Érdekközösség?

Feszültségek szításával Moszkva nemcsak az ukrán társadalmat osztja meg, hanem a nyugati világot is, mindenekelőtt az EU-t. A Kreml ukrajnai provokációira való válaszlépések kérdése éket ver a keményebb fellépést sürgető Washington és az elnézőbb Brüsszel között, illetve az EU nyugati és keleti tagállamai között. Holott elvileg a Nyugat érdekközösségre épül, s ez az EU-ra fokozottan érvényes. Legalábbis papíron. A valóság inkább érdekellentétre utal. Lengyelország például keményen bírálta az EU nyugati tagjainak túlzott elnézését Moszkvával szemben, külügyminisztere pedig külön nehezményezte Berlinnek, hogy nem hajlandó német katonákat küldeni Lengyelországba a NATO keleti szárnyának megerősítésére, nyilvános magyarázkodásra kényszerítve német kollégáját. Elképesztő, mintha Bukarest azt nehezményezné Budapestnek, hogy nem hajlandó magyar katonákat küldeni Romániába, noha a román–magyar ellentét kebelbarátságnak tűnik a lengyel–német történelmi ellentét mellett. NATO-s égisz alatt Varsó mégis megbízna Németországban. A földrajzilag és történelmileg oroszoktól távol eső nyugatiak inkább gazdasági érdekeiket tartják szem előtt, keményebb szankciók esetén ezek sérülnének. London az orosz tőke kivonulásától tart, Párizs haditechnikai megrendelései visszaesésétől, Róma és Berlin pedig mindenekelőtt az orosz piacról való kiszorulástól tart, ami jelentős hasznot hoz cégei számára. Arról a 140 milliós piacról, amely nagyobb és fizetőképesebb, mint az EU-taggá vált keleti országok együttes kb. 100 milliós piaca. Németország ráadásul keserű történelmi tapasztalatából kifolyólag nagy ívben kerüli a konfrontációt, azzal pórul járt (fél Európával együtt), miközben az együttműködés mindig hasznosnak bizonyult. Keleten azonban nem a gazdaság, hanem az orosz befolyás terjeszkedésének féken tartása a fő cél, s kiemelkedő szószólója Varsó. Itt minden nép saját bőrén tapasztalta az orosz befolyás „gyönyöreit”, jól emlékeznek, hogyan recsegtek-ropogtak a magyar és cseh csontok, amikor 1956-ban, vagy 1968-ban az orosz medvének egyoldalú „testvéri ölelésre” támadt kedve. Most ukrán csontok ropognak a medve szintén egyoldalú ölelése nyomán, amit Keleten aligha fogadhatnak el. Áthidalhatók-e a Kelet és Nyugat közötti érdekellentétek? Vagy a nemzetek fölötti európai összefogás üres szólam marad?