Ki a Saul? Ki a Pál?

Érdeklődéssel, mi több, szeretettel vártuk Szilágyi Aladár és csapata aradi látogatását. A Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen közléseit nagyszerűen kiegészítette a Hagyományőrző Polgárok Egyesületének tartalmas meghívója.

A találkozó január 25-re esett, a „pálfordulás” napjára, „Pál” fordulására a damaszkuszi úton.

A hideg, a zúzmara, meg sok minden más, sokakat meglehetősen „mereven” odahaza tartott.

Amúgy minden jó volt, tartalmas; a házigazda bevezetőjével, az újságírók fotózásával megadtuk a módját. Fogytak a könyvek is.

De egy hiba csúszott a korrektségünkbe.

Forró hangulatú összejövetelt ígértünk.

Ezt a hangulatot nem sikerült megteremtenünk.

Kértem, üljünk szorosabban egymás mellé, felelevenítettem egy 1957-es Ady-emlékünnepélyt, amelyen a VIII. osztályos Szilágyi Aladár saját versével emlékezett a költőre.

Mondtam olyat is, hogy a tűz, az izzó magyarság a két bemutatandó könyvben van, de még is kellene ebben a hidegben egy kis „hacáré-hacacáré”.

Ekkor már láttam, hogy a szórvány magyarságért munkálkodó papok, tanárok nem igen képviseltették magukat. Hiányoztak azok is, aki mind taktikailag, mind stratégiailag intézik a szórvány magyarság életet, alakítják a sorsát.

Szilágyi Aladár új riportkötetében 16 helységről beszél, köztük 5 Arad megyei: Simonyifalva, Vadász, Bélzerind, Pankota, Gyorok. Ezekből a helységekből Aradra belátogatni nem könnyű, de talán Aradról…

Mi is már bőven a szórványvidék sávjába csúsztunk.

Még annak a szervezetnek a jeles emberei is hiányoztak, amiről azt mondják, hogy a hagyományőrzők egyesületét patronálják. Ezen a délutánon a Murvai házaspár sürgölődött, mintegy magánvállalkozásban.

Ki merre fordul? Ki a Saul? Ki a Pál? Hány damaszkuszi úton járunk? Meddig megyünk? Kinek a kíséretét fogadjuk el?

Mit mond a stratégia? Mit a taktika?

Lehetett volna egy kis tűz, vita is. A gyoroki riport címét próbáltam szelídíteni. De ez nem az én feladatom volt. Érdekvédelmi szervezetünk képviselője nálam többet mondhatott volna. Kérdezhettünk volna az Erdélyi Riport leállításáról. Ebben az ügyben ki a Saul és ki a Pál?

Magam, kezet nem mertem nyújtani senkinek, mert holmi vírusok miatt jöttem lázba, de üdvözöltük egymást Bátkai Sándor úrral – lehangoló dolgot súgott a fülembe; köszöntöttem a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatóját is. Elnézését kérem, hogy nem fogtam karon, nem ragadtam magammal, s nem mutattam be az iskola egykori jeles diákjának, az ünnepelt szerzőnek.

Otromba figyelmetlenség volt ez részemről, csak abban reménykedem, hogy valamikor korábban már találkoztak.

Úgy hallottam, az előadás után mégis kibontakozott egy beszélgetés, így az aradiak hallhattak olyan dolgokról, amiket mi itt a szórványban, nem szívesen írunk meg.