„Hogy mondjam el?”

Tudom, nagyon szerették. A család, a barátok, a munkatársak, az ismerősök, mindenki, aki ismerte.

Akárhány éves is volt, ha szenvedés is lett neki az élet, ha tudtuk is mi várható, a megbecsülés, a tisztelet érzését most a mélységes fájdalom árnyékolja be.

Több formában is elhangzik a „miért”, a „nagy kár érte”, a „nagyon fog hiányozni.”

Egy mindig elegáns „tisztes magyar úr” távozott körünkből.

A kissé bolondos Benvolio kétségbeesetten énekel arról, hogyan mondja el Romeónak, hogy Julia halott. Más az élethelyzetem, nem Benvolio kegyetlenül nehéz feladata hárul rám, mégis a musical csodálatos dala az, amibe az én érzéseim is belekapaszkodnak.

Ki kell mondanom, hogy nagyon fáj. Fáj „hogy egy barát meghalt, és én itt vagyok magam”, Mi ketten is gyakran „ökörködtünk” – tiszta lelkiismerettel tettük –, a „végső romlásról” is sokat bölcselkedtünk.

„Hogy mondjam el, ez őrület”, a legjobb barát…

Vége lett?