Emigrációs hangok: Vissza- és előre tekintve… (III.)

Az átlag kivándorló, a legtöbb esetben „belenyugszik” sorsába. A magyar sors, nehéz sors, történelmünk folyamán először csak ezrek, majd később tömegek kényszerültek a hazát elhagyni.Rákóczi kuruc emigránsai török földön találtak menedéket, később a 48-as forradalom után, a kegyetlen megtorlás elől Kossuth hívei széjjelszéledtek a világban, aztán a századforduló magyar nincstelenjei keresték szerencséjüket idegenben. József Attila szavai szerint: kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk, és ezek közül csak nagyon kevesen tudtak hazatérni. Folytathatnám a sort, hiszen a húszas, harmincas években a másképp gondolkodó értelmiségiek, vagy a faji megkülönböztetés mellőzött polgárai hagyták el a hazát, hogy idegenben építsék karrierjüket, sokan közülük világhírt szereztek a magyarság számára. A második világháború menekültjeivel nem zárult le a sor, 1956 után legalább kétszázezer magyar hagyta el a hazát, és milyen jól tették, az otthon maradottak közül sokan kerültek akasztófára, vagy a szovjet és magyar Gulág áldozatai lettek.A „csodálatos rendszerváltás“ után, jobb sorsot reméltünk, sajnos nem az következett, amit vártunk. Fiataljaink ezrei, szorgalmas és nehéz tanulmányi évek után, otthon nem tudnak érvényesülni. Némelyek, két, néha három diplomával a zsebükben, egy helyben topognak, tanácstalanok, az évek rohannak, elfogy a fiatalos lendület, nagyok a csalódások, a politika ígér, de tehetetlen és gyakran hazug. A Nyugat csábít, ők a fejlődésben előttünk vannak, a lehetőségek tágak, válogathatsz a világ különböző országai közül, hiszen a határok eltűntek, szinte mindenhova könnyen el lehet jutni. Igen, ez mind így igaz, és nem is mondom, hogy az optimális körülményeket ne használja ki, akinek tehetsége van, biztos a szakmai ismereteiben és véréből nem hiányzik egy pici kalandvágy. De vigyázat! A kapitalizmus bár lényegesebben nagyobb lehetőségeket kínál, mint annak idején a kommunista világ, éppúgy igazságtalan, és nagyon kegyetlen tud lenni, ezért óvatosan a lépésekkel. A gazdasági válság Nyugaton is válság, nem is kicsiben. Kellő nyelvtudás és egy minimális anyagi tartalék nélkül veszélyes nekivágni a világnak. És ha el is indul a fiatal magyar, ne fordítson végleg hátat a hazának, mert lassan elfogyunk.A világ összmagyarsága ma súlyos demográfiai válsággal küzd. Sokat beszélnek erről, de kevés a pozitív lépés. A 80-as években elértük a legmagasabb lélekszámot, azóta a Kárpát-medence magyarsága évről évre csökken. Megjegyezném, hogy az emigráció harmadik, negyedik generációját a legjobb igyekezettel sem tudjuk már megtartani, ők már csak névben, és esetleg az ősök ismeretében maradnak magyarok, asszimilálódnak az új környezetben. A helyzet a szomszédos országokban talán még rosszabb, ott a magyar lakosság lélekszámának csökkenése már-már tragikus arányokat mutat, pedig az erdélyi, vagy felvidéki magyarokra még erősen számít az anyaország.Identitás és számbeli fennmaradás a két kulcskérdés.A globalizáció térhódítása erősen befolyásolja a nemzeti identitást. Az információk gyors és szabad áramlása révén, másféle kultúrákhoz is kötődhetünk, és ez gyengítheti a nemzeti identitást, de hosszabb távon, ha a nemzeti kultúrák elég erősek, éppen a veszély elhárítása miatt, a nemzeti identitás felerősödhet. A kérdés nagyon összetett, és óriási feladatot hárít a társadalomra, elsősorban az oktatási rendszerre. Még korai eldönteni, hogy a multikulturális társadalmakban, hogyan alakul majd a nemzeti identitás helyzete. A magyar kultúra erős, évszázadokon keresztül dacolt a nehézségekkel, a kívülről és sokszor belülről induló negatív hatásokkal, ilyen értelemben tehát reménykedhetünk. De a kultúrához emberanyag is szükséges, elsősorban tehát a demográfiás veszély elhárítására kell, nagyon nagy erővel koncentrálni.Mint régi emigráns – 38 éve élek Nyugaton – azt látom, hogy a magyarság jövője nem az emigrációs magyarság helyzetén keresztül javul, vagy romlik, mi csak harmadrendű problémák vagyunk, és pozitív jelenségnek számítana, ha a jövőben csökkenne a magyar emigrációs szándék. Elsősorban az anyaországban, úgyszintén Erdélyben, a Felvidéken, Vajdaságban kell a magyarságot megtartani és legalább a mai szinten tartani.A termékenységi arányszám Magyarországon 1,3 – különben az Eu-ban is csak 1,60 – és ez a szám, ha így marad, a lassú pusztuláshoz vezet. A létszámfogyás megállítása csak a mindhárom demográfiai tényező megjavításával érhető el. A születések számát növelni kell, a halálozást – az öregekkel való bánásmód javításával –, csökkenteni, és a fiatalok kivándorlását – a lehetőségekhez képest –, igyekezni kell megakadályozni. Ha ez így együttesen működne, akkor igenis van remény a magyarság fennmaradására.A globalizáció hívei, a neoliberális politika szószólói, egyszerűen elvetik az ilyen jellegű problémákat, Ők egy abszolút multikulturális társadalom kialakulásában hisznek, ahol már a nemzeti hovatartozás fogalma egyáltalán nem játszik szerepet.Mit mondhatnék zárószóként erről a kérdésről. Túl idős vagyok ahhoz, hogy megérhessem azt a Jövőt, ahol a fenti kérdések már eldöntődnek. De tanácsom az, hallgassunk szívünkre, érzéseinkre és nem utolsó sorban nagyjainkra, azokra, akikben hinni lehet, mert csodálatos szellemiségükkel bizonyítottak:Szabó Magda, a magyar prózaírás egyik legnagyobbja, írja még a nyolcvanas években: …milyen iszonyúnak érzem annak az életét, akinek nincsen hazája.József Attila pedig a Hazáról gondolkodván ezt vallja: …S mégis, magyarnak számkivetve, lelkem sikoltva megriad – édes Hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad!