Ellentmondások világa (II.)

Fantasztikus dolgokra vagyunk képesek, szinte már mindent megvalósítottunk és egyes vélemények szerint ez csak a kezdet, az igazi fejlődés csak most következik, de még mindig tisztázatlan a nagy alapkérdés, hogy valaki, vagyvalami teremtette, alkotta-e ezt az egészet, vagy valamiből, valami nagyon egyszerűből kvázi idáig fejlődtünk. Tehát hiszünk Istenben, egy számunkra ismeretlen, megmagyarázhatatlan erőben, vagy hiszünk egy materialista evolúciós elméletben, ami szerint az élet alacsonyabb fajokkal kezdődött, melyek fokozatosan átalakulnak, kihalnak, újak keletkeznek, és talán az emberben ért a csúcsra. Vagy mi is kihalunk, esetleg átalakulunk, és még tovább fejlődünk?

Be kell látni, Világunk egyszerűen ellentmondások halmaza. Már az előbb tárgyalt óriási ellentmondás is sok bajt okozott. Mert nem mindegy, hogy „istennel”, vagy „istentelenül” értelmezzük a világot. 

A kezdetekben, amikor még nem volt sem Darwin, sem materializmus, mint filozófia, szóval mikor az emberi elme még nem volt ennyirefejlett, akkor ez a téma kevésbé volt bonyolult, mert ugyebár akkor még pogányok voltunk, mindenkinek volt saját istene. (Különben a pogány kifejezés aránylag új.)

Újabb teológiai kutatások szerint már a kezdetek kezdetén az ember megalkotott magának egy istent, aki minden dolgok eredője volt. Ennek a teóriának a lényege – ha igaz –, hogy az emberiség a monoteizmussal kezdte, és csak később tértek át a többistenhitre. Valószínű, hogy már akkor sok probléma merült fel ezzel az egy istennel, ezért kísérelték meg a kényelmesebb, praktikusabb megoldást, mindenki olyan Istent imádott, aki éppen szimpatikus volt, úgy tűnt, hogy mindent megadott, szeretett minket, az akkor még csak bukdácsoló embert. Sokan mondanák erre: régi szép idők.

Az sem volt jó, hogy sok volt az isten, hiszen az emberekhez hasonlóan, már gyarlóan kezdtek viselkedni. (Lásd görög istenek – Olümposz.) Vissza az egy Istenhez! – lett a jelszó.

Kb. háromezer éve léteznek monoteista vallások. A mindenséghez, az örökkévalósághoz képest nem nagy idő. Valahol Egyiptomban még a Fáraók idején kezdtek ezen az „újításon” gondolkodni, aztán a praktikus szemita zsidók rájöttek, hogy egy istennel könnyebb „boldogulni”, mint többel. A másik két vallás, a kereszténység, és az iszlám, tulajdonképpen az elsőnek a produktuma, egyik a másiktól tanult, törvényeik hasonlóak, de megegyezni soha nem tudtak. Az is tény, hogy a zsidó vallás alapjait már a sumér civilizáció törvényeiben megtaláljuk. Az általunk ismert legrégibb ősi civilizáció, az egykori Mezopotámia, a ma Irak területén fejlődött naggyá, és a feljegyzések szerint mindent, amit elértek, isteneiknek köszönhetik. Az embernek, úgy látszik, mindig szüksége volt ismeretlen, emberfeletti erőkre, istenekre.

Ez a másik „ősi” ellentmondás.  Egy istent imádunk, de ennek „személyében” nem tudunkmegegyezni és ezen veszekszünk évezredeken keresztül. A három egy istent imádó közösségnek a története tulajdonképpen háborúk története. Háromezer év vérontás! Miért, kérdezhetjük logikus okfejtéssel, hiszen mindhárom vallás legfontosabb és közös törvénye, hogy NE ÖLJ.

Az emberi elme mégis hibás, mert bár két lábra emelkedtünk, és a teremtés koronájaként csodák ezreit hajtottuk végre, mégis erősebbek a bennünk maradt ősi ösztönök: a félelem, a versengés, küzdés, birtoklás, és ezért gyilkolunk?  Nehéz kérdések, de ha elménk tényleg olyan ragyogó, ahogy ezt már bizonyítottuk, akkor válaszokat kell keresni és találni. Jung szerint: tudásban gyarapodtunk, de nem bölcsességben.

Hollai Hehs Ottó, Németország