésen szoros mezőnyben nyerte el csapatunk az első helyezést és a vele járó fődíjat: egy brüsszeli kirándulást, melyet Winkler Gyula EP-képviselő ajánlott fel.

Május 12-én vághattunk neki az útnak. Már maga a repülés is izgalmas volt, sokan most szálltunk először repülőre. Charleroiban landoltunk. A kedves fogadtatás, elszállásolás után máris megismerkedhettünk Belgium édes nevezetességével: egy csokoládé-manufaktúrába látogattunk, ahol a nagy tapasztalattal rendelkező tulajdonos beavatott a csoki készítés titkaiba, s nagy örömünkre meg is kóstolhattuk a mutatós finomságokat. A csokoládémustra után Brüsszel központjával ismerkedtünk. Nem győztünk gyönyörködni a díszes épületekben!  Egy olasz étteremben vacsoráztunk, majd szálláshelyünkön röpke pihenéssel készültünk a sűrűnek ígérkező másnapra.

A fimon reggelinket nem részletezném; a lényeg, hogy délelőtt meglátogattuk a parlamentet, ahol Winkler Gyula képviselő úr fogadott, és ismertette meg velünk az Európai Unió intézményeit.  Következett volna a planetárium épülete, de onnan elriasztott a bejutásra várakozó tömeg látványa. Így inkább a hangszermúzeum mellett döntöttünk, ami csodálatos élmény volt, hiszen a világ különböző tájairól származó hangszerek meg is szólalnak a látogatóknak.  Estig maradt még egy kis időnk városnézésre és az otthoniaknak szánt apró ajándékok beszerzésére. A Winkler úrral elköltött vacsora után elmetróztunk a híres atomiumhoz, amiről a kémia tanárnőnk oly lelkesen mesélt. Tényleg szép látvány volt!

Harmadnap már szomorkás volt a reggel. Tudtuk, hogy hamarosan vége a csodának. Csomagostól indultunk Waterlooba, ahol panoptikum, kiállítási tárgyak és kisfilmek által ismerkedtünk Napóleon világával. Természetesen a csatatéren fekvő dombra is kimentünk: jót versenyeztünk a csúcsig.

A hazarepülés s az azt követő sok órás vonatozás már nyugisabb hangulatban telt.  Itthon bőven volt mesélnivaló. Hálásak vagyunk mindazoknak, akik lehetővé tették számunkra ezt a nagyszerű utazást. Szép volt és tanulságos!

Gáspár-Barra Szilárd

Hozzászólások