A nagyapák árnyéka

1919-ben a nagyapa fegyverrel küzdött lengyel nemzeti célokért Németország ellen – unokájából kormányfő lett. A másik nagyapa a Wehrmacht katonája volt a Második Világháborúban, unokája pedig szintén kormányfő.

Csakhogy a lengyel hazafi unokája Angela Merkel, Németország kancellárasszonya, míg a Wehrmacht katona unokája Donáld Tusk, Lengyelország miniszterelnöke! A fölöttébb furcsa összefonódás a huszadik század viharos történelmére vezethető vissza, melyen belül a lengyel–német viszony fokozottan viharos volt, amint azt a határok sorozatos átszabása is bizonyítja.

Ludwig Kazmierczak (ejtsd: Kázmjercsák), a kancellárasszony nagyapja 1896-ban született az akkor Németországhoz tartozó, fele-fele arányban lengyel és német lakosságú Posen városában. 1918–19-ben, a császári Németország világháborús vesztesége nyomán a helyi lengyelek fegyveres felkelést indítottak szülőföldjük Lengyelországhoz való csatolásáért, ami sikerrel járt, 1919 óta, immár Poznan néven, a város Lengyelországhoz tartozik. Kazmierczak nagyapa azokban a harcokban vett részt önkéntesen. Később mégis meggondolta magát, s öntudatosan a német azonosulást választotta: a húszas években Berlinbe költözött, rendőr lett, német nőt vett feleségül, majd 1930-ban a nevét is a német Kasner-re változtatta. Fia, Horst Kasner (1926–2011), vagyis a kancellár asszony édesapja mondhatni teljes mértékben német lett, lelkileg-szellemileg, ha vér szerint nem: egy kukkot sem tudott lengyelül, apja nem tanította meg, sőt, protestáns (lutheránus) lelkész lett, miközben a német–lengyel történelmi ellentét jelentős részben éppen a német protestantizmus és a lengyel katolicizmus eltérő szemléletében gyökerezett.

Noha Angela Merkel (leánykori nevén Kasner) tudott a lengyel családi kapcsolatról, soha sem titkolta, hogy egynegyed részt lengyel, a sajtó márciusban történt felfedezése mégis meglepetést okozott számára, hiszen addig nem ismerte nagyapja családi nevét, sem annak 1919-es tetteit, sőt még azt sem, hogy édesapját az eredeti lengyel néven anyakönyvezték 1926-ban Berlinben, s csak 4 éves korában lett Kasner. Az is meglepetésként érte, hogy Lengyelországban távoli rokonai élnek (másod-unokatestvérek).

Nagyapja 1919-es németellenes cselekedetei pedig nem okoznak komoly hátrányt politikai karrierjében, a jelenleg zajló választási kampányban ellenfelei fel sem hozzák, mivel az 1945 óta agymosott, nemzeti önérzettől szinte teljesen megfosztott németeknél ilyesmi már aligha számít, arról nem is beszélve, hogy az unoka semmiképpen sem lehet felelős a nagyapa tetteiért.

Sokkal nagyobb vihart eredményezett azonban Donald Tusk lengyel kormányfő nagyapjának wehrmachtos múltja, amikor a sajtó kiderítette 2007-ben. A németekkel szöges ellentétben továbbra is kőkemény nemzeti öntudatú lengyelek nem nyelik le túl könnyen az ősök nemzetellenes cselekedeteit. A kormányfőnek sokat kellett magyarázkodnia az évek során emiatt.

Donald Tusk mondhatni kasub eredetének foglya. A Danzig/Gdansk környékén élő kasubok ugyanis a lengyel–német történelmi ellentét mostohagyerekei voltak. Nem is tekintik őket külön népnek, inkább a lengyelek egyik – nemzeti öntudat nélküli – alcsoportjának, beszédüket, pedig lengyel nyelvjárásnak, legalábbis 1945 óta. Addig ugyanis a kasubok lakta terület Németországhoz tartozott, s katolikus felekezetük ellenére a kasubok mindig is hűek voltak az erősen protestáns szellemiségű Németországhoz, sokan be is olvadtak az évszázadok során a környező németségbe. Mint például Günther Grass ősei: a Danzigban született Nobel-díjas híres író mindig is büszkén hangsúlyozta anyai ágú kasub gyökereit. Tény azonban, hogy a németek szemében a kasubok katolicizmusa és lengyel(es) beszédük volt tüske, a lengyelek pedig a lengyel nemzeti öntudat hiányát, passzivitásukat és német hűségüket nehezményezték. Vagy ahogy Günther Grass fogalmazott róluk: a németeknek nem eléggé németek, a lengyeleknek nem eléggé lengyelek.

Donald Tusk (lengyel változatban neve Tuski lenne) pedig ebből a népcsoportból származik, amelynél 1945-ig a német hűség szinte általános volt, nagyapja nemzedékénél a legeslegtermészetesebb dolognak számított a szolgálat a német hadseregben. 1945 után, immár Lengyelországhoz csatolva, a kasubokat mondhatni „ellengyelesítették”, azaz lengyel nemzeti öntudatot öntöttek beléjük, régi német kötődésüket azonban nem sikerült teljesen kiirtani. Donald Tusk például 1957-ben, 12 évvel a környék évszázados német lakossága etnikai tisztogatásban való kiűzése után született, a német nyelvet mégis a családban tanulta meg gyerekként.

Manapság a lengyelség a nemzet részének tekinti a kasubokat, eltérő hagyományaikat és nyelvjárásukat pedig amolyan helyi színfoltnak, mint például ahogy a magyarok viszonyulnak a székelyekhez, vagy a palócokhoz. Történelmüket viszont nehezen emésztik meg, mint például a Tusk nagyapa wermachtos múltját.

A Tusk és Merkel nagyapák esete azonban mindenekelőtt a lengyel–német történelmi összefonódást bizonyítja, azt, hogy a két nemzet viszonyát nem kizárólag az ellentét jellemezte, hanem gyakran az együttműködés is. A két népet – és Közép-Európa többi nemzetét – nem lehet csak úgy, fekete–fehér alapon szétválasztani, ahogy a nemzeti mítoszok szeretnék, a valóság sokkal árnyaltabb.

Végül is a lengyel felkelő unokája kollégáját, a Wermacht katona unokáját kérdezte meg a májusi EU-s csúcs egyik szünetében, hogy is kell pontosan kiejteni Kazmierczak nagyapja lengyel családi nevét. Tusk elmondása szerint Merkelnek a második próbálkozásnál már tökéletesen sikerült is.