Fővárosi mozaik

Budapest – a magyarság fővárosa, az ország büszkesége, kulturális és politikai életünk központja. Európa, sőt világunk egyik legszebb városának tartják, persze ezen is sokat vitatkoztak már, hiszen az ilyen jellegű „ranglistában” a mi elfogultságunk is szerepet játszik. Az biztos, hogy a város fekvése szinte egyedülállóan előnyös, hiszen a Duna keleti sík területű Pesti részéhez, a folyó nyugati részén egy hirtelen emelkedő dombos, egyes helyeken a 600 métert megközelítő, erdős (budai) rész csatlakozik. Ez a változatosság az egyik alapja Budapest varázsának, és természetesen a város közepén áthömpölygő Duna, mely a főváros közepén, a Lánchíd alatt 380 m széles.

A főváros három része Pest, Buda és Óbuda az 1867-es kiegyezés után pár évvel, 1873-ban egyesült Budapest néven. A kezdeti évtizedekben a város egy hihetetlen gyors fejlődésen ment keresztül, ennek külön története van. Sajnos a két véres világháború lelassította, sőt visszavetette ezt a folyamatot, hiszen az 1944 utolsó napjaiban elkezdődő ostromállapot, és a már megelőző angol–amerikai szőnyegbombázások a város egy nagy részét lerombolták. Kb. százezer civil pusztult el a bombázások, a nyilasok és később a szovjetek áldozataiként, nem beszélve az elhurcolt, deportált és meggyilkolt százezrekről.

Ma, két és fél évtizeddel a rendszerváltás után, Budapest igyekszik régi fényét visszaszerezni – ez részben sikerül is, bár problémák akadnak bőven. Magyarország Budapest nélkül nem volna azon a kulturális ranglistán, melyre a magyarság jogosan, vagy vitathatóan, de igényt tart. Talán egy túlzott „centralizmusról” is beszélhetünk, hiszen a főváros, az ország más területeihez képest, erősebben növelheti gazdasági és kulturális lehetőségeit.

A fáma szerint, az ember a szülővárosába visszatérve megfiatalodik, közérzete javul, sokkal jobban érzi magát, mint máshol. Nem mondok ellent, de nem is esküszök erre az állításra. Igaz, nagyon szívesen jövök „haza”, és ténylegesen „otthonosan” mozgok a főváros utcáin. Ennyi év után még mindig csodálom, ami ebben a városban szép, ám néha megrökönyödve állok a buta hanyagságok, nemtörődömségek láttán, melyeket könnyedén ki lehetne küszöbölni. A közérzetem tehát itt is igen változékony, de gondolom ez elsősorban alkati kérdés.

Egy esti villamos út a hatossal, át a Margit hídon, nézni a kivilágított Országházat, a budai várat a Mátyás-templommal, igen, ez egyedülálló, csodálatos látvány, ilyen nincs több Európa városaiban. A Hősök tere is megér egy idevezető sétát, végig az Andrássy úton, ahol a múlt század elején épült változatos színű és alakú paloták büszkén emelkednek az ég felé – egy részüket már ideje volna rendbe tenni. A Szent István-bazilika Európa egyik legszebb katolikus temploma, állítólag a világ 10 leglátogatottabb turistacélpontjai között szerepel. A budai vár utcáin sétálgatni külön élmény, de a várkerület bármely pontjáról gyönyörködhetünk a Duna hömpölygésében, és a pesti oldal színes épület-kockáin.

Egy ilyen picinyke beszámolóban, nem lehet turisztikai reklámszöveget beszorítani, inkább egy halvány ízelítőt adni a jelenlegi hangulatról.

Augusztus első felében szinte kibírhatatlan hőség kínozta a pestieket. A fiatalok jól tűrték, az idősebbek szó szerint szenvedtek. Aztán e hónap 17-én, egy csendes vasárnap utáni hétfőn, a városra szakadt egy özönvízszerű eső, néhány óra alatt egy havi csapadékátlag másfélszerese zúdult a fővárosra. A károk milliókra rúgtak, a részleteket a képernyőn láthatták az erdélyiek.

Budapest sokak szerint a fesztiválok városa. Felsorolni a nyári rendezvényeket nem is lehetne. A legismertebb a Sziget Fesztivál, amit immár 23. alkalommal rendeznek az óbudai Hajógyári-szigeten. Idén aug. 10–17. között közel fél millió látogató fordult meg a szigeten, akik széles skálájú zenei, de más kulturális rendezvények közül is válogathattak. Ilyenkor a városban óriási a forgalom, a Metrón és az utcán is, mintha Bábelben lennénk, annyiféle nyelven folyik a csevegés. A Szigetet látogató fiatalok szeretik a várost, imádják a fesztivál hangulatát, a legtöbben visszatérők.

A szabadtéri előadásokat részben a Margit-szigeten, részben a Városmajorban tartják. 

A legnagyobb augusztusi élmény kétségkívül a városligeti Királydombon megrendezett rockopera az István, a király felújítása volt. A két szerző közül Szörényi Levente már betöltötte, Bródy János jövőre lesz hetvenéves. Az ősbemutató 1983-ban volt, és az akkori előadás koreográfusának, Novák Ferencnek a fia, Novák Péter rendezte az előadást. A Szörényi–Bródy páros történelmi rockoperája még most is óriási közönségsiker, és állíthatjuk, hogy az egész ország büszkesége. Éppen ideje, hogy külföldön is elkezdje diadalútját. Megemlítenék egy személyes élményt is, amit a városmajori szabadtéri színpadon láttunk. A darab, amit Pataki Éva írt a két világsztár, a francia Edit Piaf, és a német Marlene Dietrich barátságáról, illetve találkozásairól szól. Az előadás remek tömörséggel és nagyszerű betétdalokkal igazi színházi élményt nyújtott. A két kiváló főszereplőt – a Piafot alakító Botos Évát, és Marlene szerepében Nagy-Kálózy Esztert – jól ismeri Erdély magyar közönsége, őket gyakran látni a Duna tévén. Megjegyezném, hogy az aug. 22-én megtartott előadás közönségét az érett, ötvenen felüli korosztály tette ki. Ők még emlékeznek a felejthetetlen Piaf-dalokra, a La Vie en rose-ra (Az élet rózsaszínben), vagy a  háborús idők nagy slágerére, amit Marlene  Dietrich tett világhírűvé, de minden német és magyar katona dúdolta, a Kívül a kaszárnyánra (Lili Marleen).

Hát igen, ez az este a nosztalgia estéje volt, és ezekben a nosztalgiás visszaemlékezésekben, sok a szomorú, de akad vidám emlék is. Ezekről, talán majd máskor, most csak azzal búcsúzom, hogy továbbra is szeretem, mert kicsit az enyém is, hiszen a szülővárosom, a szép, panorámás és elegáns Budapestet, minden magyar fővárosát és méltán büszkeségét.

Hollai Hehs Ottó, Budapest,2015. augusztus