Geopolitika (I.)

Egy kifejezés (terminus), amiről elég sokat hallunk mostanában, főleg olyan körökben, ahol egy kicsit behatóbban foglalkoznak korunk politikai és társadalmi változásaival. Az átlag újságolvasó ritkábban találkozik ilyen és hasonló „szakkifejezésekkel”, ezért igyekszem a témát – a teljesesség igénye nélkül – egy kicsit megvilágítani. Korunk változásai felgyorsultak, szinte nincs nyugalmi állapot, majdnem mindennap történik valami, ami az embereket megmozgatja, izgalomba hozza, és így akarva-akaratlanul szembesülünk világunk társadalmi, politikai problémáival. Erőltetett migráció, terrorizmus, sok helyen háborús hangulat, oroszok és amerikaiak, embargó, olajárak, iszlám és így tovább. Ezek a kifejezések napirenden. És geopolitika! A kiindulópontA geopolitika kifejezést egy svéd politikus, Rudolf Kjellén használta először még a XIX. század végén (1899-ben?), de talán száz évvel ezelőtt, 1916-ban került be a tudományos a köztudatba. Az elmélet már régebbi, és tulajdonképpen a „politikai földrajz” része, mondjuk annak származéka. A földrajztudomány és a történelem, illetve politika kapcsolatának tanulmányozása már a felvilágosodás idejében elkezdődött. Igazi előfutára ennek az elméletnek a német Friedrich Ratzel, aki a porosz– francia háború utáni években tanulmányokat írt a témáról. (Politikai Földrajz – 1897). Az állam földrajzi és egy adott természeti környezetben való elhelyezkedése, a terjeszkedési és növekedési lehetőségek egy bizonyos térben, a természeti törvények hatása és figyelembe vétele egy állam politikájában képezik a politikai földrajz anyagát. Ha ezek a tényezők bizonyos elképzeléseket, javaslatokat és végső fokon politikai döntéseket eredményeznek, akkor már „geopolitikáról” beszélünk. A névadó Kjellén megfogalmazásában a geopolitika egy olyan empirikus (tapasztalati alapú) megközelítése és kezelése az állam problémáinak, mely a földrajztudomány és a politika kapcsolatára támaszkodik. Mindjárt előreugrok egy kicsit, és megjegyzem, hogy ahogy a politikai földrajzból kifejlődött a geopolitika, úgy a XXI. század elején, amikor a politikai lépések többsége gazdasági tartalmú, a geopolitikát már geoökonómiának is nevezhetjük, míg a nagyhatalmak terjeszkedési, világhatalmi tendenciáit a geostratégiai jelző illeti meg.  A múlt század elején elindult geopolitika gondolkodás – az akkori négy világhatalom mindegyikében – négy különböző iskolát indított el. A kevésbé jelentékeny francia iskola azért érdekes, mert erősen támadta a német elképzeléseket (az 1871-es vereség után ez logikus volt), és pl. igyekezett, főleg az amerikaiaknak felvázolni Elzász–Lotaringia demográfiai problémáját, szóval a terület francia földhöz való jogát. Az erősen nacionalista német geopolitika bírálója Jacques Ancel geopolitikus volt, aki a geopolitikát tulajdonképpen „misztikus szemfényvesztésnek” tartotta, hiszen mindenki olyan törvényeket dolgoz ki, melyek saját expanziós elképzeléseinek legjobban megfelelnek. Ezt elsősorban a németekre értette. A geopolitika klasszikusának a skót származású brit tudóst, H. J. Mackindert tartják, aki 1904-ben  megtartott előadásában – A földrajz a történelem kulcsa – többek között felhívja a figyelmet Ázsia és Európa eltérő társadalmi fejlődésére, a civilizációs különbségekre, és azokra az évszázados harcokra, melyeket a két földrész egymással vívott, és kifejti a Nyugat- és Kelet-Európa közötti fejlődési különbségeket. Hosszú előadásának egyik fontos következtetése, hogy Eurázsia lehet a Világ kulcsövezete, és ebben a térségben Oroszország töltheti be azt a stratégiai szerepet, ami annak idején a Mongol Birodalomnak jutott. Ez a szerep hasonló Németország Európa közepén betöltött szerepéhez. Mackinder már akkor veszélyben látta az angol világbirodalom helyzetét, és a legnagyobb ellenfelet egy német–orosz szövetségben vélte felismerni. Szerinte az európai „hatalmi egyensúly” felborulását Nagy-Britannia és Franciaország szövetségével lehetne ellensúlyozni, ami aztán az első világháborúban meg is történt (lásd antant), kiegészülve a nagy szövetségessel, az Egyesült Államokkal. 1919-ben, a háború után Mackinder kiegészíti elméletét, és az 1904-ben megszületett kulcsövezetet kiszélesíti. Afrika Európával és Ázsiával együtt egy hatalmas szárazföldi tömeg, melyet Világszigetnek nevez, és ennek központja az ún. magterület (Heartland). Ez a stratégiailag fontos terület óriási, északról a szibériai jeges vidéktől, egész Oroszországon át Perzsia forró területéig húzódik, és magába foglalja Kis-Ázsiát, de Kelet-Európát is. Híres tétele szerint: „Aki uralkodik Kelet-Európán, kormányozza a magterületet, aki uralkodik a magterületen, kormányozza a világszigetet, aki uralkodik a világszigeten, kormányozza a világot”. A mackinderi elméletet hosszasan és részletesen lehetne tanulmányozni, tették  ezt  azóta sokan, és gondolom ma is. Számunkra azért érdekes, mert az akkori „stratégiai” törekvéseknek ma is szemtanúi vagyunk.A német geopolitikai iskola, a politikai határok kutatására összpontosított, és a Németországgal kötött versailles-i békeszerződés igazságtalanságai nyomán elindult revizionista hangulatban érlelődött. Legismertebb képviselője Karl Haushofer tábornok volt, aki a haditudományok mellett geográfiát is tanult. Haushofer személye és politikai szerepvállalása a náci időkben máig vitatott.  Mint Rudolf Hess barátja került Hitler közelébe, de kapcsolata a führerrel felületes volt. Zsidószármazású felesége miatt nem lehetett tagja a náci pártnak, Albrecht fiát pedig, mivel tudomása volt 1944 nyarán a Hitler ellen szervezett összeesküvésről, letartóztatták, és 1945 áprilisában az SS agyonlőtte. Haushofer  feleségével együtt 1946 márciusában öngyilkos lesz. A német geopolitikus Japánban töltött hosszabb szolgálati évei alatt behatóan tanulmányozta az expanziós politikát, támogatta minden német egy nagy államban való egyesítésének gondolatát, a német nemzet számára az élettér (Lebensraum) biztosítását. Ezt az elvet a nemzetiszocialisták legmesszebbmenően átvették.  Haushofer geopolitikusként látta az angolszász (angol, amerikai) terjeszkedési szándékot, és a „Szent kötelesség az ellenféltől tanulni” elv alapján, a fent leírt mackinderi képletből kiindulva felismeri Oroszország óriási geopolitikai jelentőségét. A nyugati hatalmak „világellenőrző” szándékának ellensúlyozására egy eurázsiai blokkot képzel el, mely akkortájt egy német–orosz–japán hármas fogat szövetségében valósulhatott volna meg. Haushofer a három hatalom szövetsége mellett India és a közel-keleti hatalmak (Irak, Irán) közeledését is remélte egy ilyen eurázsiai kontinentális politikához. A haushoferi elképzelés racionális, és geopolitikailag megalapozott volt, de mégsem járt sikerrel. Az 1939-es német–orosz paktumot csak az oroszok (személyesen Sztálin) vették komolyan. A német szándék a Szovjetunió megtámadásáról már akkor nyilvánvaló volt. Soha nem tudjuk meg, mi történik a világgal, ha ezt a szövetséget a németek is komolyan veszik. (Egy náci és egy kommunista hatalom a Nyugat ellen…) (Folytatjuk)Hollai Hehs Ottó (Németország)