Márpedig a tavasznak el kell jönnie!

Tegnap egész nap havazott. Nem emlékszem, hogy március végén még lett volna ilyen visszatérő és kitartó tél, hideg és hóvihar, lett volna ennyi fagyoskodó gólya, didergő gerle, hófehérbe borult rügyező fa...

Az időjárásjelentésben csupa ilyen hírrel rémisztgetnek, és sajnos, nem ok nélkül. Van, ahol  tanügyi intézményeket zárnak be a szélsőséges időjárás viszontagságai miatt, van, ahol áram, ivóvíz nélkül maradnak. Elkönyveljük magunkban, fűtünk újra, fizetünk, és nagyon sok helyen szenvednek a hideg miatt. Aztán minden bizonnyal enyhülni fog és olvadni, megáradnak a folyók, feltör a belvíz, kicsúszik a föld a lábunk alól, ami további veszteséget, szenvedést és nélkülözést okoz majd.

A természet betartja a maga törvényeit, s mindezt elkerülhetetlenül követik a logikus következmények.

De vajon hol vannak a mi törvényeink, a mi logikáink?

Hol van az a nagy iránytű, ami szerint természetszerűleg élnünk kellene?

Vagy nincs, vagy ott sunyít a hatalmas zsebekben, a kusza fejekben, ahonnan érdektelen kipattannia olyan banális ötleteknek, mint erdőirtás megállítása, fásítás, folyószabályozás, gátépítés, környezetvédelem, újrahasznosítás stb. stb.

Kibújik a hóvirág, s mi kihúzzuk gyökerestül, kisarjad egy kis csemete és mi durván kicsavarjuk vagy derékba törjük, kivirít az aranyeső, és mi lecibáljuk  kétnapos vázás örömökért, prédáljuk a vizet, a gázt, a papírt s az üveget, szemetelünk a végtelenségig, felzabálunk minden emészthetőt, s ami a legjobban fáj, elfecséreljük  még a drága  honszeretetet is. Sok esetben tovább sem adjuk még az egyszerű szó szintjén sem, anyanyelvünk által sem.

Így van.Ne tagadjuk.

Elrajzanak a világ minden csücskébe, s nagyon remélem, hogy viszik a szikrát, lobogtatják a lángot gyermekeink és unokáink, fájó szívvel és kényszeredetten, más országot szolgálva, szerencsét próbálva, elszántan, szakadatlanul...

Csak mennek, mennek, elvándorolnak, szórják a sok szép virágot, az értelmet, az energiát, az utódokat, csak azért, mert mi tehetetlenek, vakok és süketek vagyunk.

Tán visszatér az eltékozolt tavasz, valamikor, egy szép napon.

Kun Kriza Ilona-Vajdahunyad