Házak emléktábla nélkül

„Szervusztok, régi barátok,

Szükségem lenne ma rátok.”

Keveset sétálok. Többet kellene. Messzi van már számomra a Maros-part. Nepomuki János szobra táján keringek, a mi fertályunkban.

Itt a sarkon, Oprea Gyuszi lakott. Félévszázadon át sok kellemes délutánt, hangos estét, vagy csak egy sietős órát töltöttünk nála. Rajtam kívül csak egy 70 éves „gyerkőc” mesélhetné el, mi volt, hogy volt.

Az egyik irányban, kőhajításnyira Brinzei Feri lakott, már nagyon régen nem járok oda. A másik irányban, ha százat lépek, Lengyel Aladár átépített háza elé érek. Ali, betegen is kedves, figyelmes házigazda volt.

A szemben levő házba időnként becsengetek, lakói ugyanazoktól az emberektől tanultak szórakozni – mulatni –, akiket magam is követtem. Innen, fordulhatok balra, ha kilépek 15 perc alatt – régebben 10-re sem volt szükségem – egy távolabbi, Lipót utcai házhoz érek. A napokban, egy szép őszi délelőttön jártam benne. Az udvaron minden pontosan úgy „élt”, mint egy évvel ezelőtt. Két perc alatt, a leterített asztalra kerülhettek volna a táblák, a römi kövek. Csak az idősebbik gazda hiányzott. És egy másik nagyon kedves barát. Mondtam is Czinczér Attilának:

– Ne haragudj, ne vedd rossz néven. Megmondom: nehéz nekem ide látogatnom.

Ha a Csiky Gergely utcából jobbra indulok s ugyancsak 15 percet gyalogolok, a György utcába jutok, a 30-as számú ház elé. Szalonnasütésekre, vidám szilveszter éjszakákra emlékezem.

– Ide se jövök már többet.

A ház lakója, 80 éve ismerős, 50 éve barát – világot járt, ügyes, gyakorlatias ember – mindent eladott, vagy odaajándékozott. Elbúcsúzott. A szomszéd megye egyik idősek otthonában lesz szobája, telefonnal, külön fürdőszobával. Regénybe illő, hogyan élte át 19 évesen a magyar főváros ostromát. „Tisztes őszes halánték”-a volt már, amikor egy véletlen folytán kénytelen volt megismerkedni a párizsi éjszakával.

A kör nem zárult be, mert a Blumentalba költözéssel is határozott tervei vannak.

Mindent összevetve a felsorolt házak lakói és vendégei kis emberek voltak. Üveges, szabó, fodrász, magántisztviselő, fogász, lakatos volt a tulajdonosok foglalkozása. Vendégeik között is csak elvétve akadt „diplomás”.

Emléktáblák? Ércből, márványból, akárcsak gipszből is? Soha nem kerülnek a falakra.

Az egész, ami volt, s ami még létezik, csak néhány hű és makacs barátnak jelent valamit.