A kolléga

Nem barát, új ismerős. Kolléga! Nyugdíjas tanár. Olvasott, művelt ember. Keresi a társaságomat. „Fülre” van szüksége. (Hallgassam őt).

„Beszélgetünk”.

Kedves barátaim, akik ismertek, akik tudjátok rólam, hogy be nem áll a szám, higgyétek el, nem hazudok: amikor az új ismerőssel találkozom, nem jutok szóhoz.

Ő nem egyszerűen beszél, ő kinyilatkoztat.

Amit mond, azt el kellene fogadnom, fenntartásaim nem lehetnek, ellenvetésekkel nem élhetek. Műveletlennek, butának, félszegnek érzem magam.

Néha próbálkozom, valami okosat akarok közölni.

Reagálás:

– Nekem mondod?

Szuggesztív nézésével lassítja gondolkodásomat.

Kedvenc társalgási formája:

– Tudod, ki mondta ezt? Tudod, kinek a kezében van a világ sorsa? Tudod, miért vesztette el Németország mind a két világháborút? Tudod, ki tartja ebben a számban a világrekordot?

Válaszolnék, egyes dolgokról magam is tudok, de nem nyílik rá lehetőségem. Kérdését azonnal követi a válasz.

Iskoláról, a tanári pályáról, a tanításról alig esik szó.

Végre, kérdezhettem:

– Édes öregem! Tulajdonképpen miért lettél te tanár?

Felnevetett:

– Neked elárulom. Annak három oka volt: a június, a július és az augusztus.

Ebben a változatban akkor hallottam először a hosszú nyári vakáció „pályaválasztó” szerepéről.

Július elején járunk, de már egyikünk sem vakációzik. Az év mind a tizenkét hónapjában egyaránt élvezhetjük a pihenés, a semmittevés édes ízét.

Visszakérdezett:

– És te miért mentél tanárnak?

Talán mégsem bénult le egészen az agyműködésem, talán a kisördög is segített:

– Neked elárulom. Annak egyetlen oka volt: tudtam, hogy június, július, augusztus után megérkezik szeptember.