Összeurópai gátfutás

Vannak helyek a világon, ahol a házakat nem választja el kerítés egymástól. Legfeljebb jelképes, átléphető, hogy a labda ne guruljon át a szomszédba. Ez Amerika.

És vannak helyek, ahol nincsenek függönyök és sötétítők az ablakokon, aki arra jár, láthatja a vacsorázó családot, a sakkozó nagyapát az unokával, a festményeket a falon és a plazmatévét. Ez Hollandia és Dánia.

Magyarországon is vannak lakóparkok, amelyeket csak kívülről kerít körbe magas kerítés, belül tágas tereket használnak közösen az ott lakók.

Az alföldi tanyavilágban is sok olyan házat, kertet látunk, amelyet nem véd kerítés. És nincsenek szomszédok. A perspektíva a végtelen mező.

A kerítés és takarás nélküli világ talán a végtelen szabadság illúzióját adja azoknak, akik eddig úgy érezték, nincs mitől félniük.

De Amerikában, ha illetéktelenül átléped egy telek határát, a gazdája lelőhet. A holland és dán családhoz beláthatsz, de csak ritkán léphetsz be. A szívüket bezárták.

A magyar lakóparkokat markos biztonsági legények őrzik, a tanyán meg örülnek, ha odatéved néha egy vendég. Ha nem kívánatos személy, hát ott vannak a kutyák...

Szegedi barátnőm Röszke környéki tanyán élő szülei régebben mindig megajándékoztak karácsonykor. Kati nénit én tanítottam meg zakuszkát főzni, ő meg a lekvárfőzés különleges titkait osztotta meg velem. Minden karácsonyra kaptam tőlük néhány üveg zakuszkát és lekvárt, szilvából, körtéből, cseresznyéből... saját termésből.

Idén Kati néni karácsonykor levelet küldött. Meséli: „Tudod, fiam, nálunk sáskajárás volt ezen a nyáron, nem tudtam befőzni szinte semmit. Gyöttek ezek a migránsok, mindent megettek, letaroltak, se zöldség, se gyümölcs nem nagyon maradt nekünk. A tyúkokat ellopták, a Bitangot pedig agyonverték.” Bitang, Kati néniék nagytermetű kutyája jó barátom volt. Elmorzsolok néhány könnycseppet. A kifosztott öregekért és halott kutyapajtásomért.

Nyár van. Olvasom, hogy a Dél-alföldi tanyavilág lakói már kaszára-kapára kaptak, őrséget szerveztek, úgy védik magukat.

– Rasszisták, idegengyűlölők! – visítja a liberális média ország- és világszerte. Az Európai Unió, élén Merkel kancellárral kinyilvánítja: várják a bevándorlókat, mindenkit befogadnak, jöjjön csak, aki tud, és akar... És jönnek.

Elárasztják Magyarországot, Budapestet, mindent ellepnek, összepiszkolnak, körülöttük és nyomukban szemét, kosz, arab falfirkák. Üvöltöznek, tüntetnek, fenyegetőznek, sanda pillantásokkal máregetik a járókelőket, különösen a nőket. Félünk. Fiatal arab férfi a riporternek beint: „átvágjuk a torkotokat!” A videó kering a neten, a nyugati sajtó kommentál: ilyenek a magyarok, rasszisták, kegyetlenek... Budapest nyög, tiltakozik, most már tényleg rasszisták vagyunk. Szerencsére eltakarodnak... mennek Németországba.

Szilveszterkor már a német nőket molesztálják büntetlenül.

Ferenc pápa a kereszténység nevében pártfogolja a migránsokat. Felszólítja a híveket és egyházközségeket, hogy fogadják be őket. De a Vatikán nem nyitja meg kapuit előttük.

Aztán a magyar  kormány ősszel kerítést épített. És megszűnt a rémálom. Mi itt békében élünk. Közben másoknak is elege lett. A rasszistának kikiáltott Magyarország precedenst szolgáltatott, egyre többen követik a példáját.

Merkel kancellár hajthatatlan. Európa szabadságának legfőbb eleme, a schengeni egyezmény, amely a szabad mozgást garantálja a tagállomokon belül, összeomlik. Junker nyög, Merkel makacsul kitart, az osztrák kormány eldönti, hogy lezárja határait, Wolfgang Schäuble „kapkodja a levegőt” – a média szerint.

A magyar példa ragadós: Szlovénia kerítést épít, Bulgária is, Macedónia megerősíti határőrizetét. A görögök türelme is egyre fogy. Mind több európai állam fontolgatja, hogy határzárral vágja el a menekültek útját. Az oroszok egyszerűen lőnek, és kész. Mindenkinek elege van.

A kvótarendszert nem fogadjuk el... Lengyelország sem, Szolvákia sem... körvonalazódik a Visegrádi Négyek közös fala.

A törökök megegyeztek Merkel kancellárral, hogy jó pénzért megfékezik a bevándorlók hullámát. Most tartják a markukat, és röhögnek rajtunk. Fizetünk, mint a katonatiszt – a semmiért. Az áradat nem apad.

Közben özönlenek a migránsok. Száz bevándorlóból 85 fiatal, egyedülálló férfi. És merényletek rázzák meg Európát. Franciaország és Belgium retteg. Merkel dühöng, eszelősen ragaszkodik álláspontjához, miközben, ha valaki át akarja szelni Európát, lassan gátfutónak kell lennie.

Most úgy hírlik, Románia felől próbálkoznak. A magyar külügyminiszter máris reagál: építjük a kerítést Románia felé is.

Nemcsak a migránsok szabad mozgását korlátozza azonban az egyre több határon felépülő kerítés és lezárt határ. Magunkat is bezárjuk. De ez kell ahhoz, hogy kizárjuk azokat, azt hiszik: csak ide kell jönniük, és jár nekik minden. Lakás, kocsi, de főleg sok pénz... ingyen, semmiért. És mindenki úgy él majd itt, ahogy ők megszabják. Van néhány európai nagyváros, ahol a muzulmánok már többségben vannak. Mohamed tanítványai pedig nem ismernek alternatívát. A multikulti amerikai találmány. Európában nem működik. 

A németek 80 százaléka nem ért egyet Merkel politikájával. Kontinens-szerte tüntetések, gyújtogatások híre kering, „elég volt!” kiáltja Európa, de a vezetők süketek és vakok, a média hallgat, a rendőrség tehetetlen. Amerika  tiltakozik a határzárak ellen, miközben négyméteres kerítés védi határát Mexikó felé. És aki átlépi, azt lelövik.

Európában kisért a Berlini fal és a vasfüggöny emléke. Valami furcsa mazochizmus ez, és mesterségesen gerjesztett bűntudat. Olyan retorika, amely a kollektív bűnösség elvére épít, tegnapelőtti vétkeket kér számon tegnap születetteken.

Olvasom a neten, hogy egyesek szerint Európa túl „egyszínű és nemzeti”... Az Amerika által erőszakolt Szabadkereskedelmi Egyezmény aláírása attól függ – állítják szakértők –, mennyire tudják anarchiába zülleszteni a kontinenst, megfosztani a népeket nemzettudatuktól, hagyományaiktól, kultúrájuktól. Míg Donald Trump azt javasolja, hogy egyetlen muzulmánt se fogadjon be az Egyesült Államok, Tom Lantos (a gyászmagyar) nyíltan finanszírozza Európa „mixelését”.

Az összeurópai gátfutás elkezdődött. Egyre magasabbra kell ugranunk, ha át akarunk ruccanni a szomszédba. Athéntól Oslóig kerítéstől kerítésig futhatunk nemsokára. És egyszer csak azt tapasztaljuk majd, hogy be vagyunk zárva. A falak egyre magasabbak lesznek, és nem lehet már megállapítani, ki van kívül és ki belül.

Úgy érezzük, a métely ellen nincs orvosság. És azt, hogy tehetetlenek vagyunk. Ha kitartunk, visszatérhetnek a kettészabott falvak, a szögesdrót kerítések, ha feladjuk európaiságunkat, magyarságunkat, unokáink már csadort fognak viselni.

Réthi Emese