Mikó-ügy és választások utáni remények (1)

Mikor azon a bizonyos november végi szerdai napon meghallottam a ploieşti ítéletet, csúnyán káromkodtam, és – ami nem szokásom – hangosan szidtam a románságot. Feleségem, aki bár nem székely, de Székelyudvarhelyen született, elégtétellel nyugtázta mérgelődésemet. Aztán aludtam egyet az egészre, és másnap higgadtan átgondoltam, hogy mi is történt. A ploieşti bírók agyával kezdtem gondolkozni, és rájöttem, hogy más ítélet nem is születhetett. – Meg kell mutatni, hogy ebben az országban tulajdonképpen mi vagyunk az urak, a „bozgorok” nem dirigálhatnak nekünk. – Ez biztosan megfordult a bírák fejében, no meg az is, hogy végeredményben itt, Ploieştben, az Ítélőtábla döntését komolyan kell venni, mert a román, de más európai jogállamban is, az igazságszolgáltatás függetlensége garantált.

Az persze egy más kérdés, hogy mennyiben bízhatunk a román igazságszolgáltatás „elfogulatlanságában”, mert ezen a téren nagyon rosszak a tapasztalatok, és azt sem tudnám elképzelni, hogy a döntést a napi politika nem befolyásolta.

A Mikó-ügy tárgyalása egy nagyon rossz időpontra esett. Az ország politikai hangulata régen nem volt ennyire zavaros, mint az elnökválasztás előtt, és most közvetlen utána. Victor Ponta az utolsó pillanatig remélte és hitte is, hogy elnök lesz. Az előrejelzések is inkább a miniszterelnök sikerét jósolták, és csak az utolsó órákban fordult meg a helyzet. Találgatni most még nem érdemes, nem tudjuk hova fejlődnek a dolgok, de az biztos, hogy egy megváltozott új politikai atmoszféra következhet a román politikában. A választópolgárok nagy része kiábrándult az eddigi, sikertelen, inkább korrupt, mint becsületes politikából, a hatalmi játékokból, ahol a vezetőknek minden számított, csak az ország előmenetele nem. A fiatalok tájékozottak a világ dolgairól, az interneten hozzájutnak a legfrissebb hírekhez, sokan olvassák a nyugati újságokat, tudják, hogy az országban nagy a szegénység, és Románia még nagyon messze van, egy legalább közepes európai életszínvonaltól. A fiatalság mellett a külföldön élő román munkások nagy tömegéből is a többség a szász jelöltre szavazott, hiszen ezek az állampolgárok egy teljesen új társadalmi közegben mozognak, politikai látókörük szélesebb, és torkig vannak az otthoni ígéretekkel.

Az új elnök

Klaus Iohannis politikai karrierje gyors volt, mondhatni villámgyors. 2000-ben lett Szeben polgármestere, ami azért volt rendhagyó, mondhatni csodálatos, mert a városban már alig élnek szászok. Őt tehát a románság emelte magasba. 2009-ben miniszterelnök-jelölt, 2013-ban pártelnök, 2014-ben államfőjelölt, és megnyeri a választásokat. Taktikája egyszerű volt, de sikeres. Arról beszélt a román polgároknak, ami a legszembetűnőbb és legutálatosabb ebben az országban, a korrupcióról, a rendetlenségről, és szervezetlenségről. Amit Iohannis Szebenben elért, azt mindenki ismeri, és ezért reméli sok román, hogy a „neamţul serios” majd rendbe teszi a román „szalmakazalt”. Természetesen reméljük a legjobbakat, de azt is tudjuk, hogy a dolgok nem olyan egyszerűek, sőt.

A románság egy része választott ugyan egy új, nem román nemzetiségű, nem ortodox vallású, tehát teljesen idegen államfőt, mert a régivel egyáltalán nem volt megelégedve, de ne felejtsük el, hogy a románság másik, elég nagy része nehezen tud ebbe a „formabontó” változásba beletörődni. Az erősen nemzetiesen gondolkodóknak román vezető kell, mert úgy vélekednek: ha a dolgok rosszul is mennek, legalább a mieink dirigáljanak. Van egy másik, nem is kis csoport, akik szerint teljesen mindegy, hogy ki kerül a legmagasabb vezetői székbe, hiszen mindegyik a külföldi hatalmak rabszolgája, kiszolgálója. Ez az új gondolkodásmód bizonyítja, hogy az ún. összeesküvés-elmélet már Romániában is terjed. Nos, a hónap végén beiktatják az új elnököt, és mindenki kíváncsian várja, hogy milyen változásokra lehet számítani a román politikában.

Hollai Hehs Ottó, Németország