Mundiespaña avagy vissza a jövőbe?

40 évig tartott Spanyolország büszkesége? A gazdasági világválság visszahozza az anyaország korábbi gátlásait, kisebbségi érzéseit „gyermekeivel”, azaz egykori gyarmataival szemben?

Az Újvilág 1492-es felfedezése és körülbelül 1970 között, vagyis közel 500 évig kivándorlás volt jellemző Spanyolországra, amely paradox módon éppen a tizenkilencedik–huszadik században fokozódott, amikor hatalmas latin-amerikai gyarmatbirodalma kivívta függetlenségét. A gyarmati korszakban olyan egymillió spanyol vándorolt ki a tengerentúli gyarmatokra, azóta viszont sokkal több: csupán 1900 és 1940 között egymillió spanyol vándorolt ki Kubába, köztük Fidel Castro édesapja néhány évvel híres fia megszületése előtt. A kivándorlás elsődleges céljai azonban egykori fehér gyarmatai voltak, mindenekelőtt Argentína. 1970-ig évente tömegek vándoroltak az elmaradott, nyomorúságos ibériai hazából a fejlett és jómódú Argentínába, kisebb rész a parányi Uruguayba, de még az egykori portugál gyarmat, előbbieknél jóval szegényebb és fejletlenebb Brazíliába is jutott néhány millió. Az indián országokba (ott ahol a felfedezés előtti őslakosság többségben maradt, mint Mexikó, Peru, Bolívia, Ecuador, Guatemala stb.) kevesen vándoroltak a gyarmati korszak vége után, mivel ezek nyomorúságos, fejletlen országok. A majdnem tisztán európai (olasz, spanyol, német, francia stb.) lakosságú Argentína és parányi szomszédja, Uruguay viszont már a huszadik század elején lényegesen megelőzte Spanyolországot szinte minden téren. Sértette is az ibériaiak büszkeségét, nagy volt Madridban az irigység.

A hatvanas évektől azonban Spanyolország látványosan fejlődni kezdett, s 1970 táján megszűnt a kivándorlás. Sőt, 1990-től megfordult a helyzet: a latin-amerikai országokból vándoroltak Spanyolországba jobb megélhetésért. Igaz, nem a tehetős Argentínából, vagy Uruguayból, inkább a szegény, mesztic országokból (Mexikó, Peru, Kolumbia, Paraguay és főleg Ecuador), de ez is jelentősen hozzájárult a spanyol büszkeség és önbizalom visszaállításához: már nem kell szégyenkezniük az egykori gyarmatok előtt, Spanyolország már nem Nyugat-Európa „harmadik világa”. A Mundo Hispanico (vagy Mundiespaña, Spanyol Világ) európai és latin-amerikai részlegei egyensúlyba kerültek.

A gazdasági világválság azonban véget vetni látszik a 40 éves dicsőségnek. Tavaly például 200 000 spanyol vándorolt ki Latin-Amerikába, többségük nyilván Argentínába. Idén alighanem még többen követik az évszázados gyakorlatot, s végleg elhagyják az anyaországot az egykori gyarmatokért.

Spanyolország nehéz, roppant nehéz időket él át, miután a korábbi növekedés motorjai, az idegenforgalom, és az annak bővítését célzó építőipar befuccsolt: több száz óriásszálloda építkezése félbeszakadt, újjak építéséről szó sem lehet, mert a meglévők sem telnek meg turistákkal.

Az új madridi kormány kemény megszorításokra kényszerül. Ezek már kiszivárogtak, a nemzetközi sajtó ismertette, noha Mariano Rajoy kormányfő megvárná a márciusi helyhatósági választásokat, mielőtt hivatalosan bejelentené őket. Főleg, hogy ez a második megszorítási hullám 2010 után.

Miről is van szó? – a közalkalmazottak bérének 25-30%-os lefaragása, miután 2010-ben már lefaragták egyszer 5-15%-kal. Ezenkívül adóemelésre is sor kerül, illetve külön adót vezetnek be az egymillió eurónál nagyobb vagyonokra. A nyugdíjak 2010-ben bevezetett befagyasztása, az áfa megemelése, valamint a nyugdíjkorhatár 65 évre való felemelése amolyan melléktényező, hiszen a legtöbb EU-s tagországban is sor került ilyesmire tavalyelőtt vagy tavaly.

Talán a közbérek újabb drasztikus csökkentésénél még legfájdalmasabb a közalkalmazotti szféra karcsúsítása. A madridi kormány kénytelen 130 000 embert elbocsátani az állami szférából, hogy az ország elkerülje Görögország sorsát. Noha ez roppant kényes téma abban a Spanyolországban, amely toronymagasan vezeti az EU-s munkanélküliségi listát. 2012 elején a munkanélküliek száma meghaladta az 5 milliós lélektani határt, a munkanélküliségi ráta pedig 23%-ra emelkedett, a 25 év aluli fiatalok körében pedig 51%-ra!

Ilyen kilátástalanság mellett aligha meglepő, hogy az Újvilág ismét az ígéret földjévé válik. S még nyelvi-kulturális problémákkal sem szembesülnek, hiszen Latin-Amerikában ugyanazt a spanyol nyelvet beszélik. Talán még tisztábbat és szebbet is, mint az anyaországban, állítják a nyelvészek.