Hidegháború

25 évvel a konfrontáció megszűnése után ismét hidegháborús szelek fújnak a Krím félsziget felől. 1989 után Moszkva és a Nyugat nem tekintett ellenségként egymásra, a korábbi ideológiai szembenállás helyét átvette az együttműködés, a bezárkózás helyét a nyitás. 

Kisebb-nagyobb feszültségek akkor is voltak, emlékezzünk csak vissza hogy ellenezte Jelcin elnök a volt szocialista országok EU- és NATO-csatlakozását. Az akkori gyenge Oroszország képtelen volt megakadályozni azt. Putyin alatt viszont a felszökő nyersanyagárak és a hagyományos orosz hatalmi vaskézhez való visszatérés mellett az orosz medve megizmosodott, étvágya megnőtt.

Putyin tragédiának nevezte a Szovjetunió felbomlását, annak felélesztésére találta ki az Eurázsiai Uniót, amely azonban csak Belarusz és Kazahsztán számára vonzó. Ha szép szóval nem megy, akkor más módszerekhez folyamodik.

Az orosz medve 2008-ban Grúzia hátán élezte körmeit, Ukrajnában azonban megmutatta foga-fehérjét is. Vagy annak csak egy részét, hisz egyáltalán nem biztos, hogy megelégszik a Krím félszigettel, nem kizárt, hogy Kelet- és Dél-Ukrajnára is igényt tart. Vagyis az ország kb. felére.

A Nyugat nem nézheti tétlenül az 1956-ra, illetve 1968-ra hasonlító orosz agressziót, egy független ország területének bekebelezését, katonai megszállás alatti „népszavazásnak” álcázva. Veszélyes precedenst teremtene, bármely ország megtámadhatná gyengébb szomszédját és területet vehetne el tőle nyers erővel. Éppen ezért az Ukrajna körüli szembenállás a legsúlyosabb politikai válság a Kreml és a Nyugat között 1989 óta.

Vérszegény gazdasági szankciókkal, fegyveres összecsapás nélkül a Nyugat nem zavarhatja ki az oroszokat Krímből, viszont alighanem felkarolja az EU-ba és NATO-ba szenvedélyesen vágyó Nyugat- és Közép-Ukrajnát, még ha gazdaságilag a csőd szélén áll is.

Az új hidegháború forró szakasza a stratégiailag kiemelkedő szomszéd országban játszódik, s az sem kizárt, hogy kettészakítja.