Élet hálaadás után

Több tízmillió egyesült államokbeli pulyka, mondotta egy jó humorú amerikai, azon töpreng november elején, hogy van-e élet hálaadás után?

Évente úgy 45 millió szárnyas számára biztosan nincs, a lassan négy évszázados hagyomány ugyanis előírja a hálaadás-napi pulykapecsenyét, a „pulyka nap” tehát ugyanennyi tarka vagy fehér tollú jószág feláldozásával jár. S minthogy november negyedik csütörtöke hivatalos munkaszüneti nap, sok – egyébként állítólag  „munkamániás” – amerikai a következő pénteket is szabaddá teszi, s a szombat–vasárnappal együtt így kisebb vakáció áll be, amely elegendő a távolabb lakó rokonok, barátok felkeresésére is. Egyebek közt filmek sokaságában is láthattuk, hogyan ül össze a család, a baráti kör a feldíszített asztal köré a ropogósra sütött, áfonyaszósszal, krumplipürével, zöldpaszullyal stb. fogyasztott hatalmas szárnyas torára.

Évente azonban a világ legnagyobb potentátja, az Egyesült Államok elnöke nagy kegyet gyakorol az ezt megelőző napon, szerdán: egy pulykáról elhárítja a halálos ítéletet. A számunkra (bocsánat, mondjam csak a magam nevében) gyermetegnek tűnő szokás ünnepsége több tucatnyi újságíró, tévé-, rádió- és fotoriporter jelenlétében zajlik a Fehér Házban, a sokmillió néző–hallgató–olvasó pedig ujjongva fogadja a hírt, hogy az xy nevezetű, rövid időre sztárrá avanzsált pulyka visszaadatott az életnek. Idén Obama elnök a Caramel és Popcorn (Pattogatott kukorica) nevű nagytestű, a Twitteren és Facebookon rendezett versenyen kiválasztott tollasoknak biztosított halálukig tartó örök életet, méghozzá áthágva a szokásokat: a hagyomány csak egy szárnyas kötelező életben hagyását írja elő idősebb George Bush óta, aki 1989-ben (zseniális tanácsadója lehetett!) elsőként gyakorolta a kegyelmezés szokását.

Elképzelhetetlen, mi történne, ha az Államok soros elnöke egyszer megtagadná a kegyelemadást (amihez, elméletileg, talán joga volna?): a legkevesebb, hogy örökre elpuskázná politikusi hírnevét és karrierjét, amennyiben a hallatlan malőr elnökségének első mandátumában esne meg.

A hálaadás szokásának kezdete (amihez hasonló, a pulykát leszámítva, Európában, közelebbről nálunk is létezik bibliai előzményből kiindulva, egyes egyházakban) az európai telepesek Amerikába érkezéséhez kötődik – őket egy indián törzs segítette, hogy ne pusztuljanak el mindannyian az első télen. Hogy a bennszülött indiánoknak végül mi lett a sorsuk, köztudott. Ami maradt, a kb. negyvenötmillió pulyka közül az 1-2-nek való kegyelem.