Évfordulók – rövid emlékezések

 A Nagy Egyesülés centenáriuma ünneplésre szólítja az erdélyi magyarokat is.

Nekünk csak emlékezésre van okunk. Mérleget készíthetnénk 1918,1928,1938 eseményeire emlékezve. A királyi Románia nemzetiségi politikája viszonylag könnyen követhető, nagyrészt feldolgozott; a ma élő nemzedékek sorsát csak közvetve befolyásolja.

Az 1948–2018 által behatárolt 70 év, amelyet megéltünk, illetve élünk, sokkal izgalmasabb. Ez amolyan velünk élő történelem.

A Nyugati Jelen egészen rövid emlékezések formájában, napokhoz kötötten, megpróbálja feleleveníteni 1948, 1968, 1988 történéseit (70–50–30 éves évfordulók).

A Romániához kötődő azon eseményekre koncentrálunk, amelyek kihangsúlyozottan érintették a magyar kisebbség létét. Sorozatunkban az Aradon is jól ismert, Vincze Gábor történész Illúziók és csalódások és a Romániai magyar kisebbség történeti kronológiája (1948–1988) munkáira építünk.

Emlékeztető írásaink heti rendszerességgel jelennek meg.

*

1988. II. 1. – CHARTA 77

Magyarországon szerveződött, erősödött az ellenzéki mozgalom. Rendezvényeiken folyamatosan napirenden szerepelt Ceaușescu népét és a nemzetiségeket elnyomó politikája.

A román szolidaritási nap keretei között a CHARTA 77 tüntetést szervezett a budapesti román nagykövetség előtt, amelyen a korabeli beszámolók szerint 4-5000 személy vett részt. A tüntetésen Tamás Gáspár Miklós rövid beszédet mondott. A tüntetést a rendőrség feloszlatta, különösebb incidens nem történt.

A román külügyminisztérium az MSZMP-t és a magyar kormányt tette felelőssé a sajnálatos „incidensért”.

*

Harminc éve történt

      1988. II. 11. – „Erélyes” diplomáciai lépés   

A román–magyar viszony minden vonatkozásban a mélypontra jutott. Rossz hangulatban indult az 1988-as év. Javulást nem vártunk, de úgy gondoltuk, valamiként dűlőre kell vigyék a két „szocialista” ország kapcsolatának ügyét.

A Szovjetunióban alig, inkább az Amerikai Egyesült Államokban és a nemzetközi közvéleményben reménykedtünk.

Némi meglepetésre Ceaușescu politikusai, semmivel sem számolva, egy újabb provokatív lépést tettek. A román külügyminisztérium egyik tanácsosa közölte Szűcs Pál bukaresti magyar nagykövettel, hogy nem adják meg a működési engedélyt Szőts Ferenc frissen kijelölt kolozsvári főkonzulnak. Korábban Szőts Ferenc négy éven át a bukaresti magyar nagykövetségen dolgozott.

Ez a döntés előjátéka volt a kolozsvári konzulátus későbbi bezárásának.

*

       1988. II. 13. – A Magyar Nemzet cikke 

Hányszor hallottuk: a nemzetiségek sorsának rendezése, jogaik biztosítása minden ország belügye; ez párhuzamosan történik a szocializmus építésével; különben is Románia Szocialista Köztársaságban a nemzetiségi kérdést megoldottuk.

A magyar elvtársak nem akarták megbántani a román elvtársak érzékenységét, ezekkel a megállapításokkal hallgatólagosan egyetértettek, nem egyszer ünnepélyes nyilatkozataikkal nyugtatták meg a kétkedőket. Ha meg is szólaltak jeles magyar értelmiségiek, kormány- és pártvezetés szinten különösebben nem bolygatták a kisebbségi kérdést.

Alapos késéssel ugyan, az 1980-as évek végén ebben a vonatkozásban lényeges változás állott be.

Az MSZMP Külügyi Osztályának két munkatársa – Szokai Imre és Tabajdi Csaba – a Magyar Nemzetben Mai politikánk és a nemzetiségi kérdéscímen cikket közölt. Írásukban határozottan fogalmaztak. A mindenkori magyar politikának „létparancsa” a határon túli magyarokkal való kapcsolattartás. A kisebbségi jogok biztosítása nem lehet csak belügy.

A két pártfunkcionárius írását tekintik a magyarságpolitika rendszerváltása egyik nyitányának.