Második forduló

Ez év október 10-én volt száz éve, hogy az első német nemzetiségű román uralkodó, I. Károly király – teljes nevén Karl  Eitel  Zephyrinus Ludwig von Hohenzollern-Sigmaringen – elhunyt. I. Károly 48 évig uralkodott, először 1866–1881 között, mint herceg, aztán királlyá választották és haláláig, 33 éven keresztül volt Románia királya. Lehet mondani, hogy a románság elégedett volt az idegenből érkező, de „jó románná lett” Károllyal, aki politikai stabilitást teremtett, alkotmányos rendszert és egy bizonyos modernizációt indított el az országban. A Hohenzollern család 1947-ig, 81 éven keresztül adott uralkodót Romániának, ez elég hosszú időszak, aztán következett a szocialista korszak, és az utóbbi 25 év, amit akárhogyan is nevezzünk, nem a legsikeresebb periódusa Románia történelmének.  Ennyit tehát a múltról.

Pár nap múlva az elnökválasztás II. fordulója következik, és a „tiszta román”, ortodox vallású, szociáldemokrata jelölt kihívója egy német nemzetiségű,  evangélikus vallású, liberális politikus. Sok féle módon lehet filozofálni, találgatni, magyarázni, de a kérdés jogos: vajon a szebeni polgármester dobogós helye az elnöki csatározásban, tisztán a véletlen műve, esetleg egy jól előkészített terv része, vagy a románság, őszinte, talán tudat alatti vágyódása végre a rend, a fegyelem, a tisztességes közösségi munka után? Szeben fellendülése az utóbbi évtizedekben kétségtelenül nem a véletlen műve, Klaus Iohannis ez első perctől kezdve tudta, mit akar tenni, és tervei beváltak, pedig nem a maga szászaira támaszkodott – ezek már alig vannak a városban –, hanem a város román polgáraira, akik vették a lapot és megmutatták, hogy jó vezetővel a románság is képes valamire.

Több interjúban megkérdezték a szász politikust, hogy mennyiben látja hátránynak, hogy nem román nemzetiségű. A válasz egyszerű volt: „Születésem óta román állampolgár vagyok, tehát románnakszámítok. Hogy származásilag német vagyok, és nem ortodox, hanem protestáns vallású, ez sokak szemében csak előny lehet. Az embereket ma egészen más dolgok érdeklik, és pedig az ország infrastruktúrájának feljavítása, a tanügyi rendszer rendezése, az egészségügy megerősítése, és a nyugdíjak biztosítása”. Iohannis többször említette, és ez lényeges kampánytémaként is szolgált, a román igazságügy átrendezését, és ebben a kérdésben határozottan egy teljesen független igazságszolgáltatásra való átállást képvisel.

Victor Ponta a „hazafiasan” gondolkodó románok előtt valószínűleg az egyetlen szóba kerülhető államfő. De észrevehető, hogy a románok egy elég nagy része már komolyabban, a jövőre is gondol. A két korszak nehezen hasonlítható össze, de mégis ténynek számít, hogy a XIX. század közepén a románság egy igen válságos történelmi környezetben nemzeti öntudatra ébredésének eredményeképpen végre államalakításra is gondolt, és egy idegen, német uralkodó ház tagját választotta – népszavazással – az ország első emberének. Sokak szerint a történelem ismétlődik, nem is kell tehát nagy csodának tekinteni, ha a mai válságos politikai, de főleg nehéz gazdasági helyzetben a románság ismét egy kicsit „kifelé” fordul.

Mi köze van az erdélyi magyarságnak ehhez a kérdéshez? Hát csak annyi, hogy ha már választunk, válasszuk a kevésbé rosszat. Az igaz, hogy a jelenleg a kormányzásban részt vevő RMDSZ az illendőség szerint a kormány jelenlegi „főnökét” kellene támogatnia, de Ponta eddig nem mutatott túlságosan nagy engedékenységet a magyar kérelmek irányába. Erős ellenérv, hogy Iohannis pártja ugyancsak az európai néppárthoz tartozik, tehát elvileg közelebb áll a magyar párthoz.

Nehéz dilemma, de talán jobb lenne a döntést a logikára bízni

A szászok hosszú évszázadokig élvezték a magyar királyok jóindulatát. Mindenben önállóan cselekedhettek, megtarthatták nyelvüket, kultúrájukat, és még ha voltak is nézeteltérések, mondhatni, hogy a szászság nem élt boldogtalanul a „magyar idők” alatt. A románok viszont a hatvanas évektől kezdve, a nagy „nemzeti öntudat” felmagasztalásával, minden idegent átettek volna a határon. Ez sikerült is a zsidók, és a szászokat illetően, akiket egyszerűen eladtak. A Ceauşescu-rezsim nyomortanyájáról, minden józan ember, aki tudott, szívesen menekült, ezért ma a szászok száma az országban elenyésző. A magyarság maradt, mert kétmillió „bennszülöttet” nem könnyű „elpaterolni”. Mindezt sokan tudják, de tudja ezt a tanárnak tanult Iohannis is, és nem feltételezhető, hogy magyarellenes gondolkodású.

Megemlíteném még, hogy az európai közösség előtt sem mindegy, ki lesz Románia új elnöke. Akit a németek jó szemmel néznek – és ezt a szász elnökjelölttel kapcsolatban remélhetjük –, az Brüsszelben is „szimpatikusabb”. Ezen érdemes elgondolkozni.

Nem lennék elég őszinte, ha befejezésül nem említeném meg azt a feltevést (nem én találtam ki), miszerint a két „vetélytárs” között már előzőleg megállapodás született, melynek értelmében, ha az egyik győz, a másik sem veszít, mert „ezüstéremként”megkapja a miniszterelnöki bársonyszéket.

Romániában minden „csoda” megtörténhet, de ezt sem én találtam ki.

És most tényleg a végére hagyva, személyes véleményem szerint, a két magyar jelölt hiba volt, nem volt semmi értelme. Végre meg kell tanulni, hogy az erdélyi magyarságnak „egy nyelven” kell politizálnia, ha a többségtől valamit ki akar csikarni. A második fordulón a 6,5 %-os magyarság – és ez tiszta matematika –100%-os részvétele esetén eldöntheti az elnökválasztás sorsát.

Nem érdemes tehát sokat töprengeni: vasárnap a szász jelölt javára kell dönteni. A többit majd meglátjuk.

Hollai Hehs Ottó, Németország